mindennapi irodalom

Fodor Ákos : Tündérpárbeszéd

- Tudsz játszani?

- Tudok.
- És szeretsz is?

- És szeretlek is.

az ilyenektől muzsikál a lelkem.

tank/csapda

ma délelőtt egy régi nyár tankcsapda száma hangzott fel a rádióban, miközben a kedvenc meggylevesem készült (imádom a nyarat) -- hajjaj, gondoltam! no és arra is, hogy talán nem tart minden mégsem örökké.
az volt az a nyári hétvége a Socán, amikor A-t kirúgta a nője, és a hegyi utakon, míg bennfentesként a túravezetőkkel tartottunk a folyó kijelölt szakasza felé, állandóan tankcsapda dübörgött. szolidaritásból. ez egy ilyen imprint lett: neoprémben izzadó nyári testek felszabadult éneke a minibuszban, aztán még egy kis adrenalin löket a Socán.

és aztán elteltek az évek, s megnéztük, hogy élnek anyádék. hallottam, hogy azóta mindenki boldog családapa, és mély nosztalgiával tekint a Socás évekre.

én meg fogtam magam az idei extravaganzán, és elvittem a csajokat raftingolni. a Tarára. isteni volt. kristályzöld hűs (nagyon hideg) hegyi patak, szikrázó napsütés, magas vízszint, úgyhogy suhantunk. még csobbani is volt időm - igazi feltöltődés és kikapcsolódás - testi-lelki! és közben úgy éreztem magam vagyok a mennyország turist :)

örökké tart

együtt/lét

fura alkalmazkodni egy másik emberhez - pedig csak átutazóban van itt. 2 hét. a korlátaimat figyelem. hogy nem nézek tv-t, bár reggel a híreket meghallgatom. hogy nem akkor és úgy használom a fürdőszobát. nyitott ajtóval. hogy gondolnom kell rá, hogy ő is evett-e vacsorát. hogy meddig bírom, hogy soha nem vagyok egyedül. -- ilyen olyan régen volt.
most olyan az élet, mint egy teszt. kibírok-e egy jó barátot angolul 2 hétig. akiért (szerintem) , én is felelős vagyok - mindegy, hogy állítja, hogy nem. én így érzem. nálam vendég.
tegnap rájöttem, hogy az a baj (régen is ez volt), hogy soha nem vagyok egyedül itthon. legalább egy rövid időre. amikor csakis egyedül lehetek. meztelen.

miért olyan fontos ez??

ünnepi könyvhét

szerette az ünnepi könyvhét hangulatát, egy olyan nyárra emlékeztette, amikor a pórusain keresztül érzékelte a világot. a könyvhétről soha semmi más nem jutott eszébe, mint az a séta hazafelé a kora délutáni napsütésben egy nagy csomag könyvvel és a férfival. meleg nyári nap sütött, napsárga ruhájában eggyéolvadt a napsütéssel, lobálta kezében a szerzeményeket és boldog volt. érezte a kora nyári utca hűvösét, amely még nem forrósodott át, még csak ennek ígéretét sejtette. egy forró délután ígéretét, a falak között. a szavak és a szerelem mámorában.

azóta is ezeket a pillanatokat kereste. idegesítette a tömeg, a sok lökdösődés, hogy nem tud elmélyülni a könyvek illatában. a napsárga nyugvópontot kereste azóta is a tömegben. önmagában.

egyformák

egy chat-ből :
"- Nem vagyunk egyformák!
- De egyforma akarok lenni (értsd: mainstream), nem bírom a másságom! (értsd: hogy állandóan magyarázkodnom kell, hogy én mit hogyan értek, miért úgy viselkedem, mit szeretnék stb)"

szal írtó fárasztó az életem (nemcsak mostanában, de mostanában így érzem), mert nem ugyanabban a rendszerben gondolkodom (gondolkodom egyáltalán vagy csak érzek?), mint az emberek többsége, pedig annyira próbálok, de néha elszáll az agyam és csak a világfelforgató énem marad, no meg az intenzitásra való szükségem. néha arra gondolok, hogy az érzelmek intenzitása szükségszerűen csökken-e az életkor előrehaladtával, vagy csak hozzászokunk és ezért a további késztetés?

szellemi és fizikai vibrációs szintem az egekben - ezt én is nehezen viselem, hát még a környezetem! - lehet ezt valaha mederbe terelni?? kell-e??

státusz

fyi: azért nem írok hetek, hónapok óta, mert a remek körülményeim ellenére a frusztrációs indexem az egekben van. bár mit teszek, nem csökken (ergo nem a megfelelő dolgokat teszem), s már nagyon unom (magam). a környezetem halálra idegesít és a legtöbb energiámba az kerül, hogy ez ne látszódjék kifelé, hogy véletlenül se sértsek meg senkit.

biztos valami jó fog kisülni a végén, csak ki kell várjam. így sokat agyalok.

egy email végén...

"Love them, when they don't deserve it, that is when they need it the most..."

33

akkor kapta a borospoharakat,
szkopjében élt,
s élvezte a létet,
olykor zenélt a lelke,
mert megpendített néhány húrt
az érzelem mélysége?


az ember a születésnapján vegyen ki szabadságot: aztán Isten éltesse! ezt a bölcsességet adta át. nem ő gondolta így, a másik mondta. ez volt az ajándéka.
hogy van az, hogy a korkülönbség ebben a relációban sohasem csökken?
mindig az öccse lesz, gondolta ;D

ápr. 13.

arra gondolt, hogy nem lehetett könnyű A kabbalistának. nem akkor, amikor választania kellett a szerelem és a hivatás között, hanem akkor, amikor rájött, hogy együtt is lehet a kettőt, a neki rendelt emberrel.

Geert Kimpen: A kabbalista, Nyitott könyvműhely, 2009.

ápr.12.

van az úgy, hogy valamit elszalasztunk, annak ellenére, hogy tudjuk, hogy ez egy fontos, sorsfordító dolog lehet. és mégis.
aztán már csak ott állunk, és várjuk, hogy mégis megtörténjen. állunk, s örülünk a másik sikerének.