mint idegen,
mintaidegen minta
az idegen
(hogyan lesznek állapotokból kérdésekre feleletek)
változat:
mintaidegen minta
az idegen
- neked ez (miért) idegen?
Showing posts with label érzés. Show all posts
Showing posts with label érzés. Show all posts
Tuesday, 15 May 2012
Friday, 9 March 2012
úgybokán
ülök itt, és bömböl valami régi szám a jútyubról, és a jövőre gondolok. meg arra a régről fakadó érzésre, hogy úgy bokán rúgnálak. és aztán rájövök, hogy már nincs benne(m) sajnálat (indulat?), csak egy kicsit; hogy két értelmes ember... de ha Te így, akkor ezt is el kell fogadjam, mert nincs kedvem küzdeni.
azt hiszem ezt tanultam (értettem?) meg mostanság, hogy nincs kedvem küzdeni, kitaposni a helyet, ami az enyém (lehetne). hogy pontosan miért is kell(ene) nekem küzdenem. lehet, hogy nem a legracionálisabb és legoptimálisabb döntést hozom, de nem akarok küzdeni. fölöslegesnek tartom. tudom, hogy a többség nem így működik, de én így. az én rendszeremben mindennek és mindenkinek megvan a maga helye, és nincs benne ez a folyamatos bizonyítási kényszer, hogy mindegy mi, de én vagyok a "legjobb, a legokosabb, a legszebb stb", és bármi áron - és előbb-utóbb úgyis bebizonyítom neked, Te dög/seggfej/fajankó,- hogy akkor is én vagyok. még akkor is, ha mindezt a legkulturáltabb okosfiú/lány értelmiségi - "na, most már meg nem sértődj, kisanyám," - jelmezbe bújtatom. itt az én egóm diktál. neked kuss. evvan.
nem vagyok tudatos, vagy szeretnék az lenni, de mégsem megy, mert akkor szembe kéne nézni önmagammal, és akkor ez nem megy. sérül az egóm, aki én vagyok. tehát nem kell. nem fogok. jó ez így, én vagyok az ász. vazze. csá.
nem küzdök. amit nem értenek. én kooperálni szeretek. én szeretem, ha mindegyikünknek jó. ma ez nem népszerű, de tudom, hogy hosszútávon nekem van igazam. remélem.
nna, asszem, ezt biztosan nem akarom. így élni.
egyre többször eszembe jut, hogy tiszteletben és szeretetbe szeretnék élni. nem akarok magyarázkodni. az én rendszeremben az emberek nyíltak és őszinték. értik egymást, és figyelnek egymásra. ez fontosabb, mint bármi. (nem, ez nem idealisztikus. hiszen arra is figyelnek, hogy élni kell, itt és most. és igen, ez feszültséggel és hajtással jár. de ami fontos az a figyelem. meghogy kint hagyjuk a fölösleges feszkót. megtanuljuk kint hagyni, mert különben megeszi a bentet.)
ezt próbálom. így akarok élni. hogy legyen fontos, ami benn van! hogy figyeljek, figyeljünk oda, mert különben semmi értelme az egésznek.
most az ugrott be, -mert eszembe jutott, ahogy ma hátat fordítottál, bár valszínű, hogy észre sem vetted, - hogy akkor ki kitől is tart? ki kinek (és miért is?) kudarc? hah! ez jó. még mindig itt tartok (hát, Te?)! mindegy. már mindegy. nem érzek benne feszültséget. csak csalódottságot. meg kicsit nevetséges ez a helyzet. úgybokán rúgnálak. hátha attól leesik (és meghúzod a copfom).
de az van, hogy ma új életet kezdtem. megvalósítottam egy álmom, ami további álmok megvalósítására inspirál. persze még le kell zárjak néhány dolgot, de aztán újra felépítem magam. újra lesznek új álmaim. csak azt sajnálom, hogy nem leszünk barátok, még csak igazán jóban sem leszünk, pedig az jó lenne. hiányozni fogsz.
azt hiszem ezt tanultam (értettem?) meg mostanság, hogy nincs kedvem küzdeni, kitaposni a helyet, ami az enyém (lehetne). hogy pontosan miért is kell(ene) nekem küzdenem. lehet, hogy nem a legracionálisabb és legoptimálisabb döntést hozom, de nem akarok küzdeni. fölöslegesnek tartom. tudom, hogy a többség nem így működik, de én így. az én rendszeremben mindennek és mindenkinek megvan a maga helye, és nincs benne ez a folyamatos bizonyítási kényszer, hogy mindegy mi, de én vagyok a "legjobb, a legokosabb, a legszebb stb", és bármi áron - és előbb-utóbb úgyis bebizonyítom neked, Te dög/seggfej/fajankó,- hogy akkor is én vagyok. még akkor is, ha mindezt a legkulturáltabb okosfiú/lány értelmiségi - "na, most már meg nem sértődj, kisanyám," - jelmezbe bújtatom. itt az én egóm diktál. neked kuss. evvan.
nem vagyok tudatos, vagy szeretnék az lenni, de mégsem megy, mert akkor szembe kéne nézni önmagammal, és akkor ez nem megy. sérül az egóm, aki én vagyok. tehát nem kell. nem fogok. jó ez így, én vagyok az ász. vazze. csá.
nem küzdök. amit nem értenek. én kooperálni szeretek. én szeretem, ha mindegyikünknek jó. ma ez nem népszerű, de tudom, hogy hosszútávon nekem van igazam. remélem.
nna, asszem, ezt biztosan nem akarom. így élni.
egyre többször eszembe jut, hogy tiszteletben és szeretetbe szeretnék élni. nem akarok magyarázkodni. az én rendszeremben az emberek nyíltak és őszinték. értik egymást, és figyelnek egymásra. ez fontosabb, mint bármi. (nem, ez nem idealisztikus. hiszen arra is figyelnek, hogy élni kell, itt és most. és igen, ez feszültséggel és hajtással jár. de ami fontos az a figyelem. meghogy kint hagyjuk a fölösleges feszkót. megtanuljuk kint hagyni, mert különben megeszi a bentet.)
ezt próbálom. így akarok élni. hogy legyen fontos, ami benn van! hogy figyeljek, figyeljünk oda, mert különben semmi értelme az egésznek.
most az ugrott be, -mert eszembe jutott, ahogy ma hátat fordítottál, bár valszínű, hogy észre sem vetted, - hogy akkor ki kitől is tart? ki kinek (és miért is?) kudarc? hah! ez jó. még mindig itt tartok (hát, Te?)! mindegy. már mindegy. nem érzek benne feszültséget. csak csalódottságot. meg kicsit nevetséges ez a helyzet. úgybokán rúgnálak. hátha attól leesik (és meghúzod a copfom).
de az van, hogy ma új életet kezdtem. megvalósítottam egy álmom, ami további álmok megvalósítására inspirál. persze még le kell zárjak néhány dolgot, de aztán újra felépítem magam. újra lesznek új álmaim. csak azt sajnálom, hogy nem leszünk barátok, még csak igazán jóban sem leszünk, pedig az jó lenne. hiányozni fogsz.
Szevasz, Bópeer!*
*hogy ez miért jutott eszembe, nemtom megmagyarázni. de talán majd egyszer kiderül.
lehet kevesebbet kéne innom a nagy boldogságban? és többet írnom?
lehet kevesebbet kéne innom a nagy boldogságban? és többet írnom?
Thursday, 26 January 2012
mozaik (régről)
vörösre festem érted az ajkaimat,
a körmeimet mély lilára, hogy húsig hatolva beléd olvadhasson,
s talán csak a szívem táján izzom rózsaszínűn,
- mindezt azért, hogy könnyen felismerj egy csábító éjszakán, -
a vérem kéken száguld a táguló horizonton.
Wednesday, 4 January 2012
B. my angel!
Ma lenne 35.! Isten éltessen, immár ott fenn! Remélem, angyali partit ad Neked :) nagyon megérdemled, hogy csakúgy egy kicsit a tenyerén hordjon.
Erről eszembe jutott az az egyik kedvenc történetünk, amikor megy az ember az útján, nem is látja, hogy hogyan segíti Isten. Megy az úton és amikor hátranéz, látja, hogy 2 pár lábnyom van mögötte a homokban, majd amikor nehézségei vannak, látja, hogy csak 1 nyom követi. Az égbe kerülve pedig azt mondja az Úrnak, hogy "amikor a legnagyobb szükségem volt rád, nem voltál ott, hátranéztem, és csak 1 lábnyomot láttam". Az Úr válasza: "Nem vetted észre, hogy akkor a karomba vittelek?"
Ez mindig nagyon meghatott. Most meg arra gondolok, hogy hányszor is visz Bennünket az Úr a karjaiban, nem is tudhatjuk!
Bár azt hiszem, hogy engem most, hogy nem vagy, ott vihet, és még jópár barátodat, akik nagyon szerettünk Téged, és akiknek csak úgy, ha rád gondolnak elerednek a könnyei. És persze nem értjük a 'Miért?'- et.
A születésnapod van. Ma lennél 35. Milyen színkódot választanál a partihoz, elmélkedem...
Emlékszel? Az én 35.szülinapomat 'vörös és fekete' alapon ünnepeltük, amire Te készítetted a mini-ajándékokat (az új kreatív üzleti kezdeményezésed volt), aminek úgy örültek a barátaim, és amiből 1-2 megmaradt nekem, és a mai napig ott van a polcomon. Kedves emlék ez is.
Nekem a Te színed még mindig a türkizkék és a fehér hozzá.. amitől olyan nagyon kékek lesznek a szemeid, és amitől rögtön látszik, hogy milyen a kedved. Amikor jó passzban vagy és nevetsz, akkor mindenkit megbabonáznak és jókedvre derítenek, felvidítanak, mert ehhez nagyon értesz! hogy feldobj bennünket - és ez az ami nagyon hiányzik! Hogy csakúgy fordítsunk egyet a napon, amikor nem megy. Ezt kellett (volna) ellesnünk, amíg itt voltál, s ezt kell most önmagunkban gyakorolni, hogy nem vagy itt!
Hidd el menni fog, csak bíznunk kell benne, hogy Te most is itt vagy velünk! és hogy most ez a lecke, hogy nélküled ünnepeljük a napokat, hogy a legjobbat hozzuk ki belőlük - ehhez adj erőt nekünk Uram, ha már visszahívtad őt az angyalaid közé, ahova mindig is tartozott! És igazán hálásak vagyunk, hogy itt lehettünk vele egy darabon...
Ja, és Uram, egy baráti jótanács, szóljon az a parti odafent, mert különben nem világítanak az égszínkék szemei, és Uram, akkor hidd el, neked sem lesz könnyű!
Boldog születésnapot, Angyal!
Monday, 24 October 2011
an effort / törekvés
"Ha valaki az életed részévé szeretne válni, akkor tesz azért, hogy része legyen. Tehát ne vesződj azzal, hogy fenntartsz egy helyet a szívedben olyasvalakinek, aki nem tesz azért, hogy ott maradjon."
Micsoda tanulság! Benőhetne már a szívem lágya!!
Wednesday, 31 August 2011
sivatagba zárva
az idei nyári kalandok a karavánszerájok sejtelmes (vicces, hogy ezt először 'ly'-vel írtam le, mert csakis a selyemre gondoltam :)) világába repítettek, olyan tájakra, amelyek mesékből váltak valósággá és varázslatukkal az ezeregy éjszakák világát idézték, olyan selymesen simogattak, mint a kelmék, amelyekkel évszázadokon át kereskedtek... a Selyemúton jártam, Dzsinginsz kán földjén, Kis Mukk birodalmában, azaz a mesés Keleten, Tadzsikisztán és Üzbegisztán földjén.
nem tervezgettem évek óta, hogy ide utazom, nem vágytam jobban ide, mint bárhova máshova, azt hiszem, vannak olyan utak, amelyek egyszerűen csak bennem vannak, és egyszer csak eljutok oda, épp akkor, amikor itt van az ideje. ahogy évekkel ezelőtt egy barátnőm - épp Afrika éveim voltak- találóan megjegyezte: "Vannak évek, ami bizonyos kontinensek vonzásában telnek, más évek, máshogyan." most ázsiai, pontosan selyem éveim vannak. két éve kínában jártunk az északi úton, most átléptünk a középső szakaszra.
ezt az utat egy elegem-van júniusi hétvégén döntöttem el. nem érdekelt, ki mit szól majd. annyiszor érdekelt már, hogy bizonyos munkák, emberek, szerelmek miatt nem utaztam el, pedig ami rám tartozik, az ugyis megvár. befizettem, és hussanás.
ecsetelhetném, hogy milyen az, amikor visszatér a keleti-blokk fíling a leningrádi (sicc! szentpétervári) reptéren, ahol se ki, se be nem léphetsz, és abban sem lehetsz biztos, hogy átvisznek a megfelelő terminálra, vízhez pedig csak egy hamis beszállókártyával juthatsz. vagy milyen amikor rájösz, hogy ezek az országok úgy muszlimok, mint te keresztény, és akkor azon tűnödsz, hogy mi a fenéért nem hoztál rövid nadrágot és ujjatlan pólót, de szerencsére sapka - ami teljesen turistává varázsol - van nálad, mert így is hőgutát kapsz 47 fokban a csodás Buxara medreszei között. és közben sodródsz az úttal, amit egy irtó jófej srác rakott össze, aki még oroszul is hajlandó tanítani, mert nem bírod, ha nem beszélgethetsz a helyiekkel, s bár szabadulni kívánsz attól, hogy a helyi politikai, társadalmi, gazdsági viszonyokról érdeklődj (mert épp ebből van eleged), arra döbbensz rá a khivai könyvesbolt pultjánál, hogy finoman bomlasztod a diktatúrát és civil aktivitásra sarkalsz, miközben történelemről diskurálsz és Nassradin hodzsa kalandjai bukkannak fel gyerekkorod angol meséiből. eszembe jut Jung is, aki azt mondta afrikai utazásán, hogy a probléma rendszer az benne van, nem az őt körülvevő világban, tök mindegy hova utazik. hát ez az, akkor mi végre jártam ott?
nagyon otthonos út volt. ismerősek voltak az emberek. kedvesek, még romlatlanok. főleg a nők, sokat mosolyogtak. alapvetően szegények, de amijük van, megosztották, és mi is. ettünk-ittunk jókat, jártuk a piacot, a negyedik napon már a helyi áron kaptuk a körtét (bár az első napon volt ingyen kóstoló), és alkudtunk oroszul, tadzsikul, üzbégül, vagy angolul, mikor melyiket értettük. lett helyi ruhám Samarkandi dizájn, de nyárra kiváló lenge viselet. helyben varrta egy idős hölgy. a legviccesebbnek azonban egy fekete birka (?) sapkát tartottam, amelyben úgy néztél ki, mint Buksi (zsinóros puli) kutyánk - haha!
ahogy haladtunk az úton, egyre beljebb a sivatagba, kicsit kausztrofóbikus lettem, innen nincs kiút, a végén elfogy a járt út, és akkor tényleg már csak az ösztön marad a sivatagon át. természetesen ehhez az is hozzájárult, hogy egyre rosszabb lett az utak minősége, majd már csak a természetes föld út maradt. a csillagok viszont ugyanúgy csillogtak, mint Afrikában, ott ültem kinn, bámultam az eget, és valahogy ugyanarra megváltásra, búcsúra vártam, de most az érzés az elengedésről szólt, hogyan engedjek el helyzeteket, embereket, vágyakat, amik egyszer úgy tűnt fontosak, de nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket (de az is lehet, hogy én nem váltottam be - de a végeredménye szempontjából mindegy!). szeretem a csillagos eget a sivatagban ülve :)
és végül elértünk oda, ahova a tádzsik hegyek (Fann) bővizű patakjai óta tartottunk, és ahova a víz ma már nem ér el: az Aral-tóhoz. összezsugorodva, kihaltan fogadott a kietlen táj. 160 km-t vezettünk az egykori partjától a mostani habokig, és arra gondoltam, hogy mennyi mindenre hatással van az, ahogyan élünk. a tó már nem édes a szélén térdig süppedsz az iszapba, barázdált az alja is. amikor befutottam, olyan érzésem volt, mint a tengernél. ahogy mindig egy pillanatra meglep a sós víz íze a szám szélén. nagyon élveztem, de nagyon beljebb nem mertünk úszni a hullámok miatt. majd egyedül maradtam, csak én az egész tóban - végtelenség érzésem nőtt. hiányzott már a víz, és a selymes simogatása.
történt még annyi minden más is, ami fontos lehet még, majd, és fel-felbukkan azóta (most is, amikor írok), de erről szól az utazás, hogy a benyomásaid, élményeid veled maradnak, és olykor a szürke novemberi, téli napok egyikén elő tudod venni, és megsimogatnak, a nyár hőségével térnek vissza.
nem tervezgettem évek óta, hogy ide utazom, nem vágytam jobban ide, mint bárhova máshova, azt hiszem, vannak olyan utak, amelyek egyszerűen csak bennem vannak, és egyszer csak eljutok oda, épp akkor, amikor itt van az ideje. ahogy évekkel ezelőtt egy barátnőm - épp Afrika éveim voltak- találóan megjegyezte: "Vannak évek, ami bizonyos kontinensek vonzásában telnek, más évek, máshogyan." most ázsiai, pontosan selyem éveim vannak. két éve kínában jártunk az északi úton, most átléptünk a középső szakaszra.
ezt az utat egy elegem-van júniusi hétvégén döntöttem el. nem érdekelt, ki mit szól majd. annyiszor érdekelt már, hogy bizonyos munkák, emberek, szerelmek miatt nem utaztam el, pedig ami rám tartozik, az ugyis megvár. befizettem, és hussanás.
ecsetelhetném, hogy milyen az, amikor visszatér a keleti-blokk fíling a leningrádi (sicc! szentpétervári) reptéren, ahol se ki, se be nem léphetsz, és abban sem lehetsz biztos, hogy átvisznek a megfelelő terminálra, vízhez pedig csak egy hamis beszállókártyával juthatsz. vagy milyen amikor rájösz, hogy ezek az országok úgy muszlimok, mint te keresztény, és akkor azon tűnödsz, hogy mi a fenéért nem hoztál rövid nadrágot és ujjatlan pólót, de szerencsére sapka - ami teljesen turistává varázsol - van nálad, mert így is hőgutát kapsz 47 fokban a csodás Buxara medreszei között. és közben sodródsz az úttal, amit egy irtó jófej srác rakott össze, aki még oroszul is hajlandó tanítani, mert nem bírod, ha nem beszélgethetsz a helyiekkel, s bár szabadulni kívánsz attól, hogy a helyi politikai, társadalmi, gazdsági viszonyokról érdeklődj (mert épp ebből van eleged), arra döbbensz rá a khivai könyvesbolt pultjánál, hogy finoman bomlasztod a diktatúrát és civil aktivitásra sarkalsz, miközben történelemről diskurálsz és Nassradin hodzsa kalandjai bukkannak fel gyerekkorod angol meséiből. eszembe jut Jung is, aki azt mondta afrikai utazásán, hogy a probléma rendszer az benne van, nem az őt körülvevő világban, tök mindegy hova utazik. hát ez az, akkor mi végre jártam ott?
nagyon otthonos út volt. ismerősek voltak az emberek. kedvesek, még romlatlanok. főleg a nők, sokat mosolyogtak. alapvetően szegények, de amijük van, megosztották, és mi is. ettünk-ittunk jókat, jártuk a piacot, a negyedik napon már a helyi áron kaptuk a körtét (bár az első napon volt ingyen kóstoló), és alkudtunk oroszul, tadzsikul, üzbégül, vagy angolul, mikor melyiket értettük. lett helyi ruhám Samarkandi dizájn, de nyárra kiváló lenge viselet. helyben varrta egy idős hölgy. a legviccesebbnek azonban egy fekete birka (?) sapkát tartottam, amelyben úgy néztél ki, mint Buksi (zsinóros puli) kutyánk - haha!
ahogy haladtunk az úton, egyre beljebb a sivatagba, kicsit kausztrofóbikus lettem, innen nincs kiút, a végén elfogy a járt út, és akkor tényleg már csak az ösztön marad a sivatagon át. természetesen ehhez az is hozzájárult, hogy egyre rosszabb lett az utak minősége, majd már csak a természetes föld út maradt. a csillagok viszont ugyanúgy csillogtak, mint Afrikában, ott ültem kinn, bámultam az eget, és valahogy ugyanarra megváltásra, búcsúra vártam, de most az érzés az elengedésről szólt, hogyan engedjek el helyzeteket, embereket, vágyakat, amik egyszer úgy tűnt fontosak, de nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket (de az is lehet, hogy én nem váltottam be - de a végeredménye szempontjából mindegy!). szeretem a csillagos eget a sivatagban ülve :)
és végül elértünk oda, ahova a tádzsik hegyek (Fann) bővizű patakjai óta tartottunk, és ahova a víz ma már nem ér el: az Aral-tóhoz. összezsugorodva, kihaltan fogadott a kietlen táj. 160 km-t vezettünk az egykori partjától a mostani habokig, és arra gondoltam, hogy mennyi mindenre hatással van az, ahogyan élünk. a tó már nem édes a szélén térdig süppedsz az iszapba, barázdált az alja is. amikor befutottam, olyan érzésem volt, mint a tengernél. ahogy mindig egy pillanatra meglep a sós víz íze a szám szélén. nagyon élveztem, de nagyon beljebb nem mertünk úszni a hullámok miatt. majd egyedül maradtam, csak én az egész tóban - végtelenség érzésem nőtt. hiányzott már a víz, és a selymes simogatása.
történt még annyi minden más is, ami fontos lehet még, majd, és fel-felbukkan azóta (most is, amikor írok), de erről szól az utazás, hogy a benyomásaid, élményeid veled maradnak, és olykor a szürke novemberi, téli napok egyikén elő tudod venni, és megsimogatnak, a nyár hőségével térnek vissza.
ja, és esznek dinnyét. sőt, kézipoggyászként szállítják a repülőn a távolélő kedveseknek. méghozzá mézédes napérlelte dinnyét: pirosat, sárgát és fehéret is!
Friday, 5 August 2011
break, break!! i need it
itt az idő, hogy végre úgy isten igazából kitörjön a nyár nálam is. ez általában azt jelenti, hogy fogom magam és elhúzok valami távoli helyre, ahol békén hagy a világ. csak azt viszek magammal, akit én akarok.
persze ott is lehet ismerkedni és találkozni emberekkel, de csak akkor, ha úgy érzem jól magam. amúgy hihetetlen, hogy képes vagyok napokat, heteket eltölteni egyedül is. sőt! néha kifejezetten vágyom rá, hogy egyedül legyek, és ne kelljen másokhoz alkalmazkodnom, semmilyen módon. persze ilyenkor gondolom azt is, hogy bizonyára nagyon elkényeztett / aszociális / stb vagyok, de ahogy mélyülnek a pszichológiai ismereteim csak arra jövök rá, hogy valószínűleg túl régóta alkalmazkodom anélkül, hogy a saját igényeimet kifejezném, és ilyenkor kell a regenerálódás. jó lenne, ha időnként a mindennapokban is félvállról tudnék venni dolgokat, illetve hogy jól ki tudnám fejezni az igényeimet.
szóval, a nyár akkor kezdődik, amikor nem csak csökkentett üzemmódban dolgozom, avagy rendelkezésre állok (az nem szabadság, csak annak van álcázva), hanem akkor, amikor fittyet hányhatok a világra, és csakis azt teszem, amit én akarok. idén végre újra elutazom :) kicsit hosszabb időre, és évek óta először, egyedül, bár csoportban, de anélkül, hogy ismerném a többieket. izgi lesz, még nem csináltam ilyesmit. ráadásul ahova megyek ott végre nyár van!! 40 fok tartósan és egy felhő sincs az égen -- lehet dinnyét sem esznek, de sebaj! azt majd itthon pótlom.
persze ott is lehet ismerkedni és találkozni emberekkel, de csak akkor, ha úgy érzem jól magam. amúgy hihetetlen, hogy képes vagyok napokat, heteket eltölteni egyedül is. sőt! néha kifejezetten vágyom rá, hogy egyedül legyek, és ne kelljen másokhoz alkalmazkodnom, semmilyen módon. persze ilyenkor gondolom azt is, hogy bizonyára nagyon elkényeztett / aszociális / stb vagyok, de ahogy mélyülnek a pszichológiai ismereteim csak arra jövök rá, hogy valószínűleg túl régóta alkalmazkodom anélkül, hogy a saját igényeimet kifejezném, és ilyenkor kell a regenerálódás. jó lenne, ha időnként a mindennapokban is félvállról tudnék venni dolgokat, illetve hogy jól ki tudnám fejezni az igényeimet.
szóval, a nyár akkor kezdődik, amikor nem csak csökkentett üzemmódban dolgozom, avagy rendelkezésre állok (az nem szabadság, csak annak van álcázva), hanem akkor, amikor fittyet hányhatok a világra, és csakis azt teszem, amit én akarok. idén végre újra elutazom :) kicsit hosszabb időre, és évek óta először, egyedül, bár csoportban, de anélkül, hogy ismerném a többieket. izgi lesz, még nem csináltam ilyesmit. ráadásul ahova megyek ott végre nyár van!! 40 fok tartósan és egy felhő sincs az égen -- lehet dinnyét sem esznek, de sebaj! azt majd itthon pótlom.
Wednesday, 29 June 2011
Friday, 8 April 2011
gondolat
A legmagányosabb dolog egyedül maradni egy beszélgetés közepén a gondolatoddal - mert lejárt az idő.
Sunday, 13 March 2011
mental transition
már megint csak egy év olvasásra vágyom, hogy legyen időm, hogy felzárkózzam magamhoz, hogy megemésszem, hogy illesszem a részeimet... annyi minden érdekel, hogy nem elég a jelenlegi létem - azon tanakodom magamban, hogy mások hogyan csinálják ezt? - miért kell mindig az a rangsorolás?? már gyerekként sem értettem, hogy két össze nem hasonlítható dolgot miért kell egymás mellé állítanom és döntenem, melyiket akarom, miért nem lehet mindkettőt, hármat, négyet, miért kell, hogy valami mindig fontosabb legyen és ezért azt akarjam.. inkább olyan ez, hogy miről tudok inkább lemondani..
arra is gondolok, hogy olyan jó lenne, ha valaki fogná a kezem és mondaná, hogy akkor most ezt, mert ez jó, jobb (?) neked... de ilyen már olyan régen nincs... magam találom ki, el, meg, esetleg nem.
jó lenne csak úgy napokig, hetekig, hónapokig csak úgy elmerülni újra az irodalomban, a filozófiában, a pszichológiában, az életben, akár alkotni is, miközben fogod a kezem, és szívből fecsegünk...
arra is gondolok, hogy olyan jó lenne, ha valaki fogná a kezem és mondaná, hogy akkor most ezt, mert ez jó, jobb (?) neked... de ilyen már olyan régen nincs... magam találom ki, el, meg, esetleg nem.
jó lenne csak úgy napokig, hetekig, hónapokig csak úgy elmerülni újra az irodalomban, a filozófiában, a pszichológiában, az életben, akár alkotni is, miközben fogod a kezem, és szívből fecsegünk...
töltődünk.
Wednesday, 9 March 2011
hiányod megfogalmaz
évekig tépelődtem ezen a mondaton "hiányod megfogalmaz", aztán leesett újra. a múltkor egy szórakozóhelyen a női mosdóból kijövet. ittam már néhány pohárral és van egy szakmai kérdés is, ami mostanában beakadt. jó, több mint szakmai, de igyekszem a szakmai megközelítésére.
és ott egyszer csak úgy rámtört, hogy mi vagy ki az, ami hiányzik az életemből.. olyan kristálytiszta megvilágosodással. le kellett írnom, hogy örökre bevésődjön, mit jelent "a szív és az ész összhangja a vezetésben", az életben. hogy enélkül nem működnek rendszerek (nekem nem). hogy ennek megtapasztalása és együttes megélése mennyire fontos volt nekem, és hogy ennél kevesebbel nem tudom (nem akarom?) beérni ezután. ez persze lehet nagy kihívás a környezetemnek, főleg, ha nem volt ilyen élményük még az életben. nekem is kihívás, hogy meg tudom-e teremteni, s mennyi időt adok magamnak. és ha nem érem el, akkor hogyan és mikor lépek tovább.
és ott egyszer csak úgy rámtört, hogy mi vagy ki az, ami hiányzik az életemből.. olyan kristálytiszta megvilágosodással. le kellett írnom, hogy örökre bevésődjön, mit jelent "a szív és az ész összhangja a vezetésben", az életben. hogy enélkül nem működnek rendszerek (nekem nem). hogy ennek megtapasztalása és együttes megélése mennyire fontos volt nekem, és hogy ennél kevesebbel nem tudom (nem akarom?) beérni ezután. ez persze lehet nagy kihívás a környezetemnek, főleg, ha nem volt ilyen élményük még az életben. nekem is kihívás, hogy meg tudom-e teremteni, s mennyi időt adok magamnak. és ha nem érem el, akkor hogyan és mikor lépek tovább.
megkönnyebbültem, hogy már nem feszít. hogy már nemcsak tudom, de érzem is.
megvan az igény és a cél is. akkor most (újra)próbálom teremteni.
megvan az igény és a cél is. akkor most (újra)próbálom teremteni.
Monday, 21 February 2011
hóesés
ma azt bírtam mondani - igaz még mindig erősen felindult voltam -, hogy 'ja, ma pont ilyen a hangulatom (mármint mint a hóesés), néha esik egy kicsit' -- ezen aztán jót nevettünk, aztán dolgoztunk tovább.
hasonlatnak mindenesetre szép volt :)
ráadásul a hóesés általában feltölt, olyan romantikus és megnyugtató. ezt a hóesést azonban már két napja éreztem a csontjaimban. ezzel vicceltünk bécsben is, hogy fizetem a brunchot, ha reggelre esik. akkor még nem esett, persze a nap sem sütött, így otthon reggeliztünk. nem nyert senki sem. csak egy jó beszélgetést a jómeleg ágyban.
mára esett. nem vágytam rá. de legalább a fejem már nem fájt. de valahogy sehogy sem látszott, hogy áll össze ez a nap. nem is állt. valahogy nem akart. valami nem működött.
hasonlatnak mindenesetre szép volt :)
ráadásul a hóesés általában feltölt, olyan romantikus és megnyugtató. ezt a hóesést azonban már két napja éreztem a csontjaimban. ezzel vicceltünk bécsben is, hogy fizetem a brunchot, ha reggelre esik. akkor még nem esett, persze a nap sem sütött, így otthon reggeliztünk. nem nyert senki sem. csak egy jó beszélgetést a jómeleg ágyban.
mára esett. nem vágytam rá. de legalább a fejem már nem fájt. de valahogy sehogy sem látszott, hogy áll össze ez a nap. nem is állt. valahogy nem akart. valami nem működött.
és nem tudom, hogy "akkor vagyok-e a legjobb, ha felhúznak"!?
már nem hiszem.
még mindig hiányzik.
és néha felhívom tanácsért,
hogy mi legyen.
hogy mi van.
Tuesday, 1 February 2011
"Mostanában felhív újra!"
- Mostanában újra felhív - mondta a lány olyan hangsúllyal, hogy az a barátnőjét meglepte. Volt benne valami, amiből érződött, hogy a történetet elengedte, az már kiszakadt belőle, s innentől megengedő, csak egy szép szerelmes emlék, a töltés elmúlt.
- Erről kellene írnod, - sóhajtotta a barátnő,- ez lehetne az utolsó mondat a történet végén!
- Vagy a történet elején, - gondolta a lány. Ennek az elején kell állnia, és a végén is, lehet, azzal a gondolattal megspékelve, hogy 'De már nem bele vagyok szerelmes!'. Jó felütés lenne!
- Lehetne egy trilógia -jegyezte meg a másik.
- Már megint ez a hármas...
- Erről kellene írnod, - sóhajtotta a barátnő,- ez lehetne az utolsó mondat a történet végén!
- Vagy a történet elején, - gondolta a lány. Ennek az elején kell állnia, és a végén is, lehet, azzal a gondolattal megspékelve, hogy 'De már nem bele vagyok szerelmes!'. Jó felütés lenne!
- Lehetne egy trilógia -jegyezte meg a másik.
- Már megint ez a hármas...
és a történet elkezdődött..
Saturday, 22 January 2011
tiszavirág a dunnán...
hogy került a tiszavirág a dunnára? hát, közösségi szabad asszociáció révén...
- szép a szombat reggeli kilátás a Dunára :) (deJÓ neki, hogy a Dunára néz!)
- hát még a dunára (mit akart mondani?)
- nálam a dunnára... :) (hú, ő még ágyban!)
- a Tisza sem csúnya (persze, hogy szép! mondta valaki, hogy csúnya?)
- tiszavirágkor (azt megnézném egyszer! mikor van??)
- tiszavirág nincs a Dunán :( (hideg van, és tél, és nem utazunk)
- tiszavirág a dunnán! (álmodj, királylány!)
- szép a szombat reggeli kilátás a Dunára :) (deJÓ neki, hogy a Dunára néz!)
- hát még a dunára (mit akart mondani?)
- nálam a dunnára... :) (hú, ő még ágyban!)
- a Tisza sem csúnya (persze, hogy szép! mondta valaki, hogy csúnya?)
- tiszavirágkor (azt megnézném egyszer! mikor van??)
- tiszavirág nincs a Dunán :( (hideg van, és tél, és nem utazunk)
- tiszavirág a dunnán! (álmodj, királylány!)
hát ennyi, szombat reggeli ébredés FB-kal.
Monday, 17 January 2011
eye-scan
scanning my emotions
through your eyes
wonder if my iris
opens up the world
behind
if my soul masters
a rainbow
through your eyes
wonder if my iris
opens up the world
behind
if my soul masters
a rainbow
Thursday, 13 January 2011
a távolságot, mint üveggólyót...
Megkaptam. S néztem,
mily színes.
Elaludtam. S mire felébredtem,
már messzire jártunk. (Nem írom,
hogy jártál, mert a
felelősség közös.)
A távolság sohasem fizikai, inkább a tér
- idő síkon tágul.
Maradtál ott. Ahová az
életed sodort. Engem pedig
új horizontok vártak.
Párhuzamosok a végtelenben,
mondd, mit csinálnak?
mily színes.
Elaludtam. S mire felébredtem,
már messzire jártunk. (Nem írom,
hogy jártál, mert a
felelősség közös.)
A távolság sohasem fizikai, inkább a tér
- idő síkon tágul.
Maradtál ott. Ahová az
életed sodort. Engem pedig
új horizontok vártak.
Párhuzamosok a végtelenben,
mondd, mit csinálnak?
... álmomban, hol jártam ...
Monday, 10 January 2011
határeset..
határmesgyén, határértéken, határterületen, határesetem határtalan...
két (vagy több?) diszciplina között a senki földjén
súrlódunk, koccanunk, összeolvadunk és szétválunk
keskenyek a tapadási pontok, szélesek a nézőpontok
mi köt össze? mi inspirál? hol ragadsz le ma? talán?
mégis haladsz a párhuzamosban vagy a szinuszok hullámzásán,
mert ott vannak metszéspontok, és mégsem a végtelen határán
magyarázod magad hitelesen itt, és ott is
megérint ez, és megérint az is
látod a víziót, látod a csendet
s közben hogy magyarázod e rendet?
két (vagy több?) diszciplina között a senki földjén
súrlódunk, koccanunk, összeolvadunk és szétválunk
keskenyek a tapadási pontok, szélesek a nézőpontok
mi köt össze? mi inspirál? hol ragadsz le ma? talán?
mégis haladsz a párhuzamosban vagy a szinuszok hullámzásán,
mert ott vannak metszéspontok, és mégsem a végtelen határán
magyarázod magad hitelesen itt, és ott is
megérint ez, és megérint az is
látod a víziót, látod a csendet
s közben hogy magyarázod e rendet?
Wednesday, 29 December 2010
déja vu
mire hazaértem, ez a vers járt a fejemben.
úgysem hívsz fel, mert nem tudod, hogy erre vágyom. vagy ha mégis, nem mered. mert nem tudod.
Szenes Erzsi : Mint selyemgombolyag...
A kezedbe telepedtem, mint finom szálú selyemgombolyag.
Azt hittem, hogy majd a szívedre tekersz,
de te kíváncsi lélekkel kibontottál és széjjelteregettél.
Nem is vetted észre, hogy magadtól mily messze
gombolyítasz el.
És most kibontva, kiteregetve minden jött-ment idegenre
reáfonom magam.
Tudod-e, hogy ujjaid közé soha többé vissza nem futhatok?!
úgysem hívsz fel, mert nem tudod, hogy erre vágyom. vagy ha mégis, nem mered. mert nem tudod.
Szenes Erzsi : Mint selyemgombolyag...
A kezedbe telepedtem, mint finom szálú selyemgombolyag.
Azt hittem, hogy majd a szívedre tekersz,
de te kíváncsi lélekkel kibontottál és széjjelteregettél.
Nem is vetted észre, hogy magadtól mily messze
gombolyítasz el.
És most kibontva, kiteregetve minden jött-ment idegenre
reáfonom magam.
Tudod-e, hogy ujjaid közé soha többé vissza nem futhatok?!
Tuesday, 21 December 2010
intimitás
érdekes, hogy mostanában egyre gyakrabban kerül elő az intimitás témája a körülöttem, velem zajló beszélgetésekben. jó ez a helyzetet, mert engem is foglalkoztat, s így megtapasztalhatom, hogy mit gondolnak erről közgazdászok, pszichológusok, mérnökök stb., azaz mások :) [azt társadalmilag tartom érdekesnek, hogy erről egyre többen gondolkodunk nyíltan - valami hiányzik az életünkben?]
voltam egy csoportdinamikai tréningen az elmúlt időszakban, ahol a csoportkohézió egyik dimenziójaként definiáltuk magát az intimitást, amelynek az erőssége alapvetően határozza meg a csoporttagok egymás közötti viszonyát, kapcsolódási felületét. már ez önmagában nagyon meghatározó volt, hiszen önként vállalt bentlakásos körülmények nagyon intenzív élményeket tettek lehetővé, megoszthatóvá.
legutóbb pedig a képzésen merült fel egy eset kapcsán (ahol egy nő és férfi hosszú idő után újra találkozott, és üdvözlésképpen jólesően megölelték egymást), hogy van-e intimitás szexualitás nélkül? lehet-e közel kerülni egy ellenkező nemű egyedhez, feltárni, átadni önmagunkat szexuális vonzalom nélkül?
úgy hiszem, hogy kell, hogy legyen vonzalom - nők esetében is megvan ez a vonzalom, csak kevésbé ölt szexuális jelleget -, a kérdés az, hogy milyen intenzitású, illetve hogy mit kezdünk vele: tudomást veszünk-e róla vagy sem, elfojtuk-e vagy utat engedünk neki, fontos az aktualitása is, illetve hogy milyen kereteket szabunk magunknak, milyen keretek szabnak a társadalom elvárások.
voltam egy csoportdinamikai tréningen az elmúlt időszakban, ahol a csoportkohézió egyik dimenziójaként definiáltuk magát az intimitást, amelynek az erőssége alapvetően határozza meg a csoporttagok egymás közötti viszonyát, kapcsolódási felületét. már ez önmagában nagyon meghatározó volt, hiszen önként vállalt bentlakásos körülmények nagyon intenzív élményeket tettek lehetővé, megoszthatóvá.
legutóbb pedig a képzésen merült fel egy eset kapcsán (ahol egy nő és férfi hosszú idő után újra találkozott, és üdvözlésképpen jólesően megölelték egymást), hogy van-e intimitás szexualitás nélkül? lehet-e közel kerülni egy ellenkező nemű egyedhez, feltárni, átadni önmagunkat szexuális vonzalom nélkül?
úgy hiszem, hogy kell, hogy legyen vonzalom - nők esetében is megvan ez a vonzalom, csak kevésbé ölt szexuális jelleget -, a kérdés az, hogy milyen intenzitású, illetve hogy mit kezdünk vele: tudomást veszünk-e róla vagy sem, elfojtuk-e vagy utat engedünk neki, fontos az aktualitása is, illetve hogy milyen kereteket szabunk magunknak, milyen keretek szabnak a társadalom elvárások.
Sunday, 19 December 2010
hiány
"Egy napon felébredtem, és észrevettem, hogy hiányzik. Ez a legynyomorultabb érzés. Mikor hiányzik valaki. Körülnézel, nem érted. Kinyújtod a kezed, egy pohár vizet keresel tétova mozdulattal, egy könyvet. Minden a helyén van az életedben, a tárgyak, a személyek, a megszokott időbeosztás, a világhoz való viszonyod nem változott. Csak éppen hiányzik valami." (Márai)
egy ideje ez van.
Subscribe to:
Posts (Atom)