the Help

kinn vagyok Jackson, Mississipi-ből, ahol ez elmúlt napokat töltöttem. nagyon kemény volt, túlfűtött faji feszültségek a 60-as évek hátteréből, mégsem a politikai, civil mozgalmakon keresztül mutatja mindezt be, hanem a cselédek történetein keresztül látunk bele a fehér háztartásokba, válunk részesévé három nő összefonódó történetének, barátságának, akik "csak" elmondanák, milyen fekete cselédnek lenni fehér családoknál. furcsa, nehéz világ ez, sok ki nem mondott tettel, érzéssel, ahol  a különböző státuszuk ellenére nagyon egymásra vannak utalva az emberek, és ami megmutatja azért azt is, hogy ki hogyan tud ember maradni, és ki hogyan akar, felel meg a társadalmi elvárásoknak, egy olyan történelmi háttérben, ami épp forrong és változóban van.

rég olvastam ilyen jó irodalmat a Délről. valamit nagyon megérzett Kathryn Stockett the Help c. könyvében (azóta utána néztem, a könyv best-seller, és film is készült belőle). asszem Toni Morisson könyvei óta nem olvastam ilyen hatású könyvet. a bőrömön éreztem minden rezdülését. bár olyan apró betűkkel szedte a Penguin, hogy a szemem majd kifolyt, de nem tudtam letenni, annyira feszes volt és felkavaró. ráadásul úgy volt írva, ahogy ott beszélnek, eszméletlen nehéz volt először ráhangolódni erre a fekete-déli-angolra (írásban!), de megérte a fáradtságot.

"Wasn't that the point of the book? For women to realize. 

We are just two people. Not that much separate us. Not nearly as much as I'd thought."

Kathryn Stockett: the Help, Penguin Books 2010.

tony morrison again

újra kell olvasnom Tony Morrisont. alapvetően határozta meg a huszas éveim elejét, volt egy idő, amikor az összes könyvét olvastam, és valójában miatta iratkoztam be az angol szakra is - már a felvételin közöltem, hogy ha, akkor belőle fogok diplomadolgozatot írni (nem végeztem el, bár imádtam oda járni). most meg kinyitom az idézetes füzetemet - így 20 évvel ezelőttről, - és újra olvasom, amiket leírtam, még mindig érzem, hogy mi fogott meg akkor belőle, és még mindig megérint, és van üzenete. persze az is lehet, hogy ma már más érint meg, nem teljesen ugyanaz, de akkor is van számomra még mindig üzenete.

"Violet újból megtanulta: hogy a nevetés halálosan komoly dolog. Szászorta bonyolultabb és komolyabb, mint a könnyek." (Tony Morrison: Jazz)

" ... You think he belongs to you because you want to belong to him. Hagar, don't. It's a bad word, 'belong'. Especially when you put it wtih someboday you love. Love shouldn't be like that. Did you ever see the way the clouds love a mountain? They circle all around it; sometimes you can't see the mountain for the clouds. But you know what? You go up top and what do you see? His head. The clouds never cover the head. His head pokes through, because the clouds let him; they don't wrap him up. They let him keep his head up high, free, with nothing to hide him or bind him. Hear me, Hagar?" He spoke to her as he would to a very young child. "You can't own a human being. You can't lose what you can't own. Suppose you did own him. Could you really love somebody who was absolutely nobody without you? You really want somebody like that? Somebody who falls apart when you walk out the door? You don't, do you? And neither does he. You're turning your whole life to him. Your whole life, girl. And if it means so little to you that you can just give it away, hand it to him, then why should it mean any more to him? He can't value you more than you value yourself." (Tony Morrison: Song of Solomon)

(...)

mint idegen,

mintaidegen minta

az idegen

(hogyan lesznek állapotokból kérdésekre feleletek)

 változat:

mintaidegen minta 

az idegen

- neked ez (miért) idegen?

nyári könyvajánlóm..

az FB van könyvajánlóm, amit most ide is felteszek, mert hátha így jobban terjed az ős-igém, hogy "Mert olvasni JÓ!"

[Igen, igen, többekben felmerülhet, hogy vannak ezek a mottóim, amik így kísérnek, körbevesznek, alakítanak engem is. Sokan sokszor hallották tőlem "Mert változni jó!" standardot, főleg kisebb-nagyobb rendszerek átalakításakor ;) No, de most semmi munka, csakis élvezet!]

Tény, hogy olvasni nagyon jó!! Én például így pihenek. Azaz azzal, hogy irodalmat olvasok. Ha bánat ér, ha öröm, ha elegem van a körülöttem lévő világból, ha csak egy kicsit ki akarok szakadni, vagy elmerülni, vagy szeretném, ha a lelkem is töltődne, akkor olvasok. Gyerekkorom óta így teszek. Az a legjobb hétvége, amikor egy egész napot végigolvashatok és senki sem szól rám, hozzám, és amíg a könyv végére nem érek, nem kell elmenni, főzni, találkozni stb, hanem a könyvben lehet elbújva lenni, valaki másként, máshogyan látni az élet és így kelni életre, hogy meglátjuk a hasonlóságot, a különbséget, a szépséget a mások és a magunk életében is.

Nos, mikre került sor már ezen a nyáron?
Terézia Móra: Az egyetlen ember a kontinensen. Magvető, 2011.
édes-színes-humoros szerelemi házasság egy hete a mai berlinben, ndk-s és kelet-európai hangulattal spékelve. jó útmutató a ki (nem) mondott szavak és el (nem) mesélt történések mögé, elé, alá... hogy hol van jelen a másik, hol van jelen az egyik, hogy futnak össze, majd szét, majd össze a szálak.. életünkben :)

Sofi Oksanen: Sztálin tehenei. Scolar, 2011.
finn-észt kortárs világérzés/észlelés női szemmel generációkon át... hogyan hat a történelem egyéni sorsokra. olvastatja magát!

Erlend Loe: Naiv. Szuper. Scolar Kiadó, 2010.
nem könnyű fiatalnak lenni, 25 évesnek, sem norvégiában, sem másutt, és kezdeni valamit a világgal. listákat gyártani a fontos és nem fontos dolgokról, majd újra gondolni azokat. mi értelme az egésznek? néha én is ezt kérdezem, csak úgy mint a főhős. aztán elkezdi (?) valahogy...

(volt még több nem irodalmi alkotás is, amit magamba szívtam, főként pszichológiai és coaching témájúak, de azokról majd máskor.)

jelenleg kedvenc dél-afrikai íróm egy remekét olvasom, André Brink: The Other Side of Silence -- megrázó történet egy német nőről és kortársairól, akiket a XX. század elején Németországból a dél-afrikai gyarmatra "deportálnak", ami megrázó keveréke a börtönnek, a zárdának és a bordélyháznak, ahol az ott állomásozó katonák, gyarmatosítók ki-be járnak... hogy lehet a brutalitásaikat túlélni? mi minden szenved el és él túl az ember? egy fiatalnő?

Mert a világot látni, érezni és olvasni (is) kell...

önismeret 2

(változat egy haikura)

Kérdések, lelkek
belső bolyongásai
- ó, vezetni jó!

önismeret

Önismeret

Kérdések, lelkek

Belső bolyongásaid

Mert vezetni jó!

(haiku)

a költészet napján..

...kaptam egy megzenésített verset, és nem is akármilyent, hanem egy kedvencet, egy kortársat... Závada Péter Szinopszisát. köszönöm!

az úgy volt, hogy E barátnőm megálmodott egy fesztivált, és elmesélte a tervét, én pedig segítettem neki továbbszőni az álmát, így kezdődött a Vers Zene fesztivál, amelyet a költészet napjára terveztünk, s amely tegnap este a Fogasházban teltházzal megvalósult. köszönet érte E-nek és segítőinek, valamint azon lelkes zenészeknek és színészeknek, akik ingyen vállalták a fellépést, hogy valami újat teremtsenek és szórakoztassanak bennünket. nagyon élveztem, hogy tényleg csak kortárs szerzők művei hangzottak el, így téve őket egyre inkább hallhatóvá. a hangulat nagyon meghitt volt

Vers Zene fesztivál - április 10.- fellépők névsora:
Aphonia együttesRadványi Balog Borzsák trió
Pécs Marcell SzólóProjekt
Tonett
Cirkuszka
Macska Szem
Berényi György trió

íme a vers:

Závada Péter: Szinopszis

Csak ezt a Májust hagyd, hogy végigégjen!

Oly könnyű volt veled, s velem nehéz.

Múltunk lakik ma minden létigében.

Nem baj, ha nem hiszel. Fő, hogy remélsz.

Platánfa ága csüng a vén ereszre.

Beléd oly görcsösen kapaszkodom.

Felnőtt még nem vagyok, de már gyerek se.

Se bölcsőm nem volt, sem kamaszkorom.

De minden olvadást fagyok követnek:

A polcon Rilke dől egy Proust-kötetnek

- eltűnt időnkben mennyi révület!

És mennyi szép remény zenéje benned!

Hát mondd: ha most ez így veled ma nem megy,

hogy is mehetne bármi nélküled?

(Forrás: Holmi 2010/9.)

mental transition

már megint csak egy év olvasásra vágyom, hogy legyen időm, hogy felzárkózzam magamhoz, hogy megemésszem, hogy illesszem a részeimet... annyi minden érdekel, hogy nem elég a jelenlegi létem - azon tanakodom magamban, hogy mások hogyan csinálják ezt? - miért kell mindig az a rangsorolás?? már gyerekként sem értettem, hogy két össze nem hasonlítható dolgot miért kell egymás mellé állítanom és döntenem, melyiket akarom, miért nem lehet mindkettőt, hármat, négyet, miért kell, hogy valami mindig fontosabb legyen és ezért azt akarjam.. inkább olyan ez, hogy miről tudok inkább lemondani..
arra is gondolok, hogy olyan jó lenne, ha valaki fogná a kezem és mondaná, hogy akkor most ezt, mert ez jó, jobb (?) neked... de ilyen már olyan régen nincs... magam találom ki, el, meg, esetleg nem.
jó lenne csak úgy napokig, hetekig, hónapokig csak úgy elmerülni újra az irodalomban, a filozófiában, a pszichológiában, az életben, akár alkotni is, miközben fogod a kezem, és szívből fecsegünk...

töltődünk.

életkép

elnyúlt élet-
helyzetek, amikbe sodródsz
észre sem veszed,
észre sem veszem,
hogy csak egymásnak maradtunk

irodalmi átkötés...

szuper évkötésem volt - 2 este: irodalom, tánc, színház, zene, performansz.

30án a Litera - Momentán előszilveszteri partija ötvözte az irodalmat (Láng, Takács Zsuzsa, Grendel, Kemény, Németh G) egy kis improvizatív színházzal (Momentán társulat),

// képek itt / videó itt //

majd 2án a Kistehénzenekor Melanólikus estjét élvezhettük két kortárs író (Háy és Darvas), a Belga együttes, Dj Titus, valamint élő masszás performanszaként.

// egy klipp itt //

Tetszik, hogy alkotók hozzá mernek nyúlni a kortárs irodalomhoz másként és máshogyan - összművészetivé integrálják, hogy akit csak egy-egy részlet érdekel, az is lássa, hallja a többit.

Gratulálok és köszönöm a Trafónak, hogy ilyen élményekkel ajándékoz meg Bennünket, azaz hogy befogadja és támogatja ezeket a produkciókat!

déja vu

mire hazaértem, ez a vers járt a fejemben.
úgysem hívsz fel, mert nem tudod, hogy erre vágyom. vagy ha mégis, nem mered. mert nem tudod.

Szenes Erzsi : Mint selyemgombolyag...

A kezedbe telepedtem, mint finom szálú selyemgombolyag.
Azt hittem, hogy majd a szívedre tekersz,
de te kíváncsi lélekkel kibontottál és széjjelteregettél.
Nem is vetted észre, hogy magadtól mily messze
gombolyítasz el.
És most kibontva, kiteregetve minden jött-ment idegenre
reáfonom magam.
Tudod-e, hogy ujjaid közé soha többé vissza nem futhatok?!

az ártatlanság múzeuma

"Életem legboldogabb pillanata volt, de nem vettem észre." - így kezdődik Orhan Pamuk nemrégiben magyarul is megjelent könyve (Az ártatlanság múzeuma), az egyetlen, amit eddig végig bírtam olvasni a művei közül. Ezt, elbeszélő jellege és terjedelme (660. oldal !!) ellenére, nagyon emberi művének találtam, ami ugyan egy szerelem történetét meséli el (a férfi szemszögéből), de közben bepillantást nyerünk isztambul családjainak mindennapi valóságába és szokásaiba is, és valahogy azt a társadalmi-politikai berendezkedést is megmutatja, amiről nem beszél.
A kezdőmondat már akkor elbűvölt, amikor megkaptam a könyvet (szülinap:). Miért van az, hogy az életünk - legalábbis az adott pillanatig eltelt életszak - legboldogabb pillanatait csak később vesszük észre? Legtöbbször talán akkor, amikor már elmúlt, elvesztettük, amikor akár már késő. Ha még tartana, akkor valószínűleg nem gondolkoznánk rajta, és a boldog pillanatokon, ugyanis, amikor megéljük, akkor - jó esetben - nincs időnk kitekinteni és elmélkedni rajta. Azt hiszem, erre a következtetésre jutottam egy baráti beszélgetés kapcsán, amikor is azt vizionáltam, hogy lehet-e egyszerre élni és tudni a legboldogabb pillanatot. Ahhoz talán nagyon tudatosnak kell lennie az embernek, illetve nagyon ismerni kell önmagát a pillanatban.
A könyv számomra arról is szólt, hogy milyen az, amikor az ember társadalmi elvárások, nyomások stb hatására nem meri azt tenni, amit a szíve, ösztöne diktál, vagy csak későn teszi meg (ezáltal elveszti aktualitását), és amikorra dönt, a körülmények már megváltoznak és valami teljesen máshoz kell alkalmazkodjon. Végig azon gondolkodtam, hogy vajon ez a férfi tényleg ennyire szerelmes volt-e a nőbe, hogy végül nyolc évig vendégségbe járt hozzájuk (ami elég faramuci, valljuk be), vagy egyszerűen csak gyáva volt továbblépni és élni az életét. Mikor döntünk jól, ha ragaszkodunk bizonyos érzelmi helyzetekhez, vagy ha megengedjük magunknak, hogy újra szabadok legyünk és szárnyalhassunk? Végül is mitől leszünk boldogok?

hiány

"Egy napon felébredtem, és észrevettem, hogy hiányzik. Ez a legynyomorultabb érzés. Mikor hiányzik valaki. Körülnézel, nem érted. Kinyújtod a kezed, egy pohár vizet keresel tétova mozdulattal, egy könyvet. Minden a helyén van az életedben, a tárgyak, a személyek, a megszokott időbeosztás, a világhoz való viszonyod nem változott. Csak éppen hiányzik valami." (Márai)

egy ideje ez van.

mindennapi irodalom..

Petri György - Love story
Dalos Rimmának

Még nem. Most nem. Már nem.
Mígnem
elveszejtjük aktualitásunkat.
("Ha akkor nem, akkor most már nem."
Te mondád.)

mindennapi irodalom... egy kedvenc

Szécsi Margit: Arany sarkantyúk

Csak meg ne halj, csak meg ne haljak,
csak el ne vássunk túlkorán,
arany sarkatyúk a világon,
az isten vágtató lován.

(in: Szívzuhogás, Móra könyvkiadó, 1986)

ÉS megjött

Évek óta arra vártam, vágytam, hogy végre valaki előfizesse nekem. Nem kiabáltam ezt szét, mert arra gondoltam, hogy milyen jó lenne, ha kitalálnák végre, hogy ez egy igazi, stílusos ajándék lenne nekem. Láthatták nálam minden pénteken, hétvégén, utazáskor, nyaraláskor, mert olvasnivaló nélkül biztos nem indulok el, mi van, ha elakadok. Nos, nem fizette elő senki sem, pedig úgy vágytam azt a pillanatot, amikor találgatom, hogy vajon ki tette, ki volt ilyen figyelmes, meg nahát, csak úgy!? De a pillanat nem jött. Így egy kedvező ajánlatot kihasználva előfizettem magam az Élet ÉS Irodalomra, majdnem azt írtam, hogy a zÉletre, de azt csak úgy nem lehet, mert ahhoz nekem jár egy kis Irodalom is. Így élek, a legelviselhetőbb napjaim azokkal a reggelekkel kezdődnek, amikor olvasok néhány verset, mert akkor úgy érzem, hogy a lelkemet is felöltöztettem.

ÉS igen, ma először megjött! Már tegnap este az újságosnál gondoltam rá, hogy vajon, akkor holnaptól itt lesz-e, meglesz-e a postaládámban. Ma reggel azon töprengtem a kávé felett, hogy vajon mikor jön a postás. És délután, amikor hazaértem, akkor a postaládát kinyitva láttam, hogy ott van, és örültem, hogy mostantól ez már minden pénteken így lesz!

Szombat reggel ágyban fekhetem az összes kedvenc írómmal egy jó kávéval.

mindennapi irodalom

Fodor Ákos : Tündérpárbeszéd

- Tudsz játszani?

- Tudok.
- És szeretsz is?

- És szeretlek is.

az ilyenektől muzsikál a lelkem.

egy email végén...

"Love them, when they don't deserve it, that is when they need it the most..."

ápr. 13.

arra gondolt, hogy nem lehetett könnyű A kabbalistának. nem akkor, amikor választania kellett a szerelem és a hivatás között, hanem akkor, amikor rájött, hogy együtt is lehet a kettőt, a neki rendelt emberrel.

Geert Kimpen: A kabbalista, Nyitott könyvműhely, 2009.

"Csodálatos az is, mennyire érzékenyek az emberek. Mint egy rózsa. Mint egy kankalin. Oly végzetesen figyelnek minden szóra, mely hiúságukat sértheti, mint senki és semmi az élők világában. Egy hanglejtés is halálra tud sebezni egy embert, igen, már az is, ha éppen hallgatsz róla, mikor ő úgy várja, hogy dicsérjed, vagy helyeselj neki: örökké ellenségeddé változtat egy embert. S ugyanezek az emberek, akik ilyen félelmesen finom hallással érzékelnek mindent, ami személyükre vonatkozik, akik egy kézszorítás bensőségén, egy telefonbeszélgetés hanglejtésén is átérzik a személyük felé villanó véleményt vagy igazságot, ezek a mimózánál gyöngédebb és érzékenyebb emberek gondtalanul követik a legotrombább aljasságokat, szemrebbenés nélkül kegyetlenkednek, közömbösen és néha jókedvűen is. Az emberi léleknek ezt a rugalmasságát nem érdemes bírálni; csak tudni kell erről. S nem lepődni meg semmin, soha."
(Márai Sándor)