önismeret 2

(változat egy haikura)

Kérdések, lelkek
belső bolyongásai
- ó, vezetni jó!

önismeret

Önismeret

Kérdések, lelkek

Belső bolyongásaid

Mert vezetni jó!

(haiku)

Mert vezetni jó!

Amióta eszemet tudom, vezetőkkel és persze vezetőként is dolgozom, függetlenül, hogy van-e ilyen titulusom vagy sem. Mindig meglepnek, és mindig rengeteget tanulok tőlük. Lehet, hogy ezért is vonzott, hogy tanuljak erről. Azt hihetném, hogy most coachként csak ők kapnak tőlem, de a helyzetek többségében én magam is rengeteget tanulok. Vannak, akik ösztönösen jól teszik a dolgukat, van érzékük a vezetéshez, megfelelő arányban és mértékben kerülnek kapcsolatba az ügyfeleikkel és bánnak az embereikkel, és mindezt élvezik is, nekik "csak" a stílusukon kell csiszolni, és olykor jól irányzott kérdésekkel elgondolkoztatni őket, és persze vannak olyanok vezetők is, akik egy teljesen más közegből, értékvilágból váltak vezetővé, és tanulniuk kell az emberek vezetését, a rendszerekben történő gondolkodást és kommunikációt, fel kell ismerniük, hogy ő maguk mitől lehet(né)nek jó vezetők. Ezek a nehezebb kihívások, de szeretem ezeket, főleg, ha elég nyitottak az érintettek a változásra, és felismerik, hogy ez a változás nekik miért jó.

Évekig az állt mottóként a szobámban a parafa táblán henyészett módon egy papírfecnin, hogy "Mert változni jó!", mialatt egy több száz fős céget segítettem újra szervezni, kitalálni, hatékonyabbá tenni, majd persze működtetni is. Az ellenállás eleinte elég nagy volt, hiszen a legtöbben nem szeretik a változásokat, nem könnyű elkötelezetté tenni vezetőket és beosztottakat sem, ahhoz jól kell tudni megmutatni, "eladni", hogy az nekik miért is jó. És ehhez idő kell. Sok együtt átbeszélt idő, hogy ugyanazt gondoljuk, ugyanazt értsük és egy irányba húzzunk. Ezt a változást, és a benne rejlő személyes és közösségi sikert probálom megmutatni azoknak a vezetőknek, - legyenek a hierarchiában bármely szinten is, - akikkel együtt dolgozom.

Mert vezetni jó!

húsvéti emlék(ezet)

Meglátogattam a "másik" családi-emlékezetet (a másik ágról). Azt szeretem a húsvéti ünnepekben, hogy lógok a Nagybátyámmal és nagyokat dumálunk, és persze közben tavasz van és nagyokat eszünk, amit a Nagynénem főz. Régen ilyenkor lógtunk át az egyik templomból a másikba, kisurrantunk mise közben, hogy lássuk a körmenetet (és sohasem buktunk le a nagyszülőknél:), de a lényeg a nagy "világmegváltó" beszélgetés volt.

Na, épp ilyen nagynéni szeretnék lenni!!

ma lenne 100 éves ...

az apai nagyapám, született Steiger Rudolf azaz Rudi papi. (1911. április 22. )

Ballagtam haza a körúti naptsütésben, arra gondoltam, hogy deJÓ hogy itt a tavasz, amikor bevillant, hogy ha ma a Föld napja van, akkor az egyben Papi születésnapja is -- ez számomra már mindig a valódi tavaszt jelentette gyerekkoromban!! Ráadásul alig akartam hinni az agyamnak, amikor rájöttem, hogy épp ma lenne 100 éves, pont mint a ház, amiben élek - micsoda egybeesések!
Feldobott a hír! Felhívtam Apámat is, hogy na, milyen nap van ma? Még a dátumot sem tudta pontosan, de megörült ő is a felfedezésemnek -hát így vagyok én a családi emlékezet ;))

Jó néhány történet bevillant a nagyapámról, aki 17 évet élt velünk, így velem is: hogy mindig ilyentájt húzott le a Balatonra, hogy aztán őszig ne is lássuk, csak ha mi is lementünk a nyaralóba. Ott aztán sütött nekünk palacsintát, több tucatot, a barátok is jól laktak. És máig nem ettem olyan finom vaniliáskiflit, amilyet ő sütött. (Sajnos nem hagytam rám a receptet.) Imádtam a friss vaniliáscukor illatát, amikor kibontottuk a dobozt. Vagy eszembe jutott az is, hogy mennyit snapszliztunk a nyaralóban, miközben fröccsözött - a tesóm meg kiakadt, ha veszített, - ott ültünk a lugas alatt, és tikkasztóan sütött a nap; a dinnyehéjat meg a szőlősbe dobtuk ki. Telente pedig velem húzatta a hegedűt gyakorlásképpen, "mert olyan tehetséges vagy! " mondta, no meg mert apám nógatott és kikérdezett bennünket. jó kéznél egy hegedűtanár persze. én meg csak az öcsémet irigyeltem, hogy ő gyakorolhat egyedül is, nem kell a felügyelet. (Ma is többet játszik, élvezettel.) Viszont azóta sem ettem olyan finom epret, amikor is ő gondozta az eprest, sok és édes eperízt is hozott akkor a korai nyár.
Papi 14 éve halt meg. 1997 telén. Elesett és kórházba került. Gégemetszést hajtottak végre rajta, így nem tudott beszélni. Az utolsó látogatásomkor, kitaláltam az ABC rendszert, amin elmutogatta a gondolatait, kéréseit, ez műdködött még néhány napig. Az utolsó papírcetlit a mai napig őrzöm "Szeretlek" írta reszketőn. Pontosan éreztem, bár távol voltam, hogy mikor halt meg, nem kellett telefon.

Remélem, ő is békében nyugszik odafenn!

hiányod megfogalmaz

évekig tépelődtem ezen a mondaton "hiányod megfogalmaz", aztán leesett újra. a múltkor egy szórakozóhelyen a női mosdóból kijövet. ittam már néhány pohárral és van egy szakmai kérdés is, ami mostanában beakadt. jó, több mint szakmai, de igyekszem a szakmai megközelítésére.

és ott egyszer csak úgy rámtört, hogy mi vagy ki az, ami hiányzik az életemből.. olyan kristálytiszta megvilágosodással. le kellett írnom, hogy örökre bevésődjön, mit jelent "a szív és az ész összhangja a vezetésben", az életben. hogy enélkül nem működnek rendszerek (nekem nem). hogy ennek megtapasztalása és együttes megélése mennyire fontos volt nekem, és hogy ennél kevesebbel nem tudom (nem akarom?) beérni ezután. ez persze lehet nagy kihívás a környezetemnek, főleg, ha nem volt ilyen élményük még az életben. nekem is kihívás, hogy meg tudom-e teremteni, s mennyi időt adok magamnak. és ha nem érem el, akkor hogyan és mikor lépek tovább.

megkönnyebbültem, hogy már nem feszít. hogy már nemcsak tudom, de érzem is.
megvan az igény és a cél is. akkor most (újra)próbálom teremteni.

határeset..

határmesgyén, határértéken, határterületen, határesetem határtalan...

két (vagy több?) diszciplina között a senki földjén
súrlódunk, koccanunk, összeolvadunk és szétválunk
keskenyek a tapadási pontok, szélesek a nézőpontok
mi köt össze? mi inspirál? hol ragadsz le ma? talán?

mégis haladsz a párhuzamosban vagy a szinuszok hullámzásán,
mert ott vannak metszéspontok, és mégsem a végtelen határán
magyarázod magad hitelesen itt, és ott is
megérint ez, és megérint az is

látod a víziót, látod a csendet
s közben hogy magyarázod e rendet?

óévi búcsú

isteni óévi búcsúsétára futotta idén Dobogókőn. volt hideg és bokáig hó, gyönyörűen behavazott fák, köd, forralt bor és jó társaság. csináltam angyalt is :)

B_Ú_É_K!!

déja vu

mire hazaértem, ez a vers járt a fejemben.
úgysem hívsz fel, mert nem tudod, hogy erre vágyom. vagy ha mégis, nem mered. mert nem tudod.

Szenes Erzsi : Mint selyemgombolyag...

A kezedbe telepedtem, mint finom szálú selyemgombolyag.
Azt hittem, hogy majd a szívedre tekersz,
de te kíváncsi lélekkel kibontottál és széjjelteregettél.
Nem is vetted észre, hogy magadtól mily messze
gombolyítasz el.
És most kibontva, kiteregetve minden jött-ment idegenre
reáfonom magam.
Tudod-e, hogy ujjaid közé soha többé vissza nem futhatok?!

hiány

"Egy napon felébredtem, és észrevettem, hogy hiányzik. Ez a legynyomorultabb érzés. Mikor hiányzik valaki. Körülnézel, nem érted. Kinyújtod a kezed, egy pohár vizet keresel tétova mozdulattal, egy könyvet. Minden a helyén van az életedben, a tárgyak, a személyek, a megszokott időbeosztás, a világhoz való viszonyod nem változott. Csak éppen hiányzik valami." (Márai)

egy ideje ez van.

versek nekem/ rólam

(első benyomás - személyes)

Norka

Szemedben szenvedély
Ajkaidon harc
Nem rettent zsarolás
Nem kísért kudarc

2010.12.01.


(2 év után - az UPI nevében)

Nórának

Az ötödik emeleten
volt neki az irodája,
Kora reggel, késő este
idehúzta a munkája.

Jó pár embert irányított,
kommunikált és oktatott,
Komoly felkészültségéről
külföldön is számot adott.

Nagyon szeret magázódni,
ez az egyik jellemzője,
a késésnek viszont igen
erőteljes ellenzője.

Szabadidejében sportol,
egyik kedvenc a jóga,
Hol Kínában járkál éppen,
hol máshová viszi útja.

"Az úgy van, hogy..." mondod sokszor,
halljuk még majd, Mondd, hogy igen!,
Találkozunk még ezerszer,
s bulizunk sok vidám helyen.

2010.12.14.

egy mosoly

tegnap láttunk egy nagyon jó filmet (Szemekbe zárt titkok - argentin-spanyol, 2009), amely az összes szövevény, szörnyűség, évtizedeken átnyúló tettek ellenére nagyon emberi maradt. és mint egy rendes latin filmben, ebben is fontosak voltak az érzelmek. ez az, ami a leginkáb megfogott. ez az, ami a leginkább megfog.

csak az ember képes várni egy mosolyra, a szeretett nő mosolyára évtizedeken át :)) és persze akkor dől el, hogy igazi volt-e az érzelem. hogy megérte-e, mert a töltés még mindig ott van. és hogy mégsem voltak elfecséreltek azok az évek (sem). zseniális!

az élet is visszaigazolta ezt mostanában. a magán- és a közéletben egyaránt.
a közéleti pillanatot fura volt elkapnom, mert nem illet a helyzetbe, de egy kicsit emberivé tette az illetőt (ettől még bizonyos viselkedése az adott körülmények között nem megbocsátható), egy pillanatra esendővé vált. láthatóvá vált az arca.
a magánéleti pedig arra döbbentett rá, hogy néha legyek már önmagam, zökkenjek vissza, és mosolyogjak szívből, ha már annyi mindent megtesz érte a környezetem. akció-reackció-szívből-szív-sn.

a mosolyok mozgatják a világot.

keep calm and carry on...

Mondhatnám, hogy az időzítés fontos dolog! Igen, az. És szuper, ha az ember barátai még a messzi távolból is jól időzítenek, és ilyen (vagy ehhez hasonló) üzeneteket küldenek...

igyekszem nem elveszíteni a fejem és folytatni... :))

azt kell mondjam, egyre könnyebb.. el kell, el fogom, el tudom engedni.. nem tét meccs. csak epizód. ami tanít. ezért hálás vagyok.

és még egy fontos rávezetés Einsteintől:
"Egy probléma nem oldható meg abból a tudatból, amely létrehozta azt!"

ez lehetne az üzenet?

helyzetkép

frissen libbenő függönyök,
trópusi pára,
itthon olvasgatok,

együtt/lét

fura alkalmazkodni egy másik emberhez - pedig csak átutazóban van itt. 2 hét. a korlátaimat figyelem. hogy nem nézek tv-t, bár reggel a híreket meghallgatom. hogy nem akkor és úgy használom a fürdőszobát. nyitott ajtóval. hogy gondolnom kell rá, hogy ő is evett-e vacsorát. hogy meddig bírom, hogy soha nem vagyok egyedül. -- ilyen olyan régen volt.
most olyan az élet, mint egy teszt. kibírok-e egy jó barátot angolul 2 hétig. akiért (szerintem) , én is felelős vagyok - mindegy, hogy állítja, hogy nem. én így érzem. nálam vendég.
tegnap rájöttem, hogy az a baj (régen is ez volt), hogy soha nem vagyok egyedül itthon. legalább egy rövid időre. amikor csakis egyedül lehetek. meztelen.

miért olyan fontos ez??

egyformák

egy chat-ből :
"- Nem vagyunk egyformák!
- De egyforma akarok lenni (értsd: mainstream), nem bírom a másságom! (értsd: hogy állandóan magyarázkodnom kell, hogy én mit hogyan értek, miért úgy viselkedem, mit szeretnék stb)"

szal írtó fárasztó az életem (nemcsak mostanában, de mostanában így érzem), mert nem ugyanabban a rendszerben gondolkodom (gondolkodom egyáltalán vagy csak érzek?), mint az emberek többsége, pedig annyira próbálok, de néha elszáll az agyam és csak a világfelforgató énem marad, no meg az intenzitásra való szükségem. néha arra gondolok, hogy az érzelmek intenzitása szükségszerűen csökken-e az életkor előrehaladtával, vagy csak hozzászokunk és ezért a további késztetés?

szellemi és fizikai vibrációs szintem az egekben - ezt én is nehezen viselem, hát még a környezetem! - lehet ezt valaha mederbe terelni?? kell-e??

státusz

fyi: azért nem írok hetek, hónapok óta, mert a remek körülményeim ellenére a frusztrációs indexem az egekben van. bár mit teszek, nem csökken (ergo nem a megfelelő dolgokat teszem), s már nagyon unom (magam). a környezetem halálra idegesít és a legtöbb energiámba az kerül, hogy ez ne látszódjék kifelé, hogy véletlenül se sértsek meg senkit.

biztos valami jó fog kisülni a végén, csak ki kell várjam. így sokat agyalok.

póteskü a hétkerben

ma délután letettem a pótesküt. ezen viccelődtek is a barátaim a héten, amit meg is értek, én is viccesnek találtam, mármint a póteskü fogalmát. az is szóba került, hogy mekkora lúzer vagyok, hogy egy egész vasárnapot erre szánok. de volt, aki azt mondta, hogy ez tök klassz, és milyen kár hogy neki nem jutott eszébe. én sem gondolom, hogy baj az, ha az ember felelős állampolgárként viselkedik, és fontosnak tartja a demokráciát, gondolkodtam azon is, hogy lehet nem ártana az ilyenfajta részvételt akár kötelezővé tenni (mint például az Egyesült Államokban az esküdtszéki tagságot, ha behívnak) - de ez persze csak egy gondolatfoszlány..

de hogyan is kerültem a szavazatszámláló bizottságba?
baráti körben köztudott, hogy szimpatizálok az LMP-vel, vagyis a Lehet Más a Politika mozgalommal, ami ma már párt, és vasárnap eldől, hogy lesz-e belőlü(n)k parlamenti párt - sajnos a mozgalomban nem volt időm hathatósabban részt venni, de ezt azzal a poénnal szoktam elütni, hogy én vagyok a támogató "tömeg" mögöttük :) de most ők lettek a jelölő szervem :))
épp egy jó pillanatomban kerestek meg egy emaillel, és jelentkeztem. régóta szerettem volna látni, hogy milyen egy szavazás belülről, de mégis a széleken. és megtapasztalni azt, hogy hogyan reagálok a változatos szavazókra. kihívás lesz. egy kis szociográfia.

az első kihívás már az eskütétel volt. most hétfőn (húsvét) kaptam az emailt, hogy csütörtökön délután félhatkor van az esküm. ezt nem találtam túl demokratikusnak, mert bár elkötelezett állampolgár vagyok, de egyben elfoglalt vállalati vezető is, így nem tudtam átszervezni a megbeszéléseimet ilyen rövid határidővel. ezt jeleztem is, azaz hogy kell lennie alternatív megoldásnak, időpontnak. lett. péntek délután öt óra. a póteskü.
időben érkeztem, már gyülekezett a többi jelölt is. meglepett, hogy folyamatosan olvasták fel a nevünket, és kérdezték meg az adatainkat hangosan, a többi jelölt előtt. ez felháborított, de igyekeztem nem felhúzni magam. kinek van köze a születési dátumomhoz, vagy a szig.számomhoz? (ja, a jogosítvány+lakcím kártya nem volt elegendő)
ezek után az alpolgármester úr elkésett, mert rossz helyszínre ment, de az adminisztráló hölgynek nem jutott eszébe, hogy egyértelmű módon tájékoztasson bennünket, nem hiszem, hogy tudnom kellene, hogy ki az a "Gergely úr". amikor megérkezett, akkor belevágtunk, előolvasta az esküt, mi pedig utána mondtuk. ennyi. aztán írjuk alá. ja, kaptunk egy kiadványt, hogy azt vegyük el.
én valahogy azt vártam, hogy valaki köszönt bennünket, elmondja, hogy örömmel veszi, hogy jelentkeztünk a feladatra, ami ez és ez lesz. hova, mikor menjünk, ki miért felelős, és egyáltalán, mik a keretek, elvárások, feladatok, folyamatok stb., ahogyan szerintem (és az álmoskönyv szerint is) egy ilyen tájékoztatót, felkészítőt tartani kell. én szégyelném, ha az én kollégáim így tartanának egy info napot a kedvezményezetteknek. forgatókönyv, elképzelések nélkül. azt gondolom, hogy engem itt fel kellett volna készíteniük, ha másképp nem, legalább módszertanilag.
természetesen így bénáztam is, rögtön két példányban írtam alá az egypéldányos eskümet - a szokás hatalma ;) mert gondoltam, én is kapok egy másolatot. a végén meg is jegyeztem az adminisztrátornak, hogy ennél több felkészítést vártam. módszertanilag. és mi volt a válasz? nevetni fogtok. "ez csak egy póteskü". szerencsére az alpolgármester érezte, hogy ez így édeskevés, és próbált néhány mondatot még hozzáfűzni. azt is megtudtam, hogy a héten zajló felkészítések (ezek szerint több is volt!?) úgy másfél órásak volt, és végigvették a kiadványt. de én olvassam végig. Hurrá! olvashatok ismét egy kis szárazanyagot. NadeJÓ, legalább lesznek olyan tagok, akik legalább egyszer hallották a feladatokat!
azt nem fejtettem ki , hogy ha az én kollégáim így tájékoztatnák az ügyfeleinket, és így tartanának tájékoztató eseményeket, akkor én szégyelném magam, de nagyon. így csak az egész ország - államigazgatás - nevében égek.
a többit meg majd meglátom.

gyertek el szavazni Ti is - én ott leszek!

34 órás némaság

Nem, nem tettem fogadalmat, csak így alakult, spontán, s abban sem vagyok biztos, hogy valójában annak számít-e, ugyanis az ITC eszközök korában úgy is lehetek kapcsolatban, úgy is beszélgethetek másokkal, hogy közben meg sem szólaltam.

Mindenesetre szombat estétől hétfő reggelig egy szót sem szóltam - mégcsak magamban sem beszéltem hangosan, ami felettébb meglepett! Arra, hogy már vagy egy napja nem beszéltem senkivel, vasárnap délután döbbentem rá, addig ugyanis olvastam. Aztán persze már sportot űztem, hogy hacsak nem hív fel vagy ugrik be hozzám valaki, akkor én nem teszem, hanem kibírom szótlan.

Így lett. Bár csettelni ezért sikerült a távoli barátokkal :) Mindenesetre érdekes érzés volt nem-megszólalni, miközben néha úgy éreztem, hogy a gondolataim hangosan mondódnak ki a fejemben. Visszhangozva az éterben - de nem, kint csend volt.

Szeretem ezeket a napokat, amikor feszegetem a határokat, és élvezem a külső csendet, befelé figyelve.

berlin blues

gyors visszaaklimatizálásom érdekében vettem néhány színházjegyet elindulásom előtt. többek között a budapesti kamarszínház ericsson stúdiójában futó berlin bluesra is, ugyanis gondoltam, hogy én majd így ünneplem meg a rendszerváltozás, a berlini fal leomlását - újra. a darab épp két éve van műsoron és szerdán volt az 50. elődadás.
kreuzberghez, ahol a darab játszódik, ugyis szép emlékek kötnek, abban a negyedben él azóta is a legkedvesebb gyermekkori német barátnőm, és keresztül kasul bóklásztuk jópárszor a negyedet. a mai napig belengi a szadadság szelleme, bár ma már jelentős török kisebbség él a negyedben, más kulturális szokásokkal. a hangulat továbbra is megengedő, toleráns.
a kamaraszínház színészei mesterien adták a bohémot végig, volt sok helyzetkomikum, s mivel a kocsma egy asztalánál ültem, csak azt sajnáltam, hogy egy sör nem jutott!

Előadás ismertető (forrás: kattints!)

Berlin, Kreuzberg – 1989-ben a fal nyugati oldalán még megállni látszik az idő. Kocsmák: az Ötlet, a Szemét, a Piaccsarnok. Kocsmafilozófusok, hétköznapi komédiások. Inni a söröket, végtelen beszélgetéseket folytatni a barátokkal az esőről, a sült csülök elkészítési módjairól, valamint egy titkosügynöknek vélt hallgatag alkoholistáról, aki csak szűrt búzasört iszik, citrom nélkül. Fiatalnak és szerelmesnek lenni – egy nőbe, a barátokba, egy életformába, az életbe. Lehetne mindez akár Budapesten is 1989-ben, amikor meghallgattuk a Tabánban Hobót, majd átmentünk az Almássy térre vagy a Tilos az Á-ba Balaton, Sziámi vagy Európa Kiadó koncertre, közben „megváltottuk” a világot, és azt éreztük, hogy soha ilyen szabad még senki nem volt rajtunk kívül. Frank Lehmann viszont harminc éves lesz, és valami kezd elromlani. Sajnos ez is ismerős. Mi pedig közben betegre röhögjük magunkat – majd a végén szinte észrevétlenül könnyekig meghatódunk. Felnőttünk, elmúlt egy szerelem, ledőlt a fal. Berlin blues. Sven Regener – civilben popköltő és az Element of Crime berlini rockzenekar frontembere – úgy szereti Nyugat-Berlint és Kreuzberget, ahogy Woody-Allen New Yorkot és Manhattant, vagy Bohumil Hrabal Prágát és az Örökkévalóság gátját. Berlin blues című regénye kb. egy millió eladott példánnyal a fiatal német értelmiségiek kultuszkönyvévé vált. A műből készült film forgatókönyvéért Regener 2003-ban megkapta a Német Filmakadémia arany díját. A könyv színpadi adaptációját több német színház is sikerrel játssza. Magyarul először a Budapesti Kamaraszínházban látható.