break, break!! i need it

itt az idő, hogy végre úgy isten igazából kitörjön a nyár nálam is. ez általában azt jelenti, hogy fogom magam és elhúzok valami távoli helyre, ahol békén hagy a világ. csak azt viszek magammal, akit én akarok.
persze ott is lehet ismerkedni és találkozni emberekkel, de csak akkor, ha úgy érzem jól magam. amúgy hihetetlen, hogy képes vagyok napokat, heteket eltölteni egyedül is. sőt! néha kifejezetten vágyom rá, hogy egyedül legyek, és ne kelljen másokhoz alkalmazkodnom, semmilyen módon. persze ilyenkor gondolom azt is, hogy bizonyára nagyon elkényeztett / aszociális / stb vagyok, de ahogy mélyülnek a pszichológiai ismereteim csak arra jövök rá, hogy valószínűleg túl régóta alkalmazkodom anélkül, hogy a saját igényeimet kifejezném, és ilyenkor kell a regenerálódás. jó lenne, ha időnként a mindennapokban is félvállról tudnék venni dolgokat, illetve hogy jól ki tudnám fejezni az igényeimet.

szóval, a nyár akkor kezdődik, amikor nem csak csökkentett üzemmódban dolgozom, avagy rendelkezésre állok (az nem szabadság, csak annak van álcázva), hanem akkor, amikor fittyet hányhatok a világra, és csakis azt teszem, amit én akarok. idén végre újra elutazom :) kicsit hosszabb időre, és évek óta először, egyedül, bár csoportban, de anélkül, hogy ismerném a többieket. izgi lesz, még nem csináltam ilyesmit. ráadásul ahova megyek ott végre nyár van!! 40 fok tartósan és egy felhő sincs az égen -- lehet dinnyét sem esznek, de sebaj! azt majd itthon pótlom.

"sport, szex és barátok"

legutóbb egy idősbb barátom az FB-n kérdezte mit tegyen a stresz (és depi) ellen!? amire azt bírtam visszaírni, hogy "sport, szex és barátok" a kulcs. próbált alkudozni a sorrendet illetően, hogy biztos ebben a sorrendben értem-e, de ezt ráhagytam, mert hát az tényleg lehet tetszőleges, ami fontos viszont, hogy tegyen az ember a testi-lelki egészségéért - és talán ezt a hármast úgy töltheti fel, ahogyan neki a leginkább megfelel!
fontos, hogy legyen benne lazítás, levezetés, de egyben energetizáló tevékenység is, persze ennek az aránya is függ a személyiségünktől, de azt hiszem a legjobb arcát mindenki akkor mutatja, ha megvan az egészséges egyensúly -- persze ehhez nagyon kell tudnunk a saját szükségleteinket és jól kell detektálni a saját érzéseinket, és akkor még ott van a környezetünk, akik ugyanezt keresik, és hogy ebből hogy lesz egyensúly? hát leginkább úgy, hogy sokat beszélgetünk egymással arról, hogy valójában mit szeretnénk, mi jó nekünk és nyitottan fordulunk a másik, a mások igényei felé is, és megtaláljuk a leginkább hozzánk illő embereket!

..csak elkezdeni nehéz..

a próbafülkében

- Aztán ki ne gyere addig, amíg meg nem találtad a hozzád illő darabot! - mondta a koktélját szürcsölve és nevetett. - Tudod olyan vagy most, mint aki a próbafülkében próbálgatja, hogy mi is illik hozzá. Ott állsz, az egyik cucc szűk, a másik bő, a csíkos jól állna, de az meg Neked nem tetszik, mert szerinted, nem áll jól a fazonja - pedig bomba vagy! Így próbálgatsz, mert magad sem tudod mit akarsz.
- Aha. Szóval, így látsz!? - tűnődött el a lány, hogy milyen pontosan leíró a hasonlat. Nem tudta, melyiket válassza, melyik tenné boldoggá.
- Ja, igen, és addig ki ne gyere a próbafülkédből, míg nem tudod, hogy kit akarsz! - tette hozzá egy bátorító mosollyal.

SZERELMEK
Vörös.
Kék - talán.
Narancssárga.
Fekete - néhol
Violet.
(1999)

mental transition

már megint csak egy év olvasásra vágyom, hogy legyen időm, hogy felzárkózzam magamhoz, hogy megemésszem, hogy illesszem a részeimet... annyi minden érdekel, hogy nem elég a jelenlegi létem - azon tanakodom magamban, hogy mások hogyan csinálják ezt? - miért kell mindig az a rangsorolás?? már gyerekként sem értettem, hogy két össze nem hasonlítható dolgot miért kell egymás mellé állítanom és döntenem, melyiket akarom, miért nem lehet mindkettőt, hármat, négyet, miért kell, hogy valami mindig fontosabb legyen és ezért azt akarjam.. inkább olyan ez, hogy miről tudok inkább lemondani..
arra is gondolok, hogy olyan jó lenne, ha valaki fogná a kezem és mondaná, hogy akkor most ezt, mert ez jó, jobb (?) neked... de ilyen már olyan régen nincs... magam találom ki, el, meg, esetleg nem.
jó lenne csak úgy napokig, hetekig, hónapokig csak úgy elmerülni újra az irodalomban, a filozófiában, a pszichológiában, az életben, akár alkotni is, miközben fogod a kezem, és szívből fecsegünk...

töltődünk.

nőnap másképp

életem legélvezetesebb nőnapi buliján jártam ma este. az LMP nőnapi partiján. örültem, hogy teremtettek alkalmat az ünneplésre, és hogy új tartalommal kívánták megtölteni ezt a estét. nagyon kellemes meglepetésekben volt részem: tetszett, hogy a párt női politikusai megmutatták magukat, hogy nekik mit jelent nőnek lenni, őket mi tölti, segíti munkájukban, a férfiak pedig beszéltek arról, hogy őket hogyan inspirálják a nők. ráadásul az egész műsor, mert a beszédek mellett volt ének, néptánc, irodalom, filozófia és végül koncert is, a párt tehetséges tagjainak előadásában került színre. és emellett a díszítés és a "batyus" büfé is kiváló volt. és a társaság is.

ez a nőnap így más lehetett. köszönöm.

"akkor vagyok a legjobb, ha felhúznak"

nos ezen a megjegyzésen, már sokat gondolkodtam, de azt hiszem csak a napokban érett meg bennem, hogy miért is lehet ez így, és min kellene változtatnom. (igen, mindig van kiváltó ok, de az most a megfigyelések szempontjából mellékes)
összefüggésben van ez azzal, hogy az elmúlt hónapokban, években sokat figyelem az emberek közötti kapcsolatokat, kapcsolódási pontokat, de leginkább a saját magaméit. megdöbbentő, hogy milyen érdekes megfigyeléseket tehet az ember magáról, ha egy kicsit odafigyel, hátha még utána is néz a pszicholgóiában ezeknek a jelenségeknek - kész aranybánya vagyok!
hogy a topikhoz visszatérjek, hogy miért "akkor vagyok a legjobb, ha felhúznak". jelenleg oda jutottam, hogy ez az önérvényesítéssel van összefüggésben. azaz ha felhúznak, akkor - végre - kiállok saját magamért, a gondolataimért, a nézeteimért, érzéseimért, addig hajlamos vagyok a másiknak átengedni a teret. minden látszat ellenére, úgy érzem, hogy rengeteget alkalmazkodom a környezetemhez, mások elvárásaihoz, igényeihez, és ez oda vezet, hogy ezeket előbbrevalónak sorolom, mint a saját igényeimet (és ezt szépen meg is indokolom magamnak, ahogy kell). és persze csak akkor "robbanok", azaz jelezem, hogy "vazze, hát én is itt lennék, vagy mi", amikor már nem tudom magamban leküzdeni a feszültséget a belső és külső igények, elvárások között. érdekes, hogy ezt csak én szoktam "hisztinek" megélni, (és így ezt általában sűrű bocsánatkérések követik), a körülöttem lévőknek ez teljesen természetes, elfogadható magatartás - ez egy újabb gondolatot vet fel bennem, hogy miért ennyire elfogadott viselekedésforma ez!? de a férfi-barátaim visszajeleztek, hogy az általam hisztinek nevezett történetek még messze vannak a hisztitől!! mit adhatnak elő nők, nem is bírom elképzelni!?
a lényeg, hogy nagyon örültem, amikor ezt sikerült levezetnem magamnak. mert innen már "csak" az kérdés, hogy hogyan tudok változtatni ezen. ami fontos ebből, hogy hogyan tudom mihamarabb, számomra is komfortos módon, idejében jelezni az igényeimet, lehetőleg érzelemmentesen. rajta vagyok! és irtó sokat agyalok ezen. próbálgatom az új szárnyaimat. az önérvényesítés az idei fejlesztendő EQ területem ;)

reményeim szerint a kapcsolódási pontok és igények pontosabb megfogalmazásával kiegyensúlyozottabb leszek, ezáltal a kapcsolataim is.

hóesés

ma azt bírtam mondani - igaz még mindig erősen felindult voltam -, hogy 'ja, ma pont ilyen a hangulatom (mármint mint a hóesés), néha esik egy kicsit' -- ezen aztán jót nevettünk, aztán dolgoztunk tovább.
hasonlatnak mindenesetre szép volt :)
ráadásul a hóesés általában feltölt, olyan romantikus és megnyugtató. ezt a hóesést azonban már két napja éreztem a csontjaimban. ezzel vicceltünk bécsben is, hogy fizetem a brunchot, ha reggelre esik. akkor még nem esett, persze a nap sem sütött, így otthon reggeliztünk. nem nyert senki sem. csak egy jó beszélgetést a jómeleg ágyban.
mára esett. nem vágytam rá. de legalább a fejem már nem fájt. de valahogy sehogy sem látszott, hogy áll össze ez a nap. nem is állt. valahogy nem akart. valami nem működött.

és nem tudom, hogy "akkor vagyok-e a legjobb, ha felhúznak"!?
már nem hiszem.
még mindig hiányzik.
és néha felhívom tanácsért,
hogy mi legyen.
hogy mi van.

lakmusz társulat -- hímek és nőstények

a történet ott volt a teremben, csak még valahogy nem jött elő... próbáltunk - itt magunkat, a közönséget értem, és persze segített a társulat is- rátalálni a bennünk lévő érzésekre, ahogy megérkeztünk, hogy mi hozott el? a kíváncsiság? az érdeklődés? mások történeteinek meglátása? valahol mind ott vágyakozott bennünk ... arra nem is gondoltam, pedig már jártam itt, hogy tőlem is függ(het) az aznap esti történet, az előadás, akkor most mi lesz? nem tudom, de elkezdődött. voltak, akik bátran mesélték a maguk történeteit... kicsit irigyeltem őket, hogy merik. és a színpadon megelevenedett a "darab", hol poetikusan, hol ironikusan, hol egy nagy adag vággyal vagy humorral, de sohasem bántóan... empátia volt benne mindig. úgy elmerültünk, hogy észre sem vettük, hogy letelt az idő, valahogy vágytam még egy epizódra, még egy kis lelki simogatásra.

Rögtönzések színháza a Lakmusz

tiszavirág a dunnán...

hogy került a tiszavirág a dunnára? hát, közösségi szabad asszociáció révén...

- szép a szombat reggeli kilátás a Dunára :) (deJÓ neki, hogy a Dunára néz!)
- hát még a dunára (mit akart mondani?)
- nálam a dunnára... :) (hú, ő még ágyban!)
- a Tisza sem csúnya (persze, hogy szép! mondta valaki, hogy csúnya?)
- tiszavirágkor (azt megnézném egyszer! mikor van??)
- tiszavirág nincs a Dunán :( (hideg van, és tél, és nem utazunk)
- tiszavirág a dunnán! (álmodj, királylány!)

hát ennyi, szombat reggeli ébredés FB-kal.

eye-scan

scanning my emotions
through your eyes
wonder if my iris
opens up the world
behind
if my soul masters
a rainbow

a távolságot, mint üveggólyót...

Megkaptam. S néztem,
mily színes.
Elaludtam. S mire felébredtem,
már messzire jártunk. (Nem írom,
hogy jártál, mert a
felelősség közös.)
A távolság sohasem fizikai, inkább a tér
- idő síkon tágul.
Maradtál ott. Ahová az
életed sodort. Engem pedig
új horizontok vártak.
Párhuzamosok a végtelenben,
mondd, mit csinálnak?

... álmomban, hol jártam ...

irodalmi átkötés...

szuper évkötésem volt - 2 este: irodalom, tánc, színház, zene, performansz.

30án a Litera - Momentán előszilveszteri partija ötvözte az irodalmat (Láng, Takács Zsuzsa, Grendel, Kemény, Németh G) egy kis improvizatív színházzal (Momentán társulat),

// képek itt / videó itt //

majd 2án a Kistehénzenekor Melanólikus estjét élvezhettük két kortárs író (Háy és Darvas), a Belga együttes, Dj Titus, valamint élő masszás performanszaként.

// egy klipp itt //

Tetszik, hogy alkotók hozzá mernek nyúlni a kortárs irodalomhoz másként és máshogyan - összművészetivé integrálják, hogy akit csak egy-egy részlet érdekel, az is lássa, hallja a többit.

Gratulálok és köszönöm a Trafónak, hogy ilyen élményekkel ajándékoz meg Bennünket, azaz hogy befogadja és támogatja ezeket a produkciókat!

egy mosoly

tegnap láttunk egy nagyon jó filmet (Szemekbe zárt titkok - argentin-spanyol, 2009), amely az összes szövevény, szörnyűség, évtizedeken átnyúló tettek ellenére nagyon emberi maradt. és mint egy rendes latin filmben, ebben is fontosak voltak az érzelmek. ez az, ami a leginkáb megfogott. ez az, ami a leginkább megfog.

csak az ember képes várni egy mosolyra, a szeretett nő mosolyára évtizedeken át :)) és persze akkor dől el, hogy igazi volt-e az érzelem. hogy megérte-e, mert a töltés még mindig ott van. és hogy mégsem voltak elfecséreltek azok az évek (sem). zseniális!

az élet is visszaigazolta ezt mostanában. a magán- és a közéletben egyaránt.
a közéleti pillanatot fura volt elkapnom, mert nem illet a helyzetbe, de egy kicsit emberivé tette az illetőt (ettől még bizonyos viselkedése az adott körülmények között nem megbocsátható), egy pillanatra esendővé vált. láthatóvá vált az arca.
a magánéleti pedig arra döbbentett rá, hogy néha legyek már önmagam, zökkenjek vissza, és mosolyogjak szívből, ha már annyi mindent megtesz érte a környezetem. akció-reackció-szívből-szív-sn.

a mosolyok mozgatják a világot.

pedestrian crossing

párhuzamok a zebrán ha találkoznak
metszéspont a mosolyod
nem változunk

ÉS megjött

Évek óta arra vártam, vágytam, hogy végre valaki előfizesse nekem. Nem kiabáltam ezt szét, mert arra gondoltam, hogy milyen jó lenne, ha kitalálnák végre, hogy ez egy igazi, stílusos ajándék lenne nekem. Láthatták nálam minden pénteken, hétvégén, utazáskor, nyaraláskor, mert olvasnivaló nélkül biztos nem indulok el, mi van, ha elakadok. Nos, nem fizette elő senki sem, pedig úgy vágytam azt a pillanatot, amikor találgatom, hogy vajon ki tette, ki volt ilyen figyelmes, meg nahát, csak úgy!? De a pillanat nem jött. Így egy kedvező ajánlatot kihasználva előfizettem magam az Élet ÉS Irodalomra, majdnem azt írtam, hogy a zÉletre, de azt csak úgy nem lehet, mert ahhoz nekem jár egy kis Irodalom is. Így élek, a legelviselhetőbb napjaim azokkal a reggelekkel kezdődnek, amikor olvasok néhány verset, mert akkor úgy érzem, hogy a lelkemet is felöltöztettem.

ÉS igen, ma először megjött! Már tegnap este az újságosnál gondoltam rá, hogy vajon, akkor holnaptól itt lesz-e, meglesz-e a postaládámban. Ma reggel azon töprengtem a kávé felett, hogy vajon mikor jön a postás. És délután, amikor hazaértem, akkor a postaládát kinyitva láttam, hogy ott van, és örültem, hogy mostantól ez már minden pénteken így lesz!

Szombat reggel ágyban fekhetem az összes kedvenc írómmal egy jó kávéval.

helyzetkép

frissen libbenő függönyök,
trópusi pára,
itthon olvasgatok,

ünnepi könyvhét

szerette az ünnepi könyvhét hangulatát, egy olyan nyárra emlékeztette, amikor a pórusain keresztül érzékelte a világot. a könyvhétről soha semmi más nem jutott eszébe, mint az a séta hazafelé a kora délutáni napsütésben egy nagy csomag könyvvel és a férfival. meleg nyári nap sütött, napsárga ruhájában eggyéolvadt a napsütéssel, lobálta kezében a szerzeményeket és boldog volt. érezte a kora nyári utca hűvösét, amely még nem forrósodott át, még csak ennek ígéretét sejtette. egy forró délután ígéretét, a falak között. a szavak és a szerelem mámorában.

azóta is ezeket a pillanatokat kereste. idegesítette a tömeg, a sok lökdösődés, hogy nem tud elmélyülni a könyvek illatában. a napsárga nyugvópontot kereste azóta is a tömegben. önmagában.

33

akkor kapta a borospoharakat,
szkopjében élt,
s élvezte a létet,
olykor zenélt a lelke,
mert megpendített néhány húrt
az érzelem mélysége?


az ember a születésnapján vegyen ki szabadságot: aztán Isten éltesse! ezt a bölcsességet adta át. nem ő gondolta így, a másik mondta. ez volt az ajándéka.
hogy van az, hogy a korkülönbség ebben a relációban sohasem csökken?
mindig az öccse lesz, gondolta ;D

sangre flamenca y borges

borgesről mindig az jut eszembe, amikor azt mesélted, hogy egy üveg whiskey-vel kell együtt olvasni. no, és egy nővel. épp próbáltunk átvergődni a novellán, s már már érteni véltem, amikor azt mondtad, hogy borges megértése ez. akkor állnak össze szöveggé a szavai. a novella címére sem emlékszem, csak arra a délutáni napfényben telt álmos óránkra. amikor elképzeltem, hogy mit tehet egy üveg whiskey. a spanyol mondatok kavarogtak a fejemben. mesélted, hogy egy négyzetcentimétere a bőrének az egész estét betöltötte, s akkor megértetted a zsenijét. a nőjét és borgesét.

a flamenco táncosok ma esti ritmusa kergette elém újra azt a vásott nyarat. amikor a nyelv, a zene, egy ital, némi tapas volt az est ritmusa, ott abban a granadai nyárban, a vérem is forrott.

sangre flamenca

a romantikus "semmi"

végre egy hosszú hétvége... azt szeretném, ha sütne a nap, de nem, a város ködbe búrkolózik így kora reggel, mintha még ő sem ébredt volna fel. csörög a telefon, hogy ebben az időben marad a múzeum, ha nekem is jó. jó.
a város lezárva. az oktogonon lelkes városfutók, végig a ködös andrássy-n. mint két turista. kattognak a séta-fotók. a terrorház vassfüggönyének szögét nem veszi be az objektív, le kellene hasalni. minden féléről fecsegünk. imádom a városi sétákat ... déja-vu vagy tényleg megtörtént már egyszer valaki mással?
a turner az ünnepre tekintettel ingyen van. elég tömeges lett. ázsia után sem bírom. sok kicsi képe látható. illik a mai naphoz. misztikus ködbe burkolózik, a homályba -- az nagyon sztereotíp, ha azt írom, hogy mégiscsak angol? a neve tetszik a legjobban: joseph mallord william turner. hello, mallord! még itáliát is ezen a felszálló reggeli ködön át látja. olyan szomorú. a színek is úgy elmosódnak. azért van egy-két mestermű, ami megkapó. a romantikus "semmi". hmm...
kint forrong a város, előbukkant a nap is. a hősök tere idén más "hősöké". így elindulunk a városligeten át. az 56-os emlékmű egyre jobban tetszik. hetente legalább 2x erre járok. az emléktáblára egy nőt képzelek mezítelenül egy vörös rózsával a szájában. botrány. nincs kép.
a dózsa györgy út szürke házai után a keleti pu felújított látványa igazán tetszetős. kár, hogy nem lehet leülni. bámészkodunk. csendélet. magyar turisták. cipelheti a nő a szatyrot?
eljutunk a fiumei uti sírkertbe. a nemzetibe. mintegy őszbe hajló park. igazán romantikus a délutáni napfényben. lemerül az elem. pont a nagyok előtt. a képek a belső retinánkra égnek. tetszik ez a nyugalom - még jövök ide!
a kerepesi és a körút forgalma csak lassan zökkent vissza. a villogó neon fények és a száguldó autók valahogy nem törnek át ezen a belső ködön, amit ma vontunk magunk köré. ahogy eggyé váltunk az élménnyel.

kell a romantikus "semmi"