no comment ;) - save energy!!

párbeszéd..

"Racionálisabb vagyok, mint gondoltam!" - jött ki belőlem.
"Igen. Sokkal racionálisabb vagy. Ha nem lennél, gondolod, hogy felvettelek volna?" - és mosolyog a szeme. Szeret.

"Túlterjeszedem. A főnököm is mondja, hogy túlterjeszkedem. De nem zavarja. Terjeszkedj túl, mondja, így megoldod a feladatom." Bízik benne.
Túlterjeszkedem, gondolom, ez bosszantja. Hol a bizalom?

"Annyira türelmes vagyok! Életemben nem voltam ilyen türelmes" - mondom. "De elegem van. Nem bírom tovább, felrobbanok!" Irtó frusztrált vagyok. Aggódva néz.
"Akkor keress mást! Találd ki, hogy mit akarsz! Segítek." Támogat.

Úgy hiányzik.

mental transition

már megint csak egy év olvasásra vágyom, hogy legyen időm, hogy felzárkózzam magamhoz, hogy megemésszem, hogy illesszem a részeimet... annyi minden érdekel, hogy nem elég a jelenlegi létem - azon tanakodom magamban, hogy mások hogyan csinálják ezt? - miért kell mindig az a rangsorolás?? már gyerekként sem értettem, hogy két össze nem hasonlítható dolgot miért kell egymás mellé állítanom és döntenem, melyiket akarom, miért nem lehet mindkettőt, hármat, négyet, miért kell, hogy valami mindig fontosabb legyen és ezért azt akarjam.. inkább olyan ez, hogy miről tudok inkább lemondani..
arra is gondolok, hogy olyan jó lenne, ha valaki fogná a kezem és mondaná, hogy akkor most ezt, mert ez jó, jobb (?) neked... de ilyen már olyan régen nincs... magam találom ki, el, meg, esetleg nem.
jó lenne csak úgy napokig, hetekig, hónapokig csak úgy elmerülni újra az irodalomban, a filozófiában, a pszichológiában, az életben, akár alkotni is, miközben fogod a kezem, és szívből fecsegünk...

töltődünk.

"akkor vagyok a legjobb, ha felhúznak"

nos ezen a megjegyzésen, már sokat gondolkodtam, de azt hiszem csak a napokban érett meg bennem, hogy miért is lehet ez így, és min kellene változtatnom. (igen, mindig van kiváltó ok, de az most a megfigyelések szempontjából mellékes)
összefüggésben van ez azzal, hogy az elmúlt hónapokban, években sokat figyelem az emberek közötti kapcsolatokat, kapcsolódási pontokat, de leginkább a saját magaméit. megdöbbentő, hogy milyen érdekes megfigyeléseket tehet az ember magáról, ha egy kicsit odafigyel, hátha még utána is néz a pszicholgóiában ezeknek a jelenségeknek - kész aranybánya vagyok!
hogy a topikhoz visszatérjek, hogy miért "akkor vagyok a legjobb, ha felhúznak". jelenleg oda jutottam, hogy ez az önérvényesítéssel van összefüggésben. azaz ha felhúznak, akkor - végre - kiállok saját magamért, a gondolataimért, a nézeteimért, érzéseimért, addig hajlamos vagyok a másiknak átengedni a teret. minden látszat ellenére, úgy érzem, hogy rengeteget alkalmazkodom a környezetemhez, mások elvárásaihoz, igényeihez, és ez oda vezet, hogy ezeket előbbrevalónak sorolom, mint a saját igényeimet (és ezt szépen meg is indokolom magamnak, ahogy kell). és persze csak akkor "robbanok", azaz jelezem, hogy "vazze, hát én is itt lennék, vagy mi", amikor már nem tudom magamban leküzdeni a feszültséget a belső és külső igények, elvárások között. érdekes, hogy ezt csak én szoktam "hisztinek" megélni, (és így ezt általában sűrű bocsánatkérések követik), a körülöttem lévőknek ez teljesen természetes, elfogadható magatartás - ez egy újabb gondolatot vet fel bennem, hogy miért ennyire elfogadott viselekedésforma ez!? de a férfi-barátaim visszajeleztek, hogy az általam hisztinek nevezett történetek még messze vannak a hisztitől!! mit adhatnak elő nők, nem is bírom elképzelni!?
a lényeg, hogy nagyon örültem, amikor ezt sikerült levezetnem magamnak. mert innen már "csak" az kérdés, hogy hogyan tudok változtatni ezen. ami fontos ebből, hogy hogyan tudom mihamarabb, számomra is komfortos módon, idejében jelezni az igényeimet, lehetőleg érzelemmentesen. rajta vagyok! és irtó sokat agyalok ezen. próbálgatom az új szárnyaimat. az önérvényesítés az idei fejlesztendő EQ területem ;)

reményeim szerint a kapcsolódási pontok és igények pontosabb megfogalmazásával kiegyensúlyozottabb leszek, ezáltal a kapcsolataim is.

életkép

elnyúlt élet-
helyzetek, amikbe sodródsz
észre sem veszed,
észre sem veszem,
hogy csak egymásnak maradtunk

nem úgy..

egy hete kerülgették egymást, mesélte a csajoknak a kávéházban, mire megszólította a fiú. "Az nem úgy van.. "- kezdte. "Hát, persze, - gondolta a lány - soha semmi nincs úgy." , miközben elmosolyodott, ahogy a fiút hallgatta, és már nem is a szavakat figyelte, hanem a mögöttük megbúvó félénkséget, tartózkodást és kíváncsiságot, hogy ha nem úgy van, akkor most, hogy lesz.

elkezdődött.

közös pont

van egy lány. egy napon születtünk. egy évvel fiatalabb. nem ismerem, de kedvelem. azt képzelem, hogy alacsony és barna haja van. határozott véleménye és elég dinamikus. a barátnőm barátnője. már csak ezért is kedvelem. nyitott vagyok. ebből jó dolgok szoktak kisülni.

van egy srác. mindkettőnkkel találkozgat. pár évvel idősebb. eléggé ismert, de kedvelem. azt képzelem, hogy nem könnyű neki. határozott véleménye van, és dinamikus is. nem tud elköteleződni. ezt nem kedvelem, de nyitott vagyok. kíváncsi, mi fog kisülni.

van egy barátnőm. akinek egy másik barátnőjével egy napon születtünk és egy pasival találkozgatunk. azt képzelem, nem döbbent meg, amikor összerakta. határozott véleménye van és nagyon dinamikus. nagyon kedvelem. nyitott legyél, nevetett, bármi kisülhet!

ünnepi könyvhét

szerette az ünnepi könyvhét hangulatát, egy olyan nyárra emlékeztette, amikor a pórusain keresztül érzékelte a világot. a könyvhétről soha semmi más nem jutott eszébe, mint az a séta hazafelé a kora délutáni napsütésben egy nagy csomag könyvvel és a férfival. meleg nyári nap sütött, napsárga ruhájában eggyéolvadt a napsütéssel, lobálta kezében a szerzeményeket és boldog volt. érezte a kora nyári utca hűvösét, amely még nem forrósodott át, még csak ennek ígéretét sejtette. egy forró délután ígéretét, a falak között. a szavak és a szerelem mámorában.

azóta is ezeket a pillanatokat kereste. idegesítette a tömeg, a sok lökdösődés, hogy nem tud elmélyülni a könyvek illatában. a napsárga nyugvópontot kereste azóta is a tömegben. önmagában.

33

akkor kapta a borospoharakat,
szkopjében élt,
s élvezte a létet,
olykor zenélt a lelke,
mert megpendített néhány húrt
az érzelem mélysége?


az ember a születésnapján vegyen ki szabadságot: aztán Isten éltesse! ezt a bölcsességet adta át. nem ő gondolta így, a másik mondta. ez volt az ajándéka.
hogy van az, hogy a korkülönbség ebben a relációban sohasem csökken?
mindig az öccse lesz, gondolta ;D

brussels blues

és akkor leért a metróba, ahol a beatlest tracy chapman váltotta fel... észrevétlenül csúszott bele a hangulatába. azon töprengett, hogy mi is történt vele, és miért most, amikor már nem is várta. csak úgy. nem szerette a tét nélküli meccseket. az már azt jelentette volna, hogy nincs ott. csak a rutin. a megbántás vagy a bosszú vagy a nekem-ez-jár. a szívét pedig elhagyta. pedig már rég nem haragudott. magára sem. az is elmúlt. és jó volt újra látni. és az éjszaka ... már nem várt semmit. az elveszett világot síratta.

baby can i hold you tonight? énekelte chapman egy másik életben.

gebasz

1. az ex-ex pasim "osztott", persze én is, de ez mindkettőnk részéről oké - rég dumáltunk ilyen jót :)
2. a barátnő(i)m mond jókat , de más a rendszer;
3. s nem értem, hogy a pasi, aki tetszik, miért nem akar inkább látni és élőben beszélni velem- pedig méltó partner (lehetne)!

PS: ilyenkor utálom magam, mert tuti, hogy én nem kommunikálok jól (vazze, és ebből -is-élek), meg mert totál nem az jön át, amit gondolok- brr!!! tanácsadni könnyebb. mondtam már, hogy átlagos kozmetkus szeretnék lenni??

na meg persze a tündérkirálykisasszony, akiért a herceg a csillagokat is!

"a fiatalember, aki olykor érdekel..."

ott ültek a mindkettőjük által kedvelt kávézóban, s próbálták behozni az elmaradt öt évet.. valahogy mindig úgy alakult, hogy két-három, vagy akár öt évente talátak újra egymásra. pedig az élet nem sodorta őket olyan messze, de az egyetem volt meghatározó az útkeresésekben. a találkozásokkor mindig megfiatalodtak, s úgy érezték újra az első sorban ülnek az iskolapadban, ahol mindent meg tudnak beszélni.
a kapcsolat mindig otthonos volt. valahogy ott vették fel a fonalat, ahol az életük épp történt. volt néhány összefoglaló mondat, bekezdés az eltelt évekről, de valahogy mindig az aktualitások érdekelték őket a egymásból. minden életkornak voltak jellegzetes témái. valamint szorítkoztak a személyesre eme rövid alkalmakkor, de azért olykor megvillant, hogy hogyan változott a másik, mik érdeklik. odafigyeltek. nemcsak a kimondott mondatokra, de a mögötte lévő tartalomra is. ami nem volt értelmezhető arra rákérdeztek, és még csak egyet sem kellett mindig érteni. ott volt az a kamaszkori kapocs: az átfüstölt éjszakák, beszélgetések, bulik, az első kalandok, aggodalmak, félelmek, az együtt olvasott, írt gondolatok, és persze az első pad, ahol az egész osztály csak a hátukat látta egy (vagy kettő?) éven át. bírták a helyzetet.
most pedig "középkorúan", - amikor ezt hallották magukról, az mindkettejüket meglepte, és nem is tudtak azonosulni vele, mint megállapították, - ültek egy kávéház vasárnap esti székeiben, amit közelhúztak egymáshoz, hogy sugdolózhassanak, és ecsetelték az élet állását. 2:2. ide csak azt vették be, aki számított, akitől valami változott, bennük, körülöttük, általuk. a felesek kimaradtak.
amúgy még mindig a boldogságot keresték. s most már nemcsak a könyvekben, hanem a személyest. s az derült ki, hogy megint ugyanarra tartanak. valahogy a cél ismét közös lett, talán a megközelítés más, de a hullámhossz egy. ez boldogsággal is eltölthette volna őket, mert még mindig tudtak együtt jót kacagni, de valahogy az őket foglalkoztató legfőbb kérdés ezt nem hagyta. a pátosz elmaradt, valahogy olyan valóságízű lett minden. a felnőttkor felelősségei ott lebegtek. pedig ők megint csak az önfeledt szerelemre vágytak, mint az első sorban anno.
ezt már az utcán hazafelé beszélték. hogy az jó lenne, csak úgy semmire sem gondolva szerelmesnek lenni. és akkor talán bármi megtörténhet, és akkor meglesz minden, ami kell. ami most hiányzik. hogy akkor talán boldogok lesznek újra.
de valójában boldogok, mert két-három vagy akár öt évente ismét (felnőtt) kamaszok lehettek. akik az első padból megváltják a világot. bár most azt remélik, a sajátjukat.

s valóban, mert a fiatalember, - aki olykor érdekli őket - ott vár rájuk a következő sarkon, csak észre kell végre vegyék.
Meglesz a boldogság?

(részlet)