eye-scan

scanning my emotions
through your eyes
wonder if my iris
opens up the world
behind
if my soul masters
a rainbow

a távolságot, mint üveggólyót...

Megkaptam. S néztem,
mily színes.
Elaludtam. S mire felébredtem,
már messzire jártunk. (Nem írom,
hogy jártál, mert a
felelősség közös.)
A távolság sohasem fizikai, inkább a tér
- idő síkon tágul.
Maradtál ott. Ahová az
életed sodort. Engem pedig
új horizontok vártak.
Párhuzamosok a végtelenben,
mondd, mit csinálnak?

... álmomban, hol jártam ...

határeset..

határmesgyén, határértéken, határterületen, határesetem határtalan...

két (vagy több?) diszciplina között a senki földjén
súrlódunk, koccanunk, összeolvadunk és szétválunk
keskenyek a tapadási pontok, szélesek a nézőpontok
mi köt össze? mi inspirál? hol ragadsz le ma? talán?

mégis haladsz a párhuzamosban vagy a szinuszok hullámzásán,
mert ott vannak metszéspontok, és mégsem a végtelen határán
magyarázod magad hitelesen itt, és ott is
megérint ez, és megérint az is

látod a víziót, látod a csendet
s közben hogy magyarázod e rendet?

életkép

elnyúlt élet-
helyzetek, amikbe sodródsz
észre sem veszed,
észre sem veszem,
hogy csak egymásnak maradtunk

múlt évi jótanács :/

(source: fuckhappiness.com)

irodalmi átkötés...

szuper évkötésem volt - 2 este: irodalom, tánc, színház, zene, performansz.

30án a Litera - Momentán előszilveszteri partija ötvözte az irodalmat (Láng, Takács Zsuzsa, Grendel, Kemény, Németh G) egy kis improvizatív színházzal (Momentán társulat),

// képek itt / videó itt //

majd 2án a Kistehénzenekor Melanólikus estjét élvezhettük két kortárs író (Háy és Darvas), a Belga együttes, Dj Titus, valamint élő masszás performanszaként.

// egy klipp itt //

Tetszik, hogy alkotók hozzá mernek nyúlni a kortárs irodalomhoz másként és máshogyan - összművészetivé integrálják, hogy akit csak egy-egy részlet érdekel, az is lássa, hallja a többit.

Gratulálok és köszönöm a Trafónak, hogy ilyen élményekkel ajándékoz meg Bennünket, azaz hogy befogadja és támogatja ezeket a produkciókat!

óévi búcsú

isteni óévi búcsúsétára futotta idén Dobogókőn. volt hideg és bokáig hó, gyönyörűen behavazott fák, köd, forralt bor és jó társaság. csináltam angyalt is :)

B_Ú_É_K!!

egyhelyben

- topogsz. egyhelyben topogsz. - mondta a telefonba. mintha az olyan nagy baj lenne, hogy egyhelyben topogok, húzta fel az orrát a lány gondolatban. - pedig minden képességed megvan hozzá. csak el kellene hinned! - tetté még hozzá. - de topogni jó! ezt is te tanítottad.- s arra gondolt, mennyit topogtak már együtt, mire megszületett a jó megoldás. jól tudtak együtt topogni. ezt ritka dolognak gondolta az életben. kell hozzá egy adag bölcsesség, sok türelem és persze szeretet is. egyiküket sem zavarta a másik topogása, hagyták, hogy addig topogjon, amíg kell neki, amíg meg nem érik a helyzet. és ő már egy ideje topogott. tudta, hogy megvan benne minden, ami kellhet, csak még az nem volt világos, hogy pontosan mihez is. ezért topogott.

ezért vibrált benne a feszültség folyton. nem tudott lépni a topogástól. egyhelyben figyelte a körülményeit. nem tudta, ki akar-e állni megmutatni, hogy mennyit ér. hogy mit tud. hogy ezt elfogadják. sőt, szeressék is érte. hogy miért akar kiállni. mert a jó dolgokat csak szívből lehet csinálni, ez nem volt kérdés számára. abban nem volt biztos, hogy ez a jó dolog-e.

ez az év sok mindent kiérlelt magából, gondolta, amikor végre megengedte magának, hogy hátradőljön és újra (fel?)lélegezzen. kapásból nem sorolta volna a topfájfba az évet, de néhányan felhívták a figyelmét olyan dologokra, amik vele történtek, és valahogy kiment a fejéből. azóta bukkannak fel benne az év epizódjai, érzései, hangulatai, tanulságai, megállapításai pl. "az elmúlt két évben "megöregedtél". nem, nem a ráncaidról beszélek, mert azok továbbra sincsenek, csak most lettél érett nő. nagyon felelősségteljes lettél. igazi vezető. eddig egy okos, vidám lány voltál."
aha. szal így. mégiscsak topfájf :) idén is sokat változott. tudatosabb lett, remélte. a környezete annyira reflektív/reaktív/aktív volt, és mellbevágó, hogy olykor nem tudta, hogy akkor ő valójában mit is gondol, pedig tőle (is) vártak válaszokat. néha lekapcsolta magát a rendszerről (célja saját határ védelem volt) és befelé figyelt. hallja-e újra a belső hangot?

olykor úgy érezte a belső hang újra megszólalt, egy kicsit másképp, mint eddig, de újra megvolt, szólt, olykor felerősödött. remek, így jöhetnek az új kihívások és kalandok, újra képbe került, egy új képbe került, ahol tapogatózik, ismerkedik, kicsit topog még,

és talán végre el is indul valamerre.

déja vu

mire hazaértem, ez a vers járt a fejemben.
úgysem hívsz fel, mert nem tudod, hogy erre vágyom. vagy ha mégis, nem mered. mert nem tudod.

Szenes Erzsi : Mint selyemgombolyag...

A kezedbe telepedtem, mint finom szálú selyemgombolyag.
Azt hittem, hogy majd a szívedre tekersz,
de te kíváncsi lélekkel kibontottál és széjjelteregettél.
Nem is vetted észre, hogy magadtól mily messze
gombolyítasz el.
És most kibontva, kiteregetve minden jött-ment idegenre
reáfonom magam.
Tudod-e, hogy ujjaid közé soha többé vissza nem futhatok?!

az ártatlanság múzeuma

"Életem legboldogabb pillanata volt, de nem vettem észre." - így kezdődik Orhan Pamuk nemrégiben magyarul is megjelent könyve (Az ártatlanság múzeuma), az egyetlen, amit eddig végig bírtam olvasni a művei közül. Ezt, elbeszélő jellege és terjedelme (660. oldal !!) ellenére, nagyon emberi művének találtam, ami ugyan egy szerelem történetét meséli el (a férfi szemszögéből), de közben bepillantást nyerünk isztambul családjainak mindennapi valóságába és szokásaiba is, és valahogy azt a társadalmi-politikai berendezkedést is megmutatja, amiről nem beszél.
A kezdőmondat már akkor elbűvölt, amikor megkaptam a könyvet (szülinap:). Miért van az, hogy az életünk - legalábbis az adott pillanatig eltelt életszak - legboldogabb pillanatait csak később vesszük észre? Legtöbbször talán akkor, amikor már elmúlt, elvesztettük, amikor akár már késő. Ha még tartana, akkor valószínűleg nem gondolkoznánk rajta, és a boldog pillanatokon, ugyanis, amikor megéljük, akkor - jó esetben - nincs időnk kitekinteni és elmélkedni rajta. Azt hiszem, erre a következtetésre jutottam egy baráti beszélgetés kapcsán, amikor is azt vizionáltam, hogy lehet-e egyszerre élni és tudni a legboldogabb pillanatot. Ahhoz talán nagyon tudatosnak kell lennie az embernek, illetve nagyon ismerni kell önmagát a pillanatban.
A könyv számomra arról is szólt, hogy milyen az, amikor az ember társadalmi elvárások, nyomások stb hatására nem meri azt tenni, amit a szíve, ösztöne diktál, vagy csak későn teszi meg (ezáltal elveszti aktualitását), és amikorra dönt, a körülmények már megváltoznak és valami teljesen máshoz kell alkalmazkodjon. Végig azon gondolkodtam, hogy vajon ez a férfi tényleg ennyire szerelmes volt-e a nőbe, hogy végül nyolc évig vendégségbe járt hozzájuk (ami elég faramuci, valljuk be), vagy egyszerűen csak gyáva volt továbblépni és élni az életét. Mikor döntünk jól, ha ragaszkodunk bizonyos érzelmi helyzetekhez, vagy ha megengedjük magunknak, hogy újra szabadok legyünk és szárnyalhassunk? Végül is mitől leszünk boldogok?