"Ha valaki az életed részévé szeretne válni, akkor tesz azért, hogy része legyen. Tehát ne vesződj azzal, hogy fenntartsz egy helyet a szívedben olyasvalakinek, aki nem tesz azért, hogy ott maradjon."
Micsoda tanulság! Benőhetne már a szívem lágya!!
Monday, 24 October 2011
an effort / törekvés
"Ha valaki az életed részévé szeretne válni, akkor tesz azért, hogy része legyen. Tehát ne vesződj azzal, hogy fenntartsz egy helyet a szívedben olyasvalakinek, aki nem tesz azért, hogy ott maradjon."
Micsoda tanulság! Benőhetne már a szívem lágya!!
Wednesday, 12 October 2011
Wednesday, 31 August 2011
sivatagba zárva
az idei nyári kalandok a karavánszerájok sejtelmes (vicces, hogy ezt először 'ly'-vel írtam le, mert csakis a selyemre gondoltam :)) világába repítettek, olyan tájakra, amelyek mesékből váltak valósággá és varázslatukkal az ezeregy éjszakák világát idézték, olyan selymesen simogattak, mint a kelmék, amelyekkel évszázadokon át kereskedtek... a Selyemúton jártam, Dzsinginsz kán földjén, Kis Mukk birodalmában, azaz a mesés Keleten, Tadzsikisztán és Üzbegisztán földjén.
nem tervezgettem évek óta, hogy ide utazom, nem vágytam jobban ide, mint bárhova máshova, azt hiszem, vannak olyan utak, amelyek egyszerűen csak bennem vannak, és egyszer csak eljutok oda, épp akkor, amikor itt van az ideje. ahogy évekkel ezelőtt egy barátnőm - épp Afrika éveim voltak- találóan megjegyezte: "Vannak évek, ami bizonyos kontinensek vonzásában telnek, más évek, máshogyan." most ázsiai, pontosan selyem éveim vannak. két éve kínában jártunk az északi úton, most átléptünk a középső szakaszra.
ezt az utat egy elegem-van júniusi hétvégén döntöttem el. nem érdekelt, ki mit szól majd. annyiszor érdekelt már, hogy bizonyos munkák, emberek, szerelmek miatt nem utaztam el, pedig ami rám tartozik, az ugyis megvár. befizettem, és hussanás.
ecsetelhetném, hogy milyen az, amikor visszatér a keleti-blokk fíling a leningrádi (sicc! szentpétervári) reptéren, ahol se ki, se be nem léphetsz, és abban sem lehetsz biztos, hogy átvisznek a megfelelő terminálra, vízhez pedig csak egy hamis beszállókártyával juthatsz. vagy milyen amikor rájösz, hogy ezek az országok úgy muszlimok, mint te keresztény, és akkor azon tűnödsz, hogy mi a fenéért nem hoztál rövid nadrágot és ujjatlan pólót, de szerencsére sapka - ami teljesen turistává varázsol - van nálad, mert így is hőgutát kapsz 47 fokban a csodás Buxara medreszei között. és közben sodródsz az úttal, amit egy irtó jófej srác rakott össze, aki még oroszul is hajlandó tanítani, mert nem bírod, ha nem beszélgethetsz a helyiekkel, s bár szabadulni kívánsz attól, hogy a helyi politikai, társadalmi, gazdsági viszonyokról érdeklődj (mert épp ebből van eleged), arra döbbensz rá a khivai könyvesbolt pultjánál, hogy finoman bomlasztod a diktatúrát és civil aktivitásra sarkalsz, miközben történelemről diskurálsz és Nassradin hodzsa kalandjai bukkannak fel gyerekkorod angol meséiből. eszembe jut Jung is, aki azt mondta afrikai utazásán, hogy a probléma rendszer az benne van, nem az őt körülvevő világban, tök mindegy hova utazik. hát ez az, akkor mi végre jártam ott?
nagyon otthonos út volt. ismerősek voltak az emberek. kedvesek, még romlatlanok. főleg a nők, sokat mosolyogtak. alapvetően szegények, de amijük van, megosztották, és mi is. ettünk-ittunk jókat, jártuk a piacot, a negyedik napon már a helyi áron kaptuk a körtét (bár az első napon volt ingyen kóstoló), és alkudtunk oroszul, tadzsikul, üzbégül, vagy angolul, mikor melyiket értettük. lett helyi ruhám Samarkandi dizájn, de nyárra kiváló lenge viselet. helyben varrta egy idős hölgy. a legviccesebbnek azonban egy fekete birka (?) sapkát tartottam, amelyben úgy néztél ki, mint Buksi (zsinóros puli) kutyánk - haha!
ahogy haladtunk az úton, egyre beljebb a sivatagba, kicsit kausztrofóbikus lettem, innen nincs kiút, a végén elfogy a járt út, és akkor tényleg már csak az ösztön marad a sivatagon át. természetesen ehhez az is hozzájárult, hogy egyre rosszabb lett az utak minősége, majd már csak a természetes föld út maradt. a csillagok viszont ugyanúgy csillogtak, mint Afrikában, ott ültem kinn, bámultam az eget, és valahogy ugyanarra megváltásra, búcsúra vártam, de most az érzés az elengedésről szólt, hogyan engedjek el helyzeteket, embereket, vágyakat, amik egyszer úgy tűnt fontosak, de nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket (de az is lehet, hogy én nem váltottam be - de a végeredménye szempontjából mindegy!). szeretem a csillagos eget a sivatagban ülve :)
és végül elértünk oda, ahova a tádzsik hegyek (Fann) bővizű patakjai óta tartottunk, és ahova a víz ma már nem ér el: az Aral-tóhoz. összezsugorodva, kihaltan fogadott a kietlen táj. 160 km-t vezettünk az egykori partjától a mostani habokig, és arra gondoltam, hogy mennyi mindenre hatással van az, ahogyan élünk. a tó már nem édes a szélén térdig süppedsz az iszapba, barázdált az alja is. amikor befutottam, olyan érzésem volt, mint a tengernél. ahogy mindig egy pillanatra meglep a sós víz íze a szám szélén. nagyon élveztem, de nagyon beljebb nem mertünk úszni a hullámok miatt. majd egyedül maradtam, csak én az egész tóban - végtelenség érzésem nőtt. hiányzott már a víz, és a selymes simogatása.
történt még annyi minden más is, ami fontos lehet még, majd, és fel-felbukkan azóta (most is, amikor írok), de erről szól az utazás, hogy a benyomásaid, élményeid veled maradnak, és olykor a szürke novemberi, téli napok egyikén elő tudod venni, és megsimogatnak, a nyár hőségével térnek vissza.
nem tervezgettem évek óta, hogy ide utazom, nem vágytam jobban ide, mint bárhova máshova, azt hiszem, vannak olyan utak, amelyek egyszerűen csak bennem vannak, és egyszer csak eljutok oda, épp akkor, amikor itt van az ideje. ahogy évekkel ezelőtt egy barátnőm - épp Afrika éveim voltak- találóan megjegyezte: "Vannak évek, ami bizonyos kontinensek vonzásában telnek, más évek, máshogyan." most ázsiai, pontosan selyem éveim vannak. két éve kínában jártunk az északi úton, most átléptünk a középső szakaszra.
ezt az utat egy elegem-van júniusi hétvégén döntöttem el. nem érdekelt, ki mit szól majd. annyiszor érdekelt már, hogy bizonyos munkák, emberek, szerelmek miatt nem utaztam el, pedig ami rám tartozik, az ugyis megvár. befizettem, és hussanás.
ecsetelhetném, hogy milyen az, amikor visszatér a keleti-blokk fíling a leningrádi (sicc! szentpétervári) reptéren, ahol se ki, se be nem léphetsz, és abban sem lehetsz biztos, hogy átvisznek a megfelelő terminálra, vízhez pedig csak egy hamis beszállókártyával juthatsz. vagy milyen amikor rájösz, hogy ezek az országok úgy muszlimok, mint te keresztény, és akkor azon tűnödsz, hogy mi a fenéért nem hoztál rövid nadrágot és ujjatlan pólót, de szerencsére sapka - ami teljesen turistává varázsol - van nálad, mert így is hőgutát kapsz 47 fokban a csodás Buxara medreszei között. és közben sodródsz az úttal, amit egy irtó jófej srác rakott össze, aki még oroszul is hajlandó tanítani, mert nem bírod, ha nem beszélgethetsz a helyiekkel, s bár szabadulni kívánsz attól, hogy a helyi politikai, társadalmi, gazdsági viszonyokról érdeklődj (mert épp ebből van eleged), arra döbbensz rá a khivai könyvesbolt pultjánál, hogy finoman bomlasztod a diktatúrát és civil aktivitásra sarkalsz, miközben történelemről diskurálsz és Nassradin hodzsa kalandjai bukkannak fel gyerekkorod angol meséiből. eszembe jut Jung is, aki azt mondta afrikai utazásán, hogy a probléma rendszer az benne van, nem az őt körülvevő világban, tök mindegy hova utazik. hát ez az, akkor mi végre jártam ott?
nagyon otthonos út volt. ismerősek voltak az emberek. kedvesek, még romlatlanok. főleg a nők, sokat mosolyogtak. alapvetően szegények, de amijük van, megosztották, és mi is. ettünk-ittunk jókat, jártuk a piacot, a negyedik napon már a helyi áron kaptuk a körtét (bár az első napon volt ingyen kóstoló), és alkudtunk oroszul, tadzsikul, üzbégül, vagy angolul, mikor melyiket értettük. lett helyi ruhám Samarkandi dizájn, de nyárra kiváló lenge viselet. helyben varrta egy idős hölgy. a legviccesebbnek azonban egy fekete birka (?) sapkát tartottam, amelyben úgy néztél ki, mint Buksi (zsinóros puli) kutyánk - haha!
ahogy haladtunk az úton, egyre beljebb a sivatagba, kicsit kausztrofóbikus lettem, innen nincs kiút, a végén elfogy a járt út, és akkor tényleg már csak az ösztön marad a sivatagon át. természetesen ehhez az is hozzájárult, hogy egyre rosszabb lett az utak minősége, majd már csak a természetes föld út maradt. a csillagok viszont ugyanúgy csillogtak, mint Afrikában, ott ültem kinn, bámultam az eget, és valahogy ugyanarra megváltásra, búcsúra vártam, de most az érzés az elengedésről szólt, hogyan engedjek el helyzeteket, embereket, vágyakat, amik egyszer úgy tűnt fontosak, de nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket (de az is lehet, hogy én nem váltottam be - de a végeredménye szempontjából mindegy!). szeretem a csillagos eget a sivatagban ülve :)
és végül elértünk oda, ahova a tádzsik hegyek (Fann) bővizű patakjai óta tartottunk, és ahova a víz ma már nem ér el: az Aral-tóhoz. összezsugorodva, kihaltan fogadott a kietlen táj. 160 km-t vezettünk az egykori partjától a mostani habokig, és arra gondoltam, hogy mennyi mindenre hatással van az, ahogyan élünk. a tó már nem édes a szélén térdig süppedsz az iszapba, barázdált az alja is. amikor befutottam, olyan érzésem volt, mint a tengernél. ahogy mindig egy pillanatra meglep a sós víz íze a szám szélén. nagyon élveztem, de nagyon beljebb nem mertünk úszni a hullámok miatt. majd egyedül maradtam, csak én az egész tóban - végtelenség érzésem nőtt. hiányzott már a víz, és a selymes simogatása.
történt még annyi minden más is, ami fontos lehet még, majd, és fel-felbukkan azóta (most is, amikor írok), de erről szól az utazás, hogy a benyomásaid, élményeid veled maradnak, és olykor a szürke novemberi, téli napok egyikén elő tudod venni, és megsimogatnak, a nyár hőségével térnek vissza.
ja, és esznek dinnyét. sőt, kézipoggyászként szállítják a repülőn a távolélő kedveseknek. méghozzá mézédes napérlelte dinnyét: pirosat, sárgát és fehéret is!
Friday, 5 August 2011
nyári könyvajánlóm..
az FB van könyvajánlóm, amit most ide is felteszek, mert hátha így jobban terjed az ős-igém, hogy "Mert olvasni JÓ!"
[Igen, igen, többekben felmerülhet, hogy vannak ezek a mottóim, amik így kísérnek, körbevesznek, alakítanak engem is. Sokan sokszor hallották tőlem "Mert változni jó!" standardot, főleg kisebb-nagyobb rendszerek átalakításakor ;) No, de most semmi munka, csakis élvezet!]
Tény, hogy olvasni nagyon jó!! Én például így pihenek. Azaz azzal, hogy irodalmat olvasok. Ha bánat ér, ha öröm, ha elegem van a körülöttem lévő világból, ha csak egy kicsit ki akarok szakadni, vagy elmerülni, vagy szeretném, ha a lelkem is töltődne, akkor olvasok. Gyerekkorom óta így teszek. Az a legjobb hétvége, amikor egy egész napot végigolvashatok és senki sem szól rám, hozzám, és amíg a könyv végére nem érek, nem kell elmenni, főzni, találkozni stb, hanem a könyvben lehet elbújva lenni, valaki másként, máshogyan látni az élet és így kelni életre, hogy meglátjuk a hasonlóságot, a különbséget, a szépséget a mások és a magunk életében is.
Nos, mikre került sor már ezen a nyáron?
Terézia Móra: Az egyetlen ember a kontinensen. Magvető, 2011.
édes-színes-humoros szerelemi házasság egy hete a mai berlinben, ndk-s és kelet-európai hangulattal spékelve. jó útmutató a ki (nem) mondott szavak és el (nem) mesélt történések mögé, elé, alá... hogy hol van jelen a másik, hol van jelen az egyik, hogy futnak össze, majd szét, majd össze a szálak.. életünkben :)
Sofi Oksanen: Sztálin tehenei. Scolar, 2011.
finn-észt kortárs világérzés/észlelés női szemmel generációkon át... hogyan hat a történelem egyéni sorsokra. olvastatja magát!
Erlend Loe: Naiv. Szuper. Scolar Kiadó, 2010.
nem könnyű fiatalnak lenni, 25 évesnek, sem norvégiában, sem másutt, és kezdeni valamit a világgal. listákat gyártani a fontos és nem fontos dolgokról, majd újra gondolni azokat. mi értelme az egésznek? néha én is ezt kérdezem, csak úgy mint a főhős. aztán elkezdi (?) valahogy...
(volt még több nem irodalmi alkotás is, amit magamba szívtam, főként pszichológiai és coaching témájúak, de azokról majd máskor.)
jelenleg kedvenc dél-afrikai íróm egy remekét olvasom, André Brink: The Other Side of Silence -- megrázó történet egy német nőről és kortársairól, akiket a XX. század elején Németországból a dél-afrikai gyarmatra "deportálnak", ami megrázó keveréke a börtönnek, a zárdának és a bordélyháznak, ahol az ott állomásozó katonák, gyarmatosítók ki-be járnak... hogy lehet a brutalitásaikat túlélni? mi minden szenved el és él túl az ember? egy fiatalnő?
[Igen, igen, többekben felmerülhet, hogy vannak ezek a mottóim, amik így kísérnek, körbevesznek, alakítanak engem is. Sokan sokszor hallották tőlem "Mert változni jó!" standardot, főleg kisebb-nagyobb rendszerek átalakításakor ;) No, de most semmi munka, csakis élvezet!]
Tény, hogy olvasni nagyon jó!! Én például így pihenek. Azaz azzal, hogy irodalmat olvasok. Ha bánat ér, ha öröm, ha elegem van a körülöttem lévő világból, ha csak egy kicsit ki akarok szakadni, vagy elmerülni, vagy szeretném, ha a lelkem is töltődne, akkor olvasok. Gyerekkorom óta így teszek. Az a legjobb hétvége, amikor egy egész napot végigolvashatok és senki sem szól rám, hozzám, és amíg a könyv végére nem érek, nem kell elmenni, főzni, találkozni stb, hanem a könyvben lehet elbújva lenni, valaki másként, máshogyan látni az élet és így kelni életre, hogy meglátjuk a hasonlóságot, a különbséget, a szépséget a mások és a magunk életében is.
Nos, mikre került sor már ezen a nyáron?
Terézia Móra: Az egyetlen ember a kontinensen. Magvető, 2011.
édes-színes-humoros szerelemi házasság egy hete a mai berlinben, ndk-s és kelet-európai hangulattal spékelve. jó útmutató a ki (nem) mondott szavak és el (nem) mesélt történések mögé, elé, alá... hogy hol van jelen a másik, hol van jelen az egyik, hogy futnak össze, majd szét, majd össze a szálak.. életünkben :)
Sofi Oksanen: Sztálin tehenei. Scolar, 2011.
finn-észt kortárs világérzés/észlelés női szemmel generációkon át... hogyan hat a történelem egyéni sorsokra. olvastatja magát!
Erlend Loe: Naiv. Szuper. Scolar Kiadó, 2010.
nem könnyű fiatalnak lenni, 25 évesnek, sem norvégiában, sem másutt, és kezdeni valamit a világgal. listákat gyártani a fontos és nem fontos dolgokról, majd újra gondolni azokat. mi értelme az egésznek? néha én is ezt kérdezem, csak úgy mint a főhős. aztán elkezdi (?) valahogy...
(volt még több nem irodalmi alkotás is, amit magamba szívtam, főként pszichológiai és coaching témájúak, de azokról majd máskor.)
jelenleg kedvenc dél-afrikai íróm egy remekét olvasom, André Brink: The Other Side of Silence -- megrázó történet egy német nőről és kortársairól, akiket a XX. század elején Németországból a dél-afrikai gyarmatra "deportálnak", ami megrázó keveréke a börtönnek, a zárdának és a bordélyháznak, ahol az ott állomásozó katonák, gyarmatosítók ki-be járnak... hogy lehet a brutalitásaikat túlélni? mi minden szenved el és él túl az ember? egy fiatalnő?
Mert a világot látni, érezni és olvasni (is) kell...
break, break!! i need it
itt az idő, hogy végre úgy isten igazából kitörjön a nyár nálam is. ez általában azt jelenti, hogy fogom magam és elhúzok valami távoli helyre, ahol békén hagy a világ. csak azt viszek magammal, akit én akarok.
persze ott is lehet ismerkedni és találkozni emberekkel, de csak akkor, ha úgy érzem jól magam. amúgy hihetetlen, hogy képes vagyok napokat, heteket eltölteni egyedül is. sőt! néha kifejezetten vágyom rá, hogy egyedül legyek, és ne kelljen másokhoz alkalmazkodnom, semmilyen módon. persze ilyenkor gondolom azt is, hogy bizonyára nagyon elkényeztett / aszociális / stb vagyok, de ahogy mélyülnek a pszichológiai ismereteim csak arra jövök rá, hogy valószínűleg túl régóta alkalmazkodom anélkül, hogy a saját igényeimet kifejezném, és ilyenkor kell a regenerálódás. jó lenne, ha időnként a mindennapokban is félvállról tudnék venni dolgokat, illetve hogy jól ki tudnám fejezni az igényeimet.
szóval, a nyár akkor kezdődik, amikor nem csak csökkentett üzemmódban dolgozom, avagy rendelkezésre állok (az nem szabadság, csak annak van álcázva), hanem akkor, amikor fittyet hányhatok a világra, és csakis azt teszem, amit én akarok. idén végre újra elutazom :) kicsit hosszabb időre, és évek óta először, egyedül, bár csoportban, de anélkül, hogy ismerném a többieket. izgi lesz, még nem csináltam ilyesmit. ráadásul ahova megyek ott végre nyár van!! 40 fok tartósan és egy felhő sincs az égen -- lehet dinnyét sem esznek, de sebaj! azt majd itthon pótlom.
persze ott is lehet ismerkedni és találkozni emberekkel, de csak akkor, ha úgy érzem jól magam. amúgy hihetetlen, hogy képes vagyok napokat, heteket eltölteni egyedül is. sőt! néha kifejezetten vágyom rá, hogy egyedül legyek, és ne kelljen másokhoz alkalmazkodnom, semmilyen módon. persze ilyenkor gondolom azt is, hogy bizonyára nagyon elkényeztett / aszociális / stb vagyok, de ahogy mélyülnek a pszichológiai ismereteim csak arra jövök rá, hogy valószínűleg túl régóta alkalmazkodom anélkül, hogy a saját igényeimet kifejezném, és ilyenkor kell a regenerálódás. jó lenne, ha időnként a mindennapokban is félvállról tudnék venni dolgokat, illetve hogy jól ki tudnám fejezni az igényeimet.
szóval, a nyár akkor kezdődik, amikor nem csak csökkentett üzemmódban dolgozom, avagy rendelkezésre állok (az nem szabadság, csak annak van álcázva), hanem akkor, amikor fittyet hányhatok a világra, és csakis azt teszem, amit én akarok. idén végre újra elutazom :) kicsit hosszabb időre, és évek óta először, egyedül, bár csoportban, de anélkül, hogy ismerném a többieket. izgi lesz, még nem csináltam ilyesmit. ráadásul ahova megyek ott végre nyár van!! 40 fok tartósan és egy felhő sincs az égen -- lehet dinnyét sem esznek, de sebaj! azt majd itthon pótlom.
Wednesday, 27 July 2011
Extravaganza 2011 : Macedónia - istro!
Az idei extravaganza - amiért anno ez a blog is indult - Macedóniában volt, kissé nosztalgikusan is mondhatnánk, de valahogy mégsem lett az, szerencsére. 2007 óta mindenkivel történt jó néhány változás, valahogy még felnőttebbek lettünk, és attól, hogy a kiindulópontunk akkor is Skopje volt, az nem befolyásolja azt, hogy az elmúlt években Közép-Európa számos országában és városában találkoztunk újra (és újra), valamint tartottuk a kapcsolatot a neten.
Még mindig nagyon izgalmas, hogy van egy csapat nő, szerte Európából, akiket csak a barátság tart össze (már rég beszélnek egymással rajtam kívül is, aki a kapocs voltam :D), és ezt úgy fejezzük ki, hogy néhány éve minden nyáron pár napot együtt töltünk, de hogy legyen apropója is, megmászunk egy hegyet. Így jártunk már az Olympos-on (ott kezdtük), a Triglavon (Szlovénia) és tavaly a Jabljak (Montenegro) volt az úticél. Időről időre vannak új becsatlakozók, de idén azzal vicceltünk, hogy az állandó folyamatos tagsághoz nem lehet, csak egy utat kihagyni ;) Idén végül négyen túráztunk, ketten pedig "csak" a tóparti lazázásba kapcsolódtak be.
Az idei hegy, egy régi kedvencem, a Pelister volt. Már kétszer próbálkoztam feljutni rá, egyszer az eső, másodszor a tavaszi hó akadályozta meg. Idén a déli oldaláról, a görög határ felől másztuk meg, így szebb is volt, és fel is értünk a célállomásra. Pompás látvány! :)
Útközben a Prespa tóra nyílt kilátás, - ahol előző nap dőzsöltünk irtó hangos parti zenére :(, - a végén pedig a "hegy-szemekre", nevesen a Golem ezero-ra (nagy tó) értünk fel. Igazi hegyi magasságba, ugyanis 2218 méteren fekszik. Csodás időnk volt, sütött a nap, és lágy szellő lengedezett, sehol egy felhő. Útközben azért éreztük, hogy esett itt is az eső az előző napokban, ugyanis több mocsaras részen is átvezetett az ösvény, bokáig süllyedtünk, majd átvágtunk fejig érő páfrányok és bozótosok között is -- nagy élmény volt!
Idén "igazi" túrán voltunk, volt velünk egy kedves helyi túrázó kolléga is, aki ismerte a terepet, így ő volt a vezetőnk. Hajnali f6-kor indult a társaság, s ennek köszönhetően a korai ebédet a csúcson fogyaszthattuk el - 11-12h között! Ilyen sem volt még! Addig csak kétszer volt egy-egy rövid megállás, folyamatosan haladtunk... a már majd' megszokott sorrendben: K, M, (H), Kr, N... és néha sikerült egy kicsit beszélgetni is, amikor épp nem a szuszból fogytunk ki!
A hegy és a társaság is megérte a fáradtságot :) bár megint megállapítottuk, hogy jó lenne hosszabban találkozni, mint egy hosszú hétvége, mert azért hosszú ez az utazás így... én két éjszakát töltöttem vonaton és buszon, s meg kellett állapítsam, hogy nem lettem fiatalabb!! már fáraszt a hajnali 5órás Keleti pu-n való ébredés.
Még mindig nagyon izgalmas, hogy van egy csapat nő, szerte Európából, akiket csak a barátság tart össze (már rég beszélnek egymással rajtam kívül is, aki a kapocs voltam :D), és ezt úgy fejezzük ki, hogy néhány éve minden nyáron pár napot együtt töltünk, de hogy legyen apropója is, megmászunk egy hegyet. Így jártunk már az Olympos-on (ott kezdtük), a Triglavon (Szlovénia) és tavaly a Jabljak (Montenegro) volt az úticél. Időről időre vannak új becsatlakozók, de idén azzal vicceltünk, hogy az állandó folyamatos tagsághoz nem lehet, csak egy utat kihagyni ;) Idén végül négyen túráztunk, ketten pedig "csak" a tóparti lazázásba kapcsolódtak be.
Az idei hegy, egy régi kedvencem, a Pelister volt. Már kétszer próbálkoztam feljutni rá, egyszer az eső, másodszor a tavaszi hó akadályozta meg. Idén a déli oldaláról, a görög határ felől másztuk meg, így szebb is volt, és fel is értünk a célállomásra. Pompás látvány! :)
Útközben a Prespa tóra nyílt kilátás, - ahol előző nap dőzsöltünk irtó hangos parti zenére :(, - a végén pedig a "hegy-szemekre", nevesen a Golem ezero-ra (nagy tó) értünk fel. Igazi hegyi magasságba, ugyanis 2218 méteren fekszik. Csodás időnk volt, sütött a nap, és lágy szellő lengedezett, sehol egy felhő. Útközben azért éreztük, hogy esett itt is az eső az előző napokban, ugyanis több mocsaras részen is átvezetett az ösvény, bokáig süllyedtünk, majd átvágtunk fejig érő páfrányok és bozótosok között is -- nagy élmény volt!
Idén "igazi" túrán voltunk, volt velünk egy kedves helyi túrázó kolléga is, aki ismerte a terepet, így ő volt a vezetőnk. Hajnali f6-kor indult a társaság, s ennek köszönhetően a korai ebédet a csúcson fogyaszthattuk el - 11-12h között! Ilyen sem volt még! Addig csak kétszer volt egy-egy rövid megállás, folyamatosan haladtunk... a már majd' megszokott sorrendben: K, M, (H), Kr, N... és néha sikerült egy kicsit beszélgetni is, amikor épp nem a szuszból fogytunk ki!
A hegy és a társaság is megérte a fáradtságot :) bár megint megállapítottuk, hogy jó lenne hosszabban találkozni, mint egy hosszú hétvége, mert azért hosszú ez az utazás így... én két éjszakát töltöttem vonaton és buszon, s meg kellett állapítsam, hogy nem lettem fiatalabb!! már fáraszt a hajnali 5órás Keleti pu-n való ébredés.
Azért jó volt egy kicsit kimozdulni, és jó volt újra a Balkánon!! Egyre inkább kedvelem, és tetszik, ahogyan ott élnek, és legalább nyár is volt! Visszafelé, mert ugye életemben először a vonat-busz kombinációt választottam az utazásra, volt egy kis időm Belgrádban, hogy körbesétáljak - nagyon tetszett, így ősszel visszatérünk!
És persze Skopje is jó volt. Sokat változott az elmúlt 4 évben. Épül a történelmi hagyomány a főtéren, a "belvárosban", hétről-hétre új nemzeti hősök születnek, éled a nacionalizmus... ez szomorú volt! (Telerakták historizáló szobrokkal a főteret). Viszont az tetszett, hogy az albán bazár soron nyíltak új helyek, és van forgalom a bazárokban is. Voltak kedvenc helyeim, amik megmaradtak, mások viszont eltűntek. Bejártam az akkori életem fontos helyszíneit, most, hogy visszagondolok, érdekes, hogy mik maradtak ki (sehol sem voltam, ami a projekthez köthető), ez is elmondja, hogy mi fontos az életben. Nekem az emberek azok, ők éveken át megmaradnak.
Jó volt újra felfedezni egy várost, egy országot, ahol másfél évet éltem, olykor ismerősként köszöntött, és volt amikor a változásokat, az újdonságokat mutatta meg. Leginkább mégis a barátaimmal töltött időt élveztem, a beszélgetéseket és a kacagásokat -- ők hiányoztak igazán az elmúlt évben.
És persze Skopje is jó volt. Sokat változott az elmúlt 4 évben. Épül a történelmi hagyomány a főtéren, a "belvárosban", hétről-hétre új nemzeti hősök születnek, éled a nacionalizmus... ez szomorú volt! (Telerakták historizáló szobrokkal a főteret). Viszont az tetszett, hogy az albán bazár soron nyíltak új helyek, és van forgalom a bazárokban is. Voltak kedvenc helyeim, amik megmaradtak, mások viszont eltűntek. Bejártam az akkori életem fontos helyszíneit, most, hogy visszagondolok, érdekes, hogy mik maradtak ki (sehol sem voltam, ami a projekthez köthető), ez is elmondja, hogy mi fontos az életben. Nekem az emberek azok, ők éveken át megmaradnak.
Jó volt újra felfedezni egy várost, egy országot, ahol másfél évet éltem, olykor ismerősként köszöntött, és volt amikor a változásokat, az újdonságokat mutatta meg. Leginkább mégis a barátaimmal töltött időt élveztem, a beszélgetéseket és a kacagásokat -- ők hiányoztak igazán az elmúlt évben.
Mert az biztos, hogy ott Skopjéban valami fontos történt velünk akkor.
Friday, 1 July 2011
párbeszéd..
"Racionálisabb vagyok, mint gondoltam!" - jött ki belőlem.
"Igen. Sokkal racionálisabb vagy. Ha nem lennél, gondolod, hogy felvettelek volna?" - és mosolyog a szeme. Szeret.
"Túlterjeszedem. A főnököm is mondja, hogy túlterjeszkedem. De nem zavarja. Terjeszkedj túl, mondja, így megoldod a feladatom." Bízik benne.
Túlterjeszkedem, gondolom, ez bosszantja. Hol a bizalom?
"Annyira türelmes vagyok! Életemben nem voltam ilyen türelmes" - mondom. "De elegem van. Nem bírom tovább, felrobbanok!" Irtó frusztrált vagyok. Aggódva néz.
"Akkor keress mást! Találd ki, hogy mit akarsz! Segítek." Támogat.
"Igen. Sokkal racionálisabb vagy. Ha nem lennél, gondolod, hogy felvettelek volna?" - és mosolyog a szeme. Szeret.
"Túlterjeszedem. A főnököm is mondja, hogy túlterjeszkedem. De nem zavarja. Terjeszkedj túl, mondja, így megoldod a feladatom." Bízik benne.
Túlterjeszkedem, gondolom, ez bosszantja. Hol a bizalom?
"Annyira türelmes vagyok! Életemben nem voltam ilyen türelmes" - mondom. "De elegem van. Nem bírom tovább, felrobbanok!" Irtó frusztrált vagyok. Aggódva néz.
"Akkor keress mást! Találd ki, hogy mit akarsz! Segítek." Támogat.
Úgy hiányzik.
Wednesday, 29 June 2011
Wednesday, 22 June 2011
az uszodák esete
van az a helyzet, amitől kiakadok - jójó, ezt nem olyan nehéz elérni, mert eléggé nem értem a világot, hogy miért nem úgy működik, miért nem úgy működtetjük, hogy a lehető legkényelmesebb legyen számunkra.
újra vettem bérletet a komjádi uszodába, no még márciusban, mert szeretek úszni. húsvét után megyek, és kiderült, hogy a kinti 50 méteres medence nem működik. eltelt még 2-3 hét, hetente telefonáltam, hogy mikor lehet végre úszni, mertugyehát bérletem van, és szeretnék. a 25 méteres sátoros működik mondták. háááát... egyszer kipróbáltam és sok(k) volt; annyian voltunk, no meg rövid is! szóval újra hívtam őket, hogy mi van. kiderült, hogy csőtörés van, és csak pünkösdre lesz meg. ekkor berágtam.
átnyergeltem a sportusziba a margitszigetre. viszont ebben a megoldásban meg az a rossz, hogy be kell gyalogolni a szigetre a jászairól, mert a villamos még mindig nem áll meg. na, de vettünk egy kollégámmal közös bérletet, hogy akkor most hajrá felkészülés a balaton-átúszóra. működik.
igen ám, és látom, hogy ugyanolyan a két bérlet. jé, mondom, ugyanaz az üzemeltető, így lehet, hogy kompatibilis?
újabb telefon a komjádiba, hogy hogy állnak (jóval pünköst után járunk!)? nos, ez nem lesz kész júliusig (igazán érdekelne, hogy milyen csőtörés ez, ami az uszodát használaton kívül tartja nyáron és csődbe viszi?), viszont azt a választ kaptam, hogy a bérlet érvényes a sportba. HÚdeJÓ gondoltam, végre ez könnyedén megy majd itt a 21. században. hát, nem. ugyanis az informatikai rendszereket nem sikerült összehangolniuk, bár ugyanolyan színű, formájú, vonalkódú bérletet használ a két uszoda.ugyanazt a rendszert.most reggelenként az őrön keresztül jutok be a sportuszodába, aki egy darab papírra írja fel a kódomat (mindig más őr, mindig más papírra) - csak azt nem tudjuk, hogy hanyadik alkalomnál járok. szeretném tudni, hogy lesz ebből elszámolás, én ugyanis nem számolom az alkalmakat.
na, mindegy. az azért kissé bosszant, hogy ha valamit lehetne működtetni esetleg jól (még vis maoir helyzet esetén is!), akkor azt miért működtetjük szarul??
hát, így élünk mink itt a Balkánon!
újra vettem bérletet a komjádi uszodába, no még márciusban, mert szeretek úszni. húsvét után megyek, és kiderült, hogy a kinti 50 méteres medence nem működik. eltelt még 2-3 hét, hetente telefonáltam, hogy mikor lehet végre úszni, mertugyehát bérletem van, és szeretnék. a 25 méteres sátoros működik mondták. háááát... egyszer kipróbáltam és sok(k) volt; annyian voltunk, no meg rövid is! szóval újra hívtam őket, hogy mi van. kiderült, hogy csőtörés van, és csak pünkösdre lesz meg. ekkor berágtam.
átnyergeltem a sportusziba a margitszigetre. viszont ebben a megoldásban meg az a rossz, hogy be kell gyalogolni a szigetre a jászairól, mert a villamos még mindig nem áll meg. na, de vettünk egy kollégámmal közös bérletet, hogy akkor most hajrá felkészülés a balaton-átúszóra. működik.
igen ám, és látom, hogy ugyanolyan a két bérlet. jé, mondom, ugyanaz az üzemeltető, így lehet, hogy kompatibilis?
újabb telefon a komjádiba, hogy hogy állnak (jóval pünköst után járunk!)? nos, ez nem lesz kész júliusig (igazán érdekelne, hogy milyen csőtörés ez, ami az uszodát használaton kívül tartja nyáron és csődbe viszi?), viszont azt a választ kaptam, hogy a bérlet érvényes a sportba. HÚdeJÓ gondoltam, végre ez könnyedén megy majd itt a 21. században. hát, nem. ugyanis az informatikai rendszereket nem sikerült összehangolniuk, bár ugyanolyan színű, formájú, vonalkódú bérletet használ a két uszoda.ugyanazt a rendszert.most reggelenként az őrön keresztül jutok be a sportuszodába, aki egy darab papírra írja fel a kódomat (mindig más őr, mindig más papírra) - csak azt nem tudjuk, hogy hanyadik alkalomnál járok. szeretném tudni, hogy lesz ebből elszámolás, én ugyanis nem számolom az alkalmakat.
na, mindegy. az azért kissé bosszant, hogy ha valamit lehetne működtetni esetleg jól (még vis maoir helyzet esetén is!), akkor azt miért működtetjük szarul??
hát, így élünk mink itt a Balkánon!
Friday, 3 June 2011
Sunday, 29 May 2011
"sport, szex és barátok"
legutóbb egy idősbb barátom az FB-n kérdezte mit tegyen a stresz (és depi) ellen!? amire azt bírtam visszaírni, hogy "sport, szex és barátok" a kulcs. próbált alkudozni a sorrendet illetően, hogy biztos ebben a sorrendben értem-e, de ezt ráhagytam, mert hát az tényleg lehet tetszőleges, ami fontos viszont, hogy tegyen az ember a testi-lelki egészségéért - és talán ezt a hármast úgy töltheti fel, ahogyan neki a leginkább megfelel!
fontos, hogy legyen benne lazítás, levezetés, de egyben energetizáló tevékenység is, persze ennek az aránya is függ a személyiségünktől, de azt hiszem a legjobb arcát mindenki akkor mutatja, ha megvan az egészséges egyensúly -- persze ehhez nagyon kell tudnunk a saját szükségleteinket és jól kell detektálni a saját érzéseinket, és akkor még ott van a környezetünk, akik ugyanezt keresik, és hogy ebből hogy lesz egyensúly? hát leginkább úgy, hogy sokat beszélgetünk egymással arról, hogy valójában mit szeretnénk, mi jó nekünk és nyitottan fordulunk a másik, a mások igényei felé is, és megtaláljuk a leginkább hozzánk illő embereket!
fontos, hogy legyen benne lazítás, levezetés, de egyben energetizáló tevékenység is, persze ennek az aránya is függ a személyiségünktől, de azt hiszem a legjobb arcát mindenki akkor mutatja, ha megvan az egészséges egyensúly -- persze ehhez nagyon kell tudnunk a saját szükségleteinket és jól kell detektálni a saját érzéseinket, és akkor még ott van a környezetünk, akik ugyanezt keresik, és hogy ebből hogy lesz egyensúly? hát leginkább úgy, hogy sokat beszélgetünk egymással arról, hogy valójában mit szeretnénk, mi jó nekünk és nyitottan fordulunk a másik, a mások igényei felé is, és megtaláljuk a leginkább hozzánk illő embereket!
..csak elkezdeni nehéz..
Tuesday, 3 May 2011
Monday, 2 May 2011
Mert vezetni jó!
Amióta eszemet tudom, vezetőkkel és persze vezetőként is dolgozom, függetlenül, hogy van-e ilyen titulusom vagy sem. Mindig meglepnek, és mindig rengeteget tanulok tőlük. Lehet, hogy ezért is vonzott, hogy tanuljak erről. Azt hihetném, hogy most coachként csak ők kapnak tőlem, de a helyzetek többségében én magam is rengeteget tanulok. Vannak, akik ösztönösen jól teszik a dolgukat, van érzékük a vezetéshez, megfelelő arányban és mértékben kerülnek kapcsolatba az ügyfeleikkel és bánnak az embereikkel, és mindezt élvezik is, nekik "csak" a stílusukon kell csiszolni, és olykor jól irányzott kérdésekkel elgondolkoztatni őket, és persze vannak olyanok vezetők is, akik egy teljesen más közegből, értékvilágból váltak vezetővé, és tanulniuk kell az emberek vezetését, a rendszerekben történő gondolkodást és kommunikációt, fel kell ismerniük, hogy ő maguk mitől lehet(né)nek jó vezetők. Ezek a nehezebb kihívások, de szeretem ezeket, főleg, ha elég nyitottak az érintettek a változásra, és felismerik, hogy ez a változás nekik miért jó.
Évekig az állt mottóként a szobámban a parafa táblán henyészett módon egy papírfecnin, hogy "Mert változni jó!", mialatt egy több száz fős céget segítettem újra szervezni, kitalálni, hatékonyabbá tenni, majd persze működtetni is. Az ellenállás eleinte elég nagy volt, hiszen a legtöbben nem szeretik a változásokat, nem könnyű elkötelezetté tenni vezetőket és beosztottakat sem, ahhoz jól kell tudni megmutatni, "eladni", hogy az nekik miért is jó. És ehhez idő kell. Sok együtt átbeszélt idő, hogy ugyanazt gondoljuk, ugyanazt értsük és egy irányba húzzunk. Ezt a változást, és a benne rejlő személyes és közösségi sikert probálom megmutatni azoknak a vezetőknek, - legyenek a hierarchiában bármely szinten is, - akikkel együtt dolgozom.
Évekig az állt mottóként a szobámban a parafa táblán henyészett módon egy papírfecnin, hogy "Mert változni jó!", mialatt egy több száz fős céget segítettem újra szervezni, kitalálni, hatékonyabbá tenni, majd persze működtetni is. Az ellenállás eleinte elég nagy volt, hiszen a legtöbben nem szeretik a változásokat, nem könnyű elkötelezetté tenni vezetőket és beosztottakat sem, ahhoz jól kell tudni megmutatni, "eladni", hogy az nekik miért is jó. És ehhez idő kell. Sok együtt átbeszélt idő, hogy ugyanazt gondoljuk, ugyanazt értsük és egy irányba húzzunk. Ezt a változást, és a benne rejlő személyes és közösségi sikert probálom megmutatni azoknak a vezetőknek, - legyenek a hierarchiában bármely szinten is, - akikkel együtt dolgozom.
Mert vezetni jó!
Monday, 25 April 2011
húsvéti emlék(ezet)
Meglátogattam a "másik" családi-emlékezetet (a másik ágról). Azt szeretem a húsvéti ünnepekben, hogy lógok a Nagybátyámmal és nagyokat dumálunk, és persze közben tavasz van és nagyokat eszünk, amit a Nagynénem főz. Régen ilyenkor lógtunk át az egyik templomból a másikba, kisurrantunk mise közben, hogy lássuk a körmenetet (és sohasem buktunk le a nagyszülőknél:), de a lényeg a nagy "világmegváltó" beszélgetés volt.
Na, épp ilyen nagynéni szeretnék lenni!!
Friday, 22 April 2011
ma lenne 100 éves ...
az apai nagyapám, született Steiger Rudolf azaz Rudi papi. (1911. április 22. )
Ballagtam haza a körúti naptsütésben, arra gondoltam, hogy deJÓ hogy itt a tavasz, amikor bevillant, hogy ha ma a Föld napja van, akkor az egyben Papi születésnapja is -- ez számomra már mindig a valódi tavaszt jelentette gyerekkoromban!! Ráadásul alig akartam hinni az agyamnak, amikor rájöttem, hogy épp ma lenne 100 éves, pont mint a ház, amiben élek - micsoda egybeesések!
Feldobott a hír! Felhívtam Apámat is, hogy na, milyen nap van ma? Még a dátumot sem tudta pontosan, de megörült ő is a felfedezésemnek -hát így vagyok én a családi emlékezet ;))
Jó néhány történet bevillant a nagyapámról, aki 17 évet élt velünk, így velem is: hogy mindig ilyentájt húzott le a Balatonra, hogy aztán őszig ne is lássuk, csak ha mi is lementünk a nyaralóba. Ott aztán sütött nekünk palacsintát, több tucatot, a barátok is jól laktak. És máig nem ettem olyan finom vaniliáskiflit, amilyet ő sütött. (Sajnos nem hagytam rám a receptet.) Imádtam a friss vaniliáscukor illatát, amikor kibontottuk a dobozt. Vagy eszembe jutott az is, hogy mennyit snapszliztunk a nyaralóban, miközben fröccsözött - a tesóm meg kiakadt, ha veszített, - ott ültünk a lugas alatt, és tikkasztóan sütött a nap; a dinnyehéjat meg a szőlősbe dobtuk ki. Telente pedig velem húzatta a hegedűt gyakorlásképpen, "mert olyan tehetséges vagy! " mondta, no meg mert apám nógatott és kikérdezett bennünket. jó kéznél egy hegedűtanár persze. én meg csak az öcsémet irigyeltem, hogy ő gyakorolhat egyedül is, nem kell a felügyelet. (Ma is többet játszik, élvezettel.) Viszont azóta sem ettem olyan finom epret, amikor is ő gondozta az eprest, sok és édes eperízt is hozott akkor a korai nyár.
Papi 14 éve halt meg. 1997 telén. Elesett és kórházba került. Gégemetszést hajtottak végre rajta, így nem tudott beszélni. Az utolsó látogatásomkor, kitaláltam az ABC rendszert, amin elmutogatta a gondolatait, kéréseit, ez műdködött még néhány napig. Az utolsó papírcetlit a mai napig őrzöm "Szeretlek" írta reszketőn. Pontosan éreztem, bár távol voltam, hogy mikor halt meg, nem kellett telefon.
Ballagtam haza a körúti naptsütésben, arra gondoltam, hogy deJÓ hogy itt a tavasz, amikor bevillant, hogy ha ma a Föld napja van, akkor az egyben Papi születésnapja is -- ez számomra már mindig a valódi tavaszt jelentette gyerekkoromban!! Ráadásul alig akartam hinni az agyamnak, amikor rájöttem, hogy épp ma lenne 100 éves, pont mint a ház, amiben élek - micsoda egybeesések!
Feldobott a hír! Felhívtam Apámat is, hogy na, milyen nap van ma? Még a dátumot sem tudta pontosan, de megörült ő is a felfedezésemnek -hát így vagyok én a családi emlékezet ;))
Jó néhány történet bevillant a nagyapámról, aki 17 évet élt velünk, így velem is: hogy mindig ilyentájt húzott le a Balatonra, hogy aztán őszig ne is lássuk, csak ha mi is lementünk a nyaralóba. Ott aztán sütött nekünk palacsintát, több tucatot, a barátok is jól laktak. És máig nem ettem olyan finom vaniliáskiflit, amilyet ő sütött. (Sajnos nem hagytam rám a receptet.) Imádtam a friss vaniliáscukor illatát, amikor kibontottuk a dobozt. Vagy eszembe jutott az is, hogy mennyit snapszliztunk a nyaralóban, miközben fröccsözött - a tesóm meg kiakadt, ha veszített, - ott ültünk a lugas alatt, és tikkasztóan sütött a nap; a dinnyehéjat meg a szőlősbe dobtuk ki. Telente pedig velem húzatta a hegedűt gyakorlásképpen, "mert olyan tehetséges vagy! " mondta, no meg mert apám nógatott és kikérdezett bennünket. jó kéznél egy hegedűtanár persze. én meg csak az öcsémet irigyeltem, hogy ő gyakorolhat egyedül is, nem kell a felügyelet. (Ma is többet játszik, élvezettel.) Viszont azóta sem ettem olyan finom epret, amikor is ő gondozta az eprest, sok és édes eperízt is hozott akkor a korai nyár.
Papi 14 éve halt meg. 1997 telén. Elesett és kórházba került. Gégemetszést hajtottak végre rajta, így nem tudott beszélni. Az utolsó látogatásomkor, kitaláltam az ABC rendszert, amin elmutogatta a gondolatait, kéréseit, ez műdködött még néhány napig. Az utolsó papírcetlit a mai napig őrzöm "Szeretlek" írta reszketőn. Pontosan éreztem, bár távol voltam, hogy mikor halt meg, nem kellett telefon.
Remélem, ő is békében nyugszik odafenn!
Monday, 11 April 2011
a költészet napján..
...kaptam egy megzenésített verset, és nem is akármilyent, hanem egy kedvencet, egy kortársat... Závada Péter Szinopszisát. köszönöm!
az úgy volt, hogy E barátnőm megálmodott egy fesztivált, és elmesélte a tervét, én pedig segítettem neki továbbszőni az álmát, így kezdődött a Vers Zene fesztivál, amelyet a költészet napjára terveztünk, s amely tegnap este a Fogasházban teltházzal megvalósult. köszönet érte E-nek és segítőinek, valamint azon lelkes zenészeknek és színészeknek, akik ingyen vállalták a fellépést, hogy valami újat teremtsenek és szórakoztassanak bennünket. nagyon élveztem, hogy tényleg csak kortárs szerzők művei hangzottak el, így téve őket egyre inkább hallhatóvá. a hangulat nagyon meghitt volt
az úgy volt, hogy E barátnőm megálmodott egy fesztivált, és elmesélte a tervét, én pedig segítettem neki továbbszőni az álmát, így kezdődött a Vers Zene fesztivál, amelyet a költészet napjára terveztünk, s amely tegnap este a Fogasházban teltházzal megvalósult. köszönet érte E-nek és segítőinek, valamint azon lelkes zenészeknek és színészeknek, akik ingyen vállalták a fellépést, hogy valami újat teremtsenek és szórakoztassanak bennünket. nagyon élveztem, hogy tényleg csak kortárs szerzők művei hangzottak el, így téve őket egyre inkább hallhatóvá. a hangulat nagyon meghitt volt
Vers Zene fesztivál - április 10.- fellépők névsora:
Aphonia együttesRadványi Balog Borzsák trió
Pécs Marcell SzólóProjekt
Tonett
Cirkuszka
Macska Szem
Berényi György trió
íme a vers:
Závada Péter: Szinopszis
Csak ezt a Májust hagyd, hogy végigégjen!
Oly könnyű volt veled, s velem nehéz.
Múltunk lakik ma minden létigében.
Nem baj, ha nem hiszel. Fő, hogy remélsz.
Platánfa ága csüng a vén ereszre.
Beléd oly görcsösen kapaszkodom.
Felnőtt még nem vagyok, de már gyerek se.
Se bölcsőm nem volt, sem kamaszkorom.
De minden olvadást fagyok követnek:
A polcon Rilke dől egy Proust-kötetnek
- eltűnt időnkben mennyi révület!
És mennyi szép remény zenéje benned!
Hát mondd: ha most ez így veled ma nem megy,
hogy is mehetne bármi nélküled?
(Forrás: Holmi 2010/9.)
Friday, 8 April 2011
gondolat
A legmagányosabb dolog egyedül maradni egy beszélgetés közepén a gondolatoddal - mert lejárt az idő.
Thursday, 7 April 2011
a bőrfotel
ma, amikor a vezető-beosztott kapcsolat alapelveiről tanultam a vizsgámra, nos, pont akkor eszembe jutott, amint a nagy bőrfoteledben ültem. egy anyagot olvastam, míg Te az asztalnál bütyköltél a gépeden, hangtalanul dolgoztunk a napfényes irodában. ez többször megtörtént, hogy csak úgy beültem hozzád egy kis csendre. egy kis vezetői csendre. ez nem a délelőtti "kávézzunk!" megbeszélés volt, hanem csak arra vágytam, hogy eltűnjek egy nyugodt félórára, mondjuk egy jelentést végiggondolni. jó volt így együtt dolgozni.
ez az alkalom azért maradt meg bennem, mert A. úgy kb. félóra múlva benyitott, hogy kérünk-e kávét, s hangjában meglepődéssel jegyezte meg: "maguk dolgoznak?". ezen nagyon jót derültünk a csendben. persze, mert ha a fotelban ülünk és beszélgetünk, akkor az úgy tűnik, mintha nem is dolgoznánk. lehet ezt így is látni, bár a fontos beszélgetések, hallgatások, röhögések mind a fotelekben zajlottak.
mostanában megint hiányzik a fotel, a nyugalma is - bár akkor sem volt mindig nyugodt a légkör, - az is hiányzik, hogy tudom, hogy kire számíthatok, hogy számít a véleményem, meg hogy mit gondolok és teszek. hiányzik ez a meghitt, bizalmi légkör.
ez az alkalom azért maradt meg bennem, mert A. úgy kb. félóra múlva benyitott, hogy kérünk-e kávét, s hangjában meglepődéssel jegyezte meg: "maguk dolgoznak?". ezen nagyon jót derültünk a csendben. persze, mert ha a fotelban ülünk és beszélgetünk, akkor az úgy tűnik, mintha nem is dolgoznánk. lehet ezt így is látni, bár a fontos beszélgetések, hallgatások, röhögések mind a fotelekben zajlottak.
mostanában megint hiányzik a fotel, a nyugalma is - bár akkor sem volt mindig nyugodt a légkör, - az is hiányzik, hogy tudom, hogy kire számíthatok, hogy számít a véleményem, meg hogy mit gondolok és teszek. hiányzik ez a meghitt, bizalmi légkör.
és hiányzik a délelőtti kávézás rituáléja is.
Tuesday, 5 April 2011
álmomban hol jártam...
van egy jungi álmom. jobban mondva van egy álmom, akkor álmodom, amikor valami változik bennem. ilyenkor álmomban mindig kapok egy újabb szobát vagy kinyílik egy újabb helység az álombeli lakásomban. a jungi pszichológiában ez a személyiség fejlődéseként van leírva, a lakás (ház) önmagunk vagyunk.
nos, lett egy új szobám, azaz egy új hálószobám, átkerült az ágy egy napfényes sarokszobába, amely ablaka egy cseresznyefavirágos verandára nyílik, és a falat halványzöldre festettük. a legszebb az volt, hogy kaptam még egy kisebb szobát is, ami innen is nyílt, amikor vaciláltam, hogy ezt mire is lehetne használni, kiderült, az a gyerekszoba. egyre jobban tetszik a belső lakásom.
amúgy imádom a helyet. egy bérház felső emeletén van, ahol nagy kávéházi terasz van, hintaágyak és kényelmes fotelok, kanapék, amelyet a lakók közösen használhatnak. nagy a nyugalom és a derű, és árnyasak a fák, jó a hangulat.
************* xox *************
aztán volt egy másik álmom is. a munkahelyemen egy új kiadványt terveztünk, ment a vita, hogy mi legyen benne és hogyan nézzen ki. kifejezetten ragaszkodtam hozzá, hogy legyen elérhető CD formában is, ne csak nyomtatva (fura, mert ki nem állhatom a CD könyveket, a nyomtatott az igazi:). aztán otthagytam őket és elindultam a parkolóházból kocsival kifele, egy hajtűkanyarban találtam magam. A könyv borítója zöld volt, és a címe : Útravaló.
nos, lett egy új szobám, azaz egy új hálószobám, átkerült az ágy egy napfényes sarokszobába, amely ablaka egy cseresznyefavirágos verandára nyílik, és a falat halványzöldre festettük. a legszebb az volt, hogy kaptam még egy kisebb szobát is, ami innen is nyílt, amikor vaciláltam, hogy ezt mire is lehetne használni, kiderült, az a gyerekszoba. egyre jobban tetszik a belső lakásom.
amúgy imádom a helyet. egy bérház felső emeletén van, ahol nagy kávéházi terasz van, hintaágyak és kényelmes fotelok, kanapék, amelyet a lakók közösen használhatnak. nagy a nyugalom és a derű, és árnyasak a fák, jó a hangulat.
most rendezkedem be.
************* xox *************
aztán volt egy másik álmom is. a munkahelyemen egy új kiadványt terveztünk, ment a vita, hogy mi legyen benne és hogyan nézzen ki. kifejezetten ragaszkodtam hozzá, hogy legyen elérhető CD formában is, ne csak nyomtatva (fura, mert ki nem állhatom a CD könyveket, a nyomtatott az igazi:). aztán otthagytam őket és elindultam a parkolóházból kocsival kifele, egy hajtűkanyarban találtam magam. A könyv borítója zöld volt, és a címe : Útravaló.
Saturday, 2 April 2011
kimaradt az április elsejei tréfa...
... senkinek nem jutott eszébe a környeztemben, nekem sem. ez nagyon rossz jel!!
De ma reggel kaptam egy emailt, benne erre a hirdetésre mutató linkkel... és ez feldobott... hogy még van remény!!
idézem az egyik kommentelőt:
"Hajrá Avidámságot ebbe a Magyarhonnak nevezett neurológiai utógondozóba! :) "
De ma reggel kaptam egy emailt, benne erre a hirdetésre mutató linkkel... és ez feldobott... hogy még van remény!!
idézem az egyik kommentelőt:
"Hajrá Avidámságot ebbe a Magyarhonnak nevezett neurológiai utógondozóba! :) "
hajrá!
Monday, 28 March 2011
a próbafülkében
- Aztán ki ne gyere addig, amíg meg nem találtad a hozzád illő darabot! - mondta a koktélját szürcsölve és nevetett. - Tudod olyan vagy most, mint aki a próbafülkében próbálgatja, hogy mi is illik hozzá. Ott állsz, az egyik cucc szűk, a másik bő, a csíkos jól állna, de az meg Neked nem tetszik, mert szerinted, nem áll jól a fazonja - pedig bomba vagy! Így próbálgatsz, mert magad sem tudod mit akarsz.
- Aha. Szóval, így látsz!? - tűnődött el a lány, hogy milyen pontosan leíró a hasonlat. Nem tudta, melyiket válassza, melyik tenné boldoggá.
- Ja, igen, és addig ki ne gyere a próbafülkédből, míg nem tudod, hogy kit akarsz! - tette hozzá egy bátorító mosollyal.
- Aha. Szóval, így látsz!? - tűnődött el a lány, hogy milyen pontosan leíró a hasonlat. Nem tudta, melyiket válassza, melyik tenné boldoggá.
- Ja, igen, és addig ki ne gyere a próbafülkédből, míg nem tudod, hogy kit akarsz! - tette hozzá egy bátorító mosollyal.
SZERELMEK
Vörös.
Kék - talán.
Narancssárga.
Fekete - néhol
Violet.
(1999)
Vörös.
Kék - talán.
Narancssárga.
Fekete - néhol
Violet.
(1999)
Sunday, 13 March 2011
mental transition
már megint csak egy év olvasásra vágyom, hogy legyen időm, hogy felzárkózzam magamhoz, hogy megemésszem, hogy illesszem a részeimet... annyi minden érdekel, hogy nem elég a jelenlegi létem - azon tanakodom magamban, hogy mások hogyan csinálják ezt? - miért kell mindig az a rangsorolás?? már gyerekként sem értettem, hogy két össze nem hasonlítható dolgot miért kell egymás mellé állítanom és döntenem, melyiket akarom, miért nem lehet mindkettőt, hármat, négyet, miért kell, hogy valami mindig fontosabb legyen és ezért azt akarjam.. inkább olyan ez, hogy miről tudok inkább lemondani..
arra is gondolok, hogy olyan jó lenne, ha valaki fogná a kezem és mondaná, hogy akkor most ezt, mert ez jó, jobb (?) neked... de ilyen már olyan régen nincs... magam találom ki, el, meg, esetleg nem.
jó lenne csak úgy napokig, hetekig, hónapokig csak úgy elmerülni újra az irodalomban, a filozófiában, a pszichológiában, az életben, akár alkotni is, miközben fogod a kezem, és szívből fecsegünk...
arra is gondolok, hogy olyan jó lenne, ha valaki fogná a kezem és mondaná, hogy akkor most ezt, mert ez jó, jobb (?) neked... de ilyen már olyan régen nincs... magam találom ki, el, meg, esetleg nem.
jó lenne csak úgy napokig, hetekig, hónapokig csak úgy elmerülni újra az irodalomban, a filozófiában, a pszichológiában, az életben, akár alkotni is, miközben fogod a kezem, és szívből fecsegünk...
töltődünk.
Wednesday, 9 March 2011
hiányod megfogalmaz
évekig tépelődtem ezen a mondaton "hiányod megfogalmaz", aztán leesett újra. a múltkor egy szórakozóhelyen a női mosdóból kijövet. ittam már néhány pohárral és van egy szakmai kérdés is, ami mostanában beakadt. jó, több mint szakmai, de igyekszem a szakmai megközelítésére.
és ott egyszer csak úgy rámtört, hogy mi vagy ki az, ami hiányzik az életemből.. olyan kristálytiszta megvilágosodással. le kellett írnom, hogy örökre bevésődjön, mit jelent "a szív és az ész összhangja a vezetésben", az életben. hogy enélkül nem működnek rendszerek (nekem nem). hogy ennek megtapasztalása és együttes megélése mennyire fontos volt nekem, és hogy ennél kevesebbel nem tudom (nem akarom?) beérni ezután. ez persze lehet nagy kihívás a környezetemnek, főleg, ha nem volt ilyen élményük még az életben. nekem is kihívás, hogy meg tudom-e teremteni, s mennyi időt adok magamnak. és ha nem érem el, akkor hogyan és mikor lépek tovább.
és ott egyszer csak úgy rámtört, hogy mi vagy ki az, ami hiányzik az életemből.. olyan kristálytiszta megvilágosodással. le kellett írnom, hogy örökre bevésődjön, mit jelent "a szív és az ész összhangja a vezetésben", az életben. hogy enélkül nem működnek rendszerek (nekem nem). hogy ennek megtapasztalása és együttes megélése mennyire fontos volt nekem, és hogy ennél kevesebbel nem tudom (nem akarom?) beérni ezután. ez persze lehet nagy kihívás a környezetemnek, főleg, ha nem volt ilyen élményük még az életben. nekem is kihívás, hogy meg tudom-e teremteni, s mennyi időt adok magamnak. és ha nem érem el, akkor hogyan és mikor lépek tovább.
megkönnyebbültem, hogy már nem feszít. hogy már nemcsak tudom, de érzem is.
megvan az igény és a cél is. akkor most (újra)próbálom teremteni.
megvan az igény és a cél is. akkor most (újra)próbálom teremteni.
Tuesday, 8 March 2011
nőnap másképp
életem legélvezetesebb nőnapi buliján jártam ma este. az LMP nőnapi partiján. örültem, hogy teremtettek alkalmat az ünneplésre, és hogy új tartalommal kívánták megtölteni ezt a estét. nagyon kellemes meglepetésekben volt részem: tetszett, hogy a párt női politikusai megmutatták magukat, hogy nekik mit jelent nőnek lenni, őket mi tölti, segíti munkájukban, a férfiak pedig beszéltek arról, hogy őket hogyan inspirálják a nők. ráadásul az egész műsor, mert a beszédek mellett volt ének, néptánc, irodalom, filozófia és végül koncert is, a párt tehetséges tagjainak előadásában került színre. és emellett a díszítés és a "batyus" büfé is kiváló volt. és a társaság is.
ez a nőnap így más lehetett. köszönöm.
Monday, 28 February 2011
the kids are all right...
a hétvégén ismét volt mozi - már úgy hiányzott az életemből!! még az Oscar előtt megnéztünk néhány jelöltet - így az igazi! és jövőre fogadni is fogok a díjazottakra, biztos van ilyen lehetőség is a hálón vagy Angliában ;))
nos, a Fekete hattyú egy jól megkomponált dráma volt, amelynek skizo főhősnője egy árnyalatnyival tovább tévelygett lelkének rengetegében, míg megtalálta és átélte önmagát. lehet, hogy ez a fokozás végett volt, de nekem itt vesztett a tempójából a film. viszont a csattanó az nagyon ült -- szeretem a katarzist!
a másik film, The kids are all right, egy igazi társadalmi kérdéseket boncolgató amerikai történet , ami ha nem egy leszbikus amerikai középosztálybeli pár párkapcsolati kríziséről szól, hanem mondjuk egy hetero páréról, akkor tizenkettő egy tucat. az első zsigeri reakcióm az azt követő baráti vita után sem változott: ez a film a család értékéről és mítoszáról szól, egy olyan értékről, amely az amerikai középosztály - és főként a republikánus középosztály - számára elsődlegesen fontos érték. a különlegessége pedig az, hogy ezt egy leszbikus pár családi életében mutatja meg, nem nyitva vitát ezen családi forma létjogosultságáról. a kérdések pedig bármely kapcsolatban felmerülhetnek, hogy mi a viszony a spermadonor apához, akivel a gyerekek megismerkednek, hogyan kell, lehet ehhez viszonyulni, milyen párkapcsolati feszültségeket hoz el, amikről nem beszélünk. ahogy a vitában meg is jegyeztem, a pár és a gyerekek épp olyanok voltak, mint anno az én családom (konfliktusok, kérdések, viselkedések hasonlóak) - ettől teljesen természetes és komfortos lett számomra a film! azt hiszem az alkotók ezzel pont elérték, amit akartak. nálam mindenképp.
black swan
the kids are all right
nos, a Fekete hattyú egy jól megkomponált dráma volt, amelynek skizo főhősnője egy árnyalatnyival tovább tévelygett lelkének rengetegében, míg megtalálta és átélte önmagát. lehet, hogy ez a fokozás végett volt, de nekem itt vesztett a tempójából a film. viszont a csattanó az nagyon ült -- szeretem a katarzist!
a másik film, The kids are all right, egy igazi társadalmi kérdéseket boncolgató amerikai történet , ami ha nem egy leszbikus amerikai középosztálybeli pár párkapcsolati kríziséről szól, hanem mondjuk egy hetero páréról, akkor tizenkettő egy tucat. az első zsigeri reakcióm az azt követő baráti vita után sem változott: ez a film a család értékéről és mítoszáról szól, egy olyan értékről, amely az amerikai középosztály - és főként a republikánus középosztály - számára elsődlegesen fontos érték. a különlegessége pedig az, hogy ezt egy leszbikus pár családi életében mutatja meg, nem nyitva vitát ezen családi forma létjogosultságáról. a kérdések pedig bármely kapcsolatban felmerülhetnek, hogy mi a viszony a spermadonor apához, akivel a gyerekek megismerkednek, hogyan kell, lehet ehhez viszonyulni, milyen párkapcsolati feszültségeket hoz el, amikről nem beszélünk. ahogy a vitában meg is jegyeztem, a pár és a gyerekek épp olyanok voltak, mint anno az én családom (konfliktusok, kérdések, viselkedések hasonlóak) - ettől teljesen természetes és komfortos lett számomra a film! azt hiszem az alkotók ezzel pont elérték, amit akartak. nálam mindenképp.
black swan
the kids are all right
Sunday, 27 February 2011
"akkor vagyok a legjobb, ha felhúznak"
nos ezen a megjegyzésen, már sokat gondolkodtam, de azt hiszem csak a napokban érett meg bennem, hogy miért is lehet ez így, és min kellene változtatnom. (igen, mindig van kiváltó ok, de az most a megfigyelések szempontjából mellékes)
összefüggésben van ez azzal, hogy az elmúlt hónapokban, években sokat figyelem az emberek közötti kapcsolatokat, kapcsolódási pontokat, de leginkább a saját magaméit. megdöbbentő, hogy milyen érdekes megfigyeléseket tehet az ember magáról, ha egy kicsit odafigyel, hátha még utána is néz a pszicholgóiában ezeknek a jelenségeknek - kész aranybánya vagyok!
hogy a topikhoz visszatérjek, hogy miért "akkor vagyok a legjobb, ha felhúznak". jelenleg oda jutottam, hogy ez az önérvényesítéssel van összefüggésben. azaz ha felhúznak, akkor - végre - kiállok saját magamért, a gondolataimért, a nézeteimért, érzéseimért, addig hajlamos vagyok a másiknak átengedni a teret. minden látszat ellenére, úgy érzem, hogy rengeteget alkalmazkodom a környezetemhez, mások elvárásaihoz, igényeihez, és ez oda vezet, hogy ezeket előbbrevalónak sorolom, mint a saját igényeimet (és ezt szépen meg is indokolom magamnak, ahogy kell). és persze csak akkor "robbanok", azaz jelezem, hogy "vazze, hát én is itt lennék, vagy mi", amikor már nem tudom magamban leküzdeni a feszültséget a belső és külső igények, elvárások között. érdekes, hogy ezt csak én szoktam "hisztinek" megélni, (és így ezt általában sűrű bocsánatkérések követik), a körülöttem lévőknek ez teljesen természetes, elfogadható magatartás - ez egy újabb gondolatot vet fel bennem, hogy miért ennyire elfogadott viselekedésforma ez!? de a férfi-barátaim visszajeleztek, hogy az általam hisztinek nevezett történetek még messze vannak a hisztitől!! mit adhatnak elő nők, nem is bírom elképzelni!?
a lényeg, hogy nagyon örültem, amikor ezt sikerült levezetnem magamnak. mert innen már "csak" az kérdés, hogy hogyan tudok változtatni ezen. ami fontos ebből, hogy hogyan tudom mihamarabb, számomra is komfortos módon, idejében jelezni az igényeimet, lehetőleg érzelemmentesen. rajta vagyok! és irtó sokat agyalok ezen. próbálgatom az új szárnyaimat. az önérvényesítés az idei fejlesztendő EQ területem ;)
összefüggésben van ez azzal, hogy az elmúlt hónapokban, években sokat figyelem az emberek közötti kapcsolatokat, kapcsolódási pontokat, de leginkább a saját magaméit. megdöbbentő, hogy milyen érdekes megfigyeléseket tehet az ember magáról, ha egy kicsit odafigyel, hátha még utána is néz a pszicholgóiában ezeknek a jelenségeknek - kész aranybánya vagyok!
hogy a topikhoz visszatérjek, hogy miért "akkor vagyok a legjobb, ha felhúznak". jelenleg oda jutottam, hogy ez az önérvényesítéssel van összefüggésben. azaz ha felhúznak, akkor - végre - kiállok saját magamért, a gondolataimért, a nézeteimért, érzéseimért, addig hajlamos vagyok a másiknak átengedni a teret. minden látszat ellenére, úgy érzem, hogy rengeteget alkalmazkodom a környezetemhez, mások elvárásaihoz, igényeihez, és ez oda vezet, hogy ezeket előbbrevalónak sorolom, mint a saját igényeimet (és ezt szépen meg is indokolom magamnak, ahogy kell). és persze csak akkor "robbanok", azaz jelezem, hogy "vazze, hát én is itt lennék, vagy mi", amikor már nem tudom magamban leküzdeni a feszültséget a belső és külső igények, elvárások között. érdekes, hogy ezt csak én szoktam "hisztinek" megélni, (és így ezt általában sűrű bocsánatkérések követik), a körülöttem lévőknek ez teljesen természetes, elfogadható magatartás - ez egy újabb gondolatot vet fel bennem, hogy miért ennyire elfogadott viselekedésforma ez!? de a férfi-barátaim visszajeleztek, hogy az általam hisztinek nevezett történetek még messze vannak a hisztitől!! mit adhatnak elő nők, nem is bírom elképzelni!?
a lényeg, hogy nagyon örültem, amikor ezt sikerült levezetnem magamnak. mert innen már "csak" az kérdés, hogy hogyan tudok változtatni ezen. ami fontos ebből, hogy hogyan tudom mihamarabb, számomra is komfortos módon, idejében jelezni az igényeimet, lehetőleg érzelemmentesen. rajta vagyok! és irtó sokat agyalok ezen. próbálgatom az új szárnyaimat. az önérvényesítés az idei fejlesztendő EQ területem ;)
reményeim szerint a kapcsolódási pontok és igények pontosabb megfogalmazásával kiegyensúlyozottabb leszek, ezáltal a kapcsolataim is.
Monday, 21 February 2011
hóesés
ma azt bírtam mondani - igaz még mindig erősen felindult voltam -, hogy 'ja, ma pont ilyen a hangulatom (mármint mint a hóesés), néha esik egy kicsit' -- ezen aztán jót nevettünk, aztán dolgoztunk tovább.
hasonlatnak mindenesetre szép volt :)
ráadásul a hóesés általában feltölt, olyan romantikus és megnyugtató. ezt a hóesést azonban már két napja éreztem a csontjaimban. ezzel vicceltünk bécsben is, hogy fizetem a brunchot, ha reggelre esik. akkor még nem esett, persze a nap sem sütött, így otthon reggeliztünk. nem nyert senki sem. csak egy jó beszélgetést a jómeleg ágyban.
mára esett. nem vágytam rá. de legalább a fejem már nem fájt. de valahogy sehogy sem látszott, hogy áll össze ez a nap. nem is állt. valahogy nem akart. valami nem működött.
hasonlatnak mindenesetre szép volt :)
ráadásul a hóesés általában feltölt, olyan romantikus és megnyugtató. ezt a hóesést azonban már két napja éreztem a csontjaimban. ezzel vicceltünk bécsben is, hogy fizetem a brunchot, ha reggelre esik. akkor még nem esett, persze a nap sem sütött, így otthon reggeliztünk. nem nyert senki sem. csak egy jó beszélgetést a jómeleg ágyban.
mára esett. nem vágytam rá. de legalább a fejem már nem fájt. de valahogy sehogy sem látszott, hogy áll össze ez a nap. nem is állt. valahogy nem akart. valami nem működött.
és nem tudom, hogy "akkor vagyok-e a legjobb, ha felhúznak"!?
már nem hiszem.
még mindig hiányzik.
és néha felhívom tanácsért,
hogy mi legyen.
hogy mi van.
Sunday, 6 February 2011
háromszögek vonzásában...
végül nem írtam róla, de voltam egy nagyszerű tréningen még decemberben, emely a csoportdinamika módszerével vizsgálja az emberek között kapcsolódást. öt nap arról szólt, hogy magamat és többieket figyelem és vizsgálom az érzéseimet - eszméletlen izgalmas volt! leginkább az, hogy mi kerül és mi nem kerül be a formális térbe - azóta is ez ragadt meg bennem a leginkább és próbálom az eseményeket az informálisból a formálisba terelni, ahol mindenki számára elérhető információvá válik!
a másik érdekes megfigyelésem az volt, hogy milyen háromszögek vannak az életemben. rájöttem, hogy az élet különböző területein és életszakaszaiban ugyanolyan típusú férfiakkal alkotunk hasonló háromszögeket, függetlenül attól, hogy a kapcsolat vagy a kötődés a jelenlegi életünkben meg van-e. a hasonlóság természetesen csak (?) az én érzékelésemben létezik, mivel elsősorban az én hozzájuk való viszonyulásom az alapja.
ez is a tréning folyómánya volt. a tanulócsoportba úgy választottuk ki egymást, csont nélkül, hogy akkor még nem is tudtunk semmit a másikról. gyönyörű lemodellezése volt egy akkor épp megszűnő másik élethelyzetemnek. és akkor jöttem rá, hogy volt már ilyen felállás korábban is. ezekben a hármasokban, a sok különbözőség ellenére, az urak alapkaraktere hasonló, és hasonló az egymáshoz fűződő viszonyunk (értsd: kapcsolatunk) is. ez annyira megdöbbentett, hogy azóta is benne van a fejemben, és igyekszem rájönni a helyzet vonzóságára.
ezek amúgy nagyon jó és élvezetes háromszögek, ám!
a másik érdekes megfigyelésem az volt, hogy milyen háromszögek vannak az életemben. rájöttem, hogy az élet különböző területein és életszakaszaiban ugyanolyan típusú férfiakkal alkotunk hasonló háromszögeket, függetlenül attól, hogy a kapcsolat vagy a kötődés a jelenlegi életünkben meg van-e. a hasonlóság természetesen csak (?) az én érzékelésemben létezik, mivel elsősorban az én hozzájuk való viszonyulásom az alapja.
ez is a tréning folyómánya volt. a tanulócsoportba úgy választottuk ki egymást, csont nélkül, hogy akkor még nem is tudtunk semmit a másikról. gyönyörű lemodellezése volt egy akkor épp megszűnő másik élethelyzetemnek. és akkor jöttem rá, hogy volt már ilyen felállás korábban is. ezekben a hármasokban, a sok különbözőség ellenére, az urak alapkaraktere hasonló, és hasonló az egymáshoz fűződő viszonyunk (értsd: kapcsolatunk) is. ez annyira megdöbbentett, hogy azóta is benne van a fejemben, és igyekszem rájönni a helyzet vonzóságára.
ezek amúgy nagyon jó és élvezetes háromszögek, ám!
Thursday, 3 February 2011
lakmusz társulat -- hímek és nőstények
a történet ott volt a teremben, csak még valahogy nem jött elő... próbáltunk - itt magunkat, a közönséget értem, és persze segített a társulat is- rátalálni a bennünk lévő érzésekre, ahogy megérkeztünk, hogy mi hozott el? a kíváncsiság? az érdeklődés? mások történeteinek meglátása? valahol mind ott vágyakozott bennünk ... arra nem is gondoltam, pedig már jártam itt, hogy tőlem is függ(het) az aznap esti történet, az előadás, akkor most mi lesz? nem tudom, de elkezdődött. voltak, akik bátran mesélték a maguk történeteit... kicsit irigyeltem őket, hogy merik. és a színpadon megelevenedett a "darab", hol poetikusan, hol ironikusan, hol egy nagy adag vággyal vagy humorral, de sohasem bántóan... empátia volt benne mindig. úgy elmerültünk, hogy észre sem vettük, hogy letelt az idő, valahogy vágytam még egy epizódra, még egy kis lelki simogatásra.
Tuesday, 1 February 2011
"Mostanában felhív újra!"
- Mostanában újra felhív - mondta a lány olyan hangsúllyal, hogy az a barátnőjét meglepte. Volt benne valami, amiből érződött, hogy a történetet elengedte, az már kiszakadt belőle, s innentől megengedő, csak egy szép szerelmes emlék, a töltés elmúlt.
- Erről kellene írnod, - sóhajtotta a barátnő,- ez lehetne az utolsó mondat a történet végén!
- Vagy a történet elején, - gondolta a lány. Ennek az elején kell állnia, és a végén is, lehet, azzal a gondolattal megspékelve, hogy 'De már nem bele vagyok szerelmes!'. Jó felütés lenne!
- Lehetne egy trilógia -jegyezte meg a másik.
- Már megint ez a hármas...
- Erről kellene írnod, - sóhajtotta a barátnő,- ez lehetne az utolsó mondat a történet végén!
- Vagy a történet elején, - gondolta a lány. Ennek az elején kell állnia, és a végén is, lehet, azzal a gondolattal megspékelve, hogy 'De már nem bele vagyok szerelmes!'. Jó felütés lenne!
- Lehetne egy trilógia -jegyezte meg a másik.
- Már megint ez a hármas...
és a történet elkezdődött..
Saturday, 22 January 2011
tiszavirág a dunnán...
hogy került a tiszavirág a dunnára? hát, közösségi szabad asszociáció révén...
- szép a szombat reggeli kilátás a Dunára :) (deJÓ neki, hogy a Dunára néz!)
- hát még a dunára (mit akart mondani?)
- nálam a dunnára... :) (hú, ő még ágyban!)
- a Tisza sem csúnya (persze, hogy szép! mondta valaki, hogy csúnya?)
- tiszavirágkor (azt megnézném egyszer! mikor van??)
- tiszavirág nincs a Dunán :( (hideg van, és tél, és nem utazunk)
- tiszavirág a dunnán! (álmodj, királylány!)
- szép a szombat reggeli kilátás a Dunára :) (deJÓ neki, hogy a Dunára néz!)
- hát még a dunára (mit akart mondani?)
- nálam a dunnára... :) (hú, ő még ágyban!)
- a Tisza sem csúnya (persze, hogy szép! mondta valaki, hogy csúnya?)
- tiszavirágkor (azt megnézném egyszer! mikor van??)
- tiszavirág nincs a Dunán :( (hideg van, és tél, és nem utazunk)
- tiszavirág a dunnán! (álmodj, királylány!)
hát ennyi, szombat reggeli ébredés FB-kal.
Wednesday, 19 January 2011
Monday, 17 January 2011
eye-scan
scanning my emotions
through your eyes
wonder if my iris
opens up the world
behind
if my soul masters
a rainbow
through your eyes
wonder if my iris
opens up the world
behind
if my soul masters
a rainbow
Thursday, 13 January 2011
a távolságot, mint üveggólyót...
Megkaptam. S néztem,
mily színes.
Elaludtam. S mire felébredtem,
már messzire jártunk. (Nem írom,
hogy jártál, mert a
felelősség közös.)
A távolság sohasem fizikai, inkább a tér
- idő síkon tágul.
Maradtál ott. Ahová az
életed sodort. Engem pedig
új horizontok vártak.
Párhuzamosok a végtelenben,
mondd, mit csinálnak?
mily színes.
Elaludtam. S mire felébredtem,
már messzire jártunk. (Nem írom,
hogy jártál, mert a
felelősség közös.)
A távolság sohasem fizikai, inkább a tér
- idő síkon tágul.
Maradtál ott. Ahová az
életed sodort. Engem pedig
új horizontok vártak.
Párhuzamosok a végtelenben,
mondd, mit csinálnak?
... álmomban, hol jártam ...
Monday, 10 January 2011
határeset..
határmesgyén, határértéken, határterületen, határesetem határtalan...
két (vagy több?) diszciplina között a senki földjén
súrlódunk, koccanunk, összeolvadunk és szétválunk
keskenyek a tapadási pontok, szélesek a nézőpontok
mi köt össze? mi inspirál? hol ragadsz le ma? talán?
mégis haladsz a párhuzamosban vagy a szinuszok hullámzásán,
mert ott vannak metszéspontok, és mégsem a végtelen határán
magyarázod magad hitelesen itt, és ott is
megérint ez, és megérint az is
látod a víziót, látod a csendet
s közben hogy magyarázod e rendet?
két (vagy több?) diszciplina között a senki földjén
súrlódunk, koccanunk, összeolvadunk és szétválunk
keskenyek a tapadási pontok, szélesek a nézőpontok
mi köt össze? mi inspirál? hol ragadsz le ma? talán?
mégis haladsz a párhuzamosban vagy a szinuszok hullámzásán,
mert ott vannak metszéspontok, és mégsem a végtelen határán
magyarázod magad hitelesen itt, és ott is
megérint ez, és megérint az is
látod a víziót, látod a csendet
s közben hogy magyarázod e rendet?
Friday, 7 January 2011
életkép
elnyúlt élet-
helyzetek, amikbe sodródsz
észre sem veszed,
észre sem veszem,
hogy csak egymásnak maradtunk
helyzetek, amikbe sodródsz
észre sem veszed,
észre sem veszem,
hogy csak egymásnak maradtunk
Tuesday, 4 January 2011
Monday, 3 January 2011
irodalmi átkötés...
szuper évkötésem volt - 2 este: irodalom, tánc, színház, zene, performansz.
30án a Litera - Momentán előszilveszteri partija ötvözte az irodalmat (Láng, Takács Zsuzsa, Grendel, Kemény, Németh G) egy kis improvizatív színházzal (Momentán társulat),
// képek itt / videó itt //
majd 2án a Kistehénzenekor Melanólikus estjét élvezhettük két kortárs író (Háy és Darvas), a Belga együttes, Dj Titus, valamint élő masszás performanszaként.
// egy klipp itt //
Tetszik, hogy alkotók hozzá mernek nyúlni a kortárs irodalomhoz másként és máshogyan - összművészetivé integrálják, hogy akit csak egy-egy részlet érdekel, az is lássa, hallja a többit.
Gratulálok és köszönöm a Trafónak, hogy ilyen élményekkel ajándékoz meg Bennünket, azaz hogy befogadja és támogatja ezeket a produkciókat!
30án a Litera - Momentán előszilveszteri partija ötvözte az irodalmat (Láng, Takács Zsuzsa, Grendel, Kemény, Németh G) egy kis improvizatív színházzal (Momentán társulat),
// képek itt / videó itt //
majd 2án a Kistehénzenekor Melanólikus estjét élvezhettük két kortárs író (Háy és Darvas), a Belga együttes, Dj Titus, valamint élő masszás performanszaként.
// egy klipp itt //
Tetszik, hogy alkotók hozzá mernek nyúlni a kortárs irodalomhoz másként és máshogyan - összművészetivé integrálják, hogy akit csak egy-egy részlet érdekel, az is lássa, hallja a többit.
Gratulálok és köszönöm a Trafónak, hogy ilyen élményekkel ajándékoz meg Bennünket, azaz hogy befogadja és támogatja ezeket a produkciókat!
Subscribe to:
Posts (Atom)