az apai nagyapám, született Steiger Rudolf azaz Rudi papi. (1911. április 22. )
Ballagtam haza a körúti naptsütésben, arra gondoltam, hogy deJÓ hogy itt a tavasz, amikor bevillant, hogy ha ma a Föld napja van, akkor az egyben Papi születésnapja is -- ez számomra már mindig a valódi tavaszt jelentette gyerekkoromban!! Ráadásul alig akartam hinni az agyamnak, amikor rájöttem, hogy épp ma lenne 100 éves, pont mint a ház, amiben élek - micsoda egybeesések!
Feldobott a hír! Felhívtam Apámat is, hogy na, milyen nap van ma? Még a dátumot sem tudta pontosan, de megörült ő is a felfedezésemnek -hát így vagyok én a családi emlékezet ;))
Jó néhány történet bevillant a nagyapámról, aki 17 évet élt velünk, így velem is: hogy mindig ilyentájt húzott le a Balatonra, hogy aztán őszig ne is lássuk, csak ha mi is lementünk a nyaralóba. Ott aztán sütött nekünk palacsintát, több tucatot, a barátok is jól laktak. És máig nem ettem olyan finom vaniliáskiflit, amilyet ő sütött. (Sajnos nem hagytam rám a receptet.) Imádtam a friss vaniliáscukor illatát, amikor kibontottuk a dobozt. Vagy eszembe jutott az is, hogy mennyit snapszliztunk a nyaralóban, miközben fröccsözött - a tesóm meg kiakadt, ha veszített, - ott ültünk a lugas alatt, és tikkasztóan sütött a nap; a dinnyehéjat meg a szőlősbe dobtuk ki. Telente pedig velem húzatta a hegedűt gyakorlásképpen, "mert olyan tehetséges vagy! " mondta, no meg mert apám nógatott és kikérdezett bennünket. jó kéznél egy hegedűtanár persze. én meg csak az öcsémet irigyeltem, hogy ő gyakorolhat egyedül is, nem kell a felügyelet. (Ma is többet játszik, élvezettel.) Viszont azóta sem ettem olyan finom epret, amikor is ő gondozta az eprest, sok és édes eperízt is hozott akkor a korai nyár.
Papi 14 éve halt meg. 1997 telén. Elesett és kórházba került. Gégemetszést hajtottak végre rajta, így nem tudott beszélni. Az utolsó látogatásomkor, kitaláltam az ABC rendszert, amin elmutogatta a gondolatait, kéréseit, ez műdködött még néhány napig. Az utolsó papírcetlit a mai napig őrzöm "Szeretlek" írta reszketőn. Pontosan éreztem, bár távol voltam, hogy mikor halt meg, nem kellett telefon.
Ballagtam haza a körúti naptsütésben, arra gondoltam, hogy deJÓ hogy itt a tavasz, amikor bevillant, hogy ha ma a Föld napja van, akkor az egyben Papi születésnapja is -- ez számomra már mindig a valódi tavaszt jelentette gyerekkoromban!! Ráadásul alig akartam hinni az agyamnak, amikor rájöttem, hogy épp ma lenne 100 éves, pont mint a ház, amiben élek - micsoda egybeesések!
Feldobott a hír! Felhívtam Apámat is, hogy na, milyen nap van ma? Még a dátumot sem tudta pontosan, de megörült ő is a felfedezésemnek -hát így vagyok én a családi emlékezet ;))
Jó néhány történet bevillant a nagyapámról, aki 17 évet élt velünk, így velem is: hogy mindig ilyentájt húzott le a Balatonra, hogy aztán őszig ne is lássuk, csak ha mi is lementünk a nyaralóba. Ott aztán sütött nekünk palacsintát, több tucatot, a barátok is jól laktak. És máig nem ettem olyan finom vaniliáskiflit, amilyet ő sütött. (Sajnos nem hagytam rám a receptet.) Imádtam a friss vaniliáscukor illatát, amikor kibontottuk a dobozt. Vagy eszembe jutott az is, hogy mennyit snapszliztunk a nyaralóban, miközben fröccsözött - a tesóm meg kiakadt, ha veszített, - ott ültünk a lugas alatt, és tikkasztóan sütött a nap; a dinnyehéjat meg a szőlősbe dobtuk ki. Telente pedig velem húzatta a hegedűt gyakorlásképpen, "mert olyan tehetséges vagy! " mondta, no meg mert apám nógatott és kikérdezett bennünket. jó kéznél egy hegedűtanár persze. én meg csak az öcsémet irigyeltem, hogy ő gyakorolhat egyedül is, nem kell a felügyelet. (Ma is többet játszik, élvezettel.) Viszont azóta sem ettem olyan finom epret, amikor is ő gondozta az eprest, sok és édes eperízt is hozott akkor a korai nyár.
Papi 14 éve halt meg. 1997 telén. Elesett és kórházba került. Gégemetszést hajtottak végre rajta, így nem tudott beszélni. Az utolsó látogatásomkor, kitaláltam az ABC rendszert, amin elmutogatta a gondolatait, kéréseit, ez műdködött még néhány napig. Az utolsó papírcetlit a mai napig őrzöm "Szeretlek" írta reszketőn. Pontosan éreztem, bár távol voltam, hogy mikor halt meg, nem kellett telefon.
Remélem, ő is békében nyugszik odafenn!
No comments:
Post a Comment