óévi búcsú

isteni óévi búcsúsétára futotta idén Dobogókőn. volt hideg és bokáig hó, gyönyörűen behavazott fák, köd, forralt bor és jó társaság. csináltam angyalt is :)

B_Ú_É_K!!

egyhelyben

- topogsz. egyhelyben topogsz. - mondta a telefonba. mintha az olyan nagy baj lenne, hogy egyhelyben topogok, húzta fel az orrát a lány gondolatban. - pedig minden képességed megvan hozzá. csak el kellene hinned! - tetté még hozzá. - de topogni jó! ezt is te tanítottad.- s arra gondolt, mennyit topogtak már együtt, mire megszületett a jó megoldás. jól tudtak együtt topogni. ezt ritka dolognak gondolta az életben. kell hozzá egy adag bölcsesség, sok türelem és persze szeretet is. egyiküket sem zavarta a másik topogása, hagyták, hogy addig topogjon, amíg kell neki, amíg meg nem érik a helyzet. és ő már egy ideje topogott. tudta, hogy megvan benne minden, ami kellhet, csak még az nem volt világos, hogy pontosan mihez is. ezért topogott.

ezért vibrált benne a feszültség folyton. nem tudott lépni a topogástól. egyhelyben figyelte a körülményeit. nem tudta, ki akar-e állni megmutatni, hogy mennyit ér. hogy mit tud. hogy ezt elfogadják. sőt, szeressék is érte. hogy miért akar kiállni. mert a jó dolgokat csak szívből lehet csinálni, ez nem volt kérdés számára. abban nem volt biztos, hogy ez a jó dolog-e.

ez az év sok mindent kiérlelt magából, gondolta, amikor végre megengedte magának, hogy hátradőljön és újra (fel?)lélegezzen. kapásból nem sorolta volna a topfájfba az évet, de néhányan felhívták a figyelmét olyan dologokra, amik vele történtek, és valahogy kiment a fejéből. azóta bukkannak fel benne az év epizódjai, érzései, hangulatai, tanulságai, megállapításai pl. "az elmúlt két évben "megöregedtél". nem, nem a ráncaidról beszélek, mert azok továbbra sincsenek, csak most lettél érett nő. nagyon felelősségteljes lettél. igazi vezető. eddig egy okos, vidám lány voltál."
aha. szal így. mégiscsak topfájf :) idén is sokat változott. tudatosabb lett, remélte. a környezete annyira reflektív/reaktív/aktív volt, és mellbevágó, hogy olykor nem tudta, hogy akkor ő valójában mit is gondol, pedig tőle (is) vártak válaszokat. néha lekapcsolta magát a rendszerről (célja saját határ védelem volt) és befelé figyelt. hallja-e újra a belső hangot?

olykor úgy érezte a belső hang újra megszólalt, egy kicsit másképp, mint eddig, de újra megvolt, szólt, olykor felerősödött. remek, így jöhetnek az új kihívások és kalandok, újra képbe került, egy új képbe került, ahol tapogatózik, ismerkedik, kicsit topog még,

és talán végre el is indul valamerre.

déja vu

mire hazaértem, ez a vers járt a fejemben.
úgysem hívsz fel, mert nem tudod, hogy erre vágyom. vagy ha mégis, nem mered. mert nem tudod.

Szenes Erzsi : Mint selyemgombolyag...

A kezedbe telepedtem, mint finom szálú selyemgombolyag.
Azt hittem, hogy majd a szívedre tekersz,
de te kíváncsi lélekkel kibontottál és széjjelteregettél.
Nem is vetted észre, hogy magadtól mily messze
gombolyítasz el.
És most kibontva, kiteregetve minden jött-ment idegenre
reáfonom magam.
Tudod-e, hogy ujjaid közé soha többé vissza nem futhatok?!

az ártatlanság múzeuma

"Életem legboldogabb pillanata volt, de nem vettem észre." - így kezdődik Orhan Pamuk nemrégiben magyarul is megjelent könyve (Az ártatlanság múzeuma), az egyetlen, amit eddig végig bírtam olvasni a művei közül. Ezt, elbeszélő jellege és terjedelme (660. oldal !!) ellenére, nagyon emberi művének találtam, ami ugyan egy szerelem történetét meséli el (a férfi szemszögéből), de közben bepillantást nyerünk isztambul családjainak mindennapi valóságába és szokásaiba is, és valahogy azt a társadalmi-politikai berendezkedést is megmutatja, amiről nem beszél.
A kezdőmondat már akkor elbűvölt, amikor megkaptam a könyvet (szülinap:). Miért van az, hogy az életünk - legalábbis az adott pillanatig eltelt életszak - legboldogabb pillanatait csak később vesszük észre? Legtöbbször talán akkor, amikor már elmúlt, elvesztettük, amikor akár már késő. Ha még tartana, akkor valószínűleg nem gondolkoznánk rajta, és a boldog pillanatokon, ugyanis, amikor megéljük, akkor - jó esetben - nincs időnk kitekinteni és elmélkedni rajta. Azt hiszem, erre a következtetésre jutottam egy baráti beszélgetés kapcsán, amikor is azt vizionáltam, hogy lehet-e egyszerre élni és tudni a legboldogabb pillanatot. Ahhoz talán nagyon tudatosnak kell lennie az embernek, illetve nagyon ismerni kell önmagát a pillanatban.
A könyv számomra arról is szólt, hogy milyen az, amikor az ember társadalmi elvárások, nyomások stb hatására nem meri azt tenni, amit a szíve, ösztöne diktál, vagy csak későn teszi meg (ezáltal elveszti aktualitását), és amikorra dönt, a körülmények már megváltoznak és valami teljesen máshoz kell alkalmazkodjon. Végig azon gondolkodtam, hogy vajon ez a férfi tényleg ennyire szerelmes volt-e a nőbe, hogy végül nyolc évig vendégségbe járt hozzájuk (ami elég faramuci, valljuk be), vagy egyszerűen csak gyáva volt továbblépni és élni az életét. Mikor döntünk jól, ha ragaszkodunk bizonyos érzelmi helyzetekhez, vagy ha megengedjük magunknak, hogy újra szabadok legyünk és szárnyalhassunk? Végül is mitől leszünk boldogok?

intimitás

érdekes, hogy mostanában egyre gyakrabban kerül elő az intimitás témája a körülöttem, velem zajló beszélgetésekben. jó ez a helyzetet, mert engem is foglalkoztat, s így megtapasztalhatom, hogy mit gondolnak erről közgazdászok, pszichológusok, mérnökök stb., azaz mások :) [azt társadalmilag tartom érdekesnek, hogy erről egyre többen gondolkodunk nyíltan - valami hiányzik az életünkben?]
voltam egy csoportdinamikai tréningen az elmúlt időszakban, ahol a csoportkohézió egyik dimenziójaként definiáltuk magát az intimitást, amelynek az erőssége alapvetően határozza meg a csoporttagok egymás közötti viszonyát, kapcsolódási felületét. már ez önmagában nagyon meghatározó volt, hiszen önként vállalt bentlakásos körülmények nagyon intenzív élményeket tettek lehetővé, megoszthatóvá.
legutóbb pedig a képzésen merült fel egy eset kapcsán (ahol egy nő és férfi hosszú idő után újra találkozott, és üdvözlésképpen jólesően megölelték egymást), hogy van-e intimitás szexualitás nélkül? lehet-e közel kerülni egy ellenkező nemű egyedhez, feltárni, átadni önmagunkat szexuális vonzalom nélkül?
úgy hiszem, hogy kell, hogy legyen vonzalom - nők esetében is megvan ez a vonzalom, csak kevésbé ölt szexuális jelleget -, a kérdés az, hogy milyen intenzitású, illetve hogy mit kezdünk vele: tudomást veszünk-e róla vagy sem, elfojtuk-e vagy utat engedünk neki, fontos az aktualitása is, illetve hogy milyen kereteket szabunk magunknak, milyen keretek szabnak a társadalom elvárások.

hiány

"Egy napon felébredtem, és észrevettem, hogy hiányzik. Ez a legynyomorultabb érzés. Mikor hiányzik valaki. Körülnézel, nem érted. Kinyújtod a kezed, egy pohár vizet keresel tétova mozdulattal, egy könyvet. Minden a helyén van az életedben, a tárgyak, a személyek, a megszokott időbeosztás, a világhoz való viszonyod nem változott. Csak éppen hiányzik valami." (Márai)

egy ideje ez van.

mindennapi irodalom..

Petri György - Love story
Dalos Rimmának

Még nem. Most nem. Már nem.
Mígnem
elveszejtjük aktualitásunkat.
("Ha akkor nem, akkor most már nem."
Te mondád.)

versek nekem/ rólam

(első benyomás - személyes)

Norka

Szemedben szenvedély
Ajkaidon harc
Nem rettent zsarolás
Nem kísért kudarc

2010.12.01.


(2 év után - az UPI nevében)

Nórának

Az ötödik emeleten
volt neki az irodája,
Kora reggel, késő este
idehúzta a munkája.

Jó pár embert irányított,
kommunikált és oktatott,
Komoly felkészültségéről
külföldön is számot adott.

Nagyon szeret magázódni,
ez az egyik jellemzője,
a késésnek viszont igen
erőteljes ellenzője.

Szabadidejében sportol,
egyik kedvenc a jóga,
Hol Kínában járkál éppen,
hol máshová viszi útja.

"Az úgy van, hogy..." mondod sokszor,
halljuk még majd, Mondd, hogy igen!,
Találkozunk még ezerszer,
s bulizunk sok vidám helyen.

2010.12.14.

molyok a polcon...

volt néhány kellemetlen napom, percem, amíg csapkodtam őket, aztán néhány órám, amíg kitakarítottam a konyhaszekrényt - idén immár másodszor, mert előszörre rendes kislány voltam még a nyáron-, és kidobáltam mindent, ami csak egy kicsit is gyanús volt... ja, és még a konyharuhákat, abroszokat is kimostam, mert ott voltak a lárvák - undorító volt! a hideg futkosott a hátamon. brr!
most már csak azt a bizonyos molycsapdát kell megvennem, hogy biztosítsam a jövőt...

nem úgy..

egy hete kerülgették egymást, mesélte a csajoknak a kávéházban, mire megszólította a fiú. "Az nem úgy van.. "- kezdte. "Hát, persze, - gondolta a lány - soha semmi nincs úgy." , miközben elmosolyodott, ahogy a fiút hallgatta, és már nem is a szavakat figyelte, hanem a mögöttük megbúvó félénkséget, tartózkodást és kíváncsiságot, hogy ha nem úgy van, akkor most, hogy lesz.

elkezdődött.

mindennapi irodalom... egy kedvenc

Szécsi Margit: Arany sarkantyúk

Csak meg ne halj, csak meg ne haljak,
csak el ne vássunk túlkorán,
arany sarkatyúk a világon,
az isten vágtató lován.

(in: Szívzuhogás, Móra könyvkiadó, 1986)

egy mosoly

tegnap láttunk egy nagyon jó filmet (Szemekbe zárt titkok - argentin-spanyol, 2009), amely az összes szövevény, szörnyűség, évtizedeken átnyúló tettek ellenére nagyon emberi maradt. és mint egy rendes latin filmben, ebben is fontosak voltak az érzelmek. ez az, ami a leginkáb megfogott. ez az, ami a leginkább megfog.

csak az ember képes várni egy mosolyra, a szeretett nő mosolyára évtizedeken át :)) és persze akkor dől el, hogy igazi volt-e az érzelem. hogy megérte-e, mert a töltés még mindig ott van. és hogy mégsem voltak elfecséreltek azok az évek (sem). zseniális!

az élet is visszaigazolta ezt mostanában. a magán- és a közéletben egyaránt.
a közéleti pillanatot fura volt elkapnom, mert nem illet a helyzetbe, de egy kicsit emberivé tette az illetőt (ettől még bizonyos viselkedése az adott körülmények között nem megbocsátható), egy pillanatra esendővé vált. láthatóvá vált az arca.
a magánéleti pedig arra döbbentett rá, hogy néha legyek már önmagam, zökkenjek vissza, és mosolyogjak szívből, ha már annyi mindent megtesz érte a környezetem. akció-reackció-szívből-szív-sn.

a mosolyok mozgatják a világot.

keep calm and carry on...

Mondhatnám, hogy az időzítés fontos dolog! Igen, az. És szuper, ha az ember barátai még a messzi távolból is jól időzítenek, és ilyen (vagy ehhez hasonló) üzeneteket küldenek...

igyekszem nem elveszíteni a fejem és folytatni... :))

azt kell mondjam, egyre könnyebb.. el kell, el fogom, el tudom engedni.. nem tét meccs. csak epizód. ami tanít. ezért hálás vagyok.

és még egy fontos rávezetés Einsteintől:
"Egy probléma nem oldható meg abból a tudatból, amely létrehozta azt!"

ez lehetne az üzenet?

pedestrian crossing

párhuzamok a zebrán ha találkoznak
metszéspont a mosolyod
nem változunk

ÉS megjött

Évek óta arra vártam, vágytam, hogy végre valaki előfizesse nekem. Nem kiabáltam ezt szét, mert arra gondoltam, hogy milyen jó lenne, ha kitalálnák végre, hogy ez egy igazi, stílusos ajándék lenne nekem. Láthatták nálam minden pénteken, hétvégén, utazáskor, nyaraláskor, mert olvasnivaló nélkül biztos nem indulok el, mi van, ha elakadok. Nos, nem fizette elő senki sem, pedig úgy vágytam azt a pillanatot, amikor találgatom, hogy vajon ki tette, ki volt ilyen figyelmes, meg nahát, csak úgy!? De a pillanat nem jött. Így egy kedvező ajánlatot kihasználva előfizettem magam az Élet ÉS Irodalomra, majdnem azt írtam, hogy a zÉletre, de azt csak úgy nem lehet, mert ahhoz nekem jár egy kis Irodalom is. Így élek, a legelviselhetőbb napjaim azokkal a reggelekkel kezdődnek, amikor olvasok néhány verset, mert akkor úgy érzem, hogy a lelkemet is felöltöztettem.

ÉS igen, ma először megjött! Már tegnap este az újságosnál gondoltam rá, hogy vajon, akkor holnaptól itt lesz-e, meglesz-e a postaládámban. Ma reggel azon töprengtem a kávé felett, hogy vajon mikor jön a postás. És délután, amikor hazaértem, akkor a postaládát kinyitva láttam, hogy ott van, és örültem, hogy mostantól ez már minden pénteken így lesz!

Szombat reggel ágyban fekhetem az összes kedvenc írómmal egy jó kávéval.

313 - ez Norci szekrénye!

Biztos van valami a véletlenekben, különben nem ezt a szekrényt választom. Először is egy könnyen megjegyezhető számra vágytam, és nekem ez az. Aztán ért a meglepetés, hogy ott állt benne fekete filccel, kissé gyerekes írással és néhány virággal, hogy "Ez Norci szekrénye!". Én pedig idétlenül vigyorogtam, hogy ezJÓ! pont nekem való.

Azóta legalább hetente kétszer izgulok, hogy nehogy valaki kivegye az én, saját névre szóló szekrényemet az uszodában, és belepakoljon, mert akkor jegyezhetek meg egy újabb számot. Eddig még szerencsém volt, esténként már csak kevesen vagyunk, és bizonyára Norci eddigre már vagy otthon van, vagy bulizik valahol a városban, de a felirata mindig jókedvre derít.

helyzetkép

frissen libbenő függönyök,
trópusi pára,
itthon olvasgatok,

véget nem ért történetek

a történetek nem véget érnek, csak abba maradnak - mondta a telefonba A lány. s akkor jön a fordulat egy borgőzös esetén, amikor előbukkannak, csak úgy a semmiből.

s ott megmérettek

ma hallottam...

"Success is not final, failure is not fatal, it is the courage to continue that counts."

Winston Churchill

közös pont

van egy lány. egy napon születtünk. egy évvel fiatalabb. nem ismerem, de kedvelem. azt képzelem, hogy alacsony és barna haja van. határozott véleménye és elég dinamikus. a barátnőm barátnője. már csak ezért is kedvelem. nyitott vagyok. ebből jó dolgok szoktak kisülni.

van egy srác. mindkettőnkkel találkozgat. pár évvel idősebb. eléggé ismert, de kedvelem. azt képzelem, hogy nem könnyű neki. határozott véleménye van, és dinamikus is. nem tud elköteleződni. ezt nem kedvelem, de nyitott vagyok. kíváncsi, mi fog kisülni.

van egy barátnőm. akinek egy másik barátnőjével egy napon születtünk és egy pasival találkozgatunk. azt képzelem, nem döbbent meg, amikor összerakta. határozott véleménye van és nagyon dinamikus. nagyon kedvelem. nyitott legyél, nevetett, bármi kisülhet!

"Mert változni JÓ!"

kicsit újítottam az eddigi képen. a blogén. a sajátomat - remélem, - folyamatosan formálom. bár azt hiszem azon is újítottam nemrég. rövidebb lett a hajam (a fotón lévőnél is) . ismét. tetszik. és a változás zajlik, kívül-belül. jól esik.
a blog új arculatának változása csak úgy beesett a ma délutánba. volt időm. a röpke nyári szabadságom utolsó óráit töltöm és az a feladatom, hogy ne dolgozzak még egy kicsit. pontosabban holnap reggelig. nem könnyű, ha már hazajöttem, de ez az egyik feladatom, hogy meg kell tanulnom leállítani magam. próbálom. ez most a próba:) még szerencse, hogy van az a fél könyv estére;) és néhány lie to me - a függőségem ;))
ja, a cím a munkahelyi mottóm. már 22hónapja. nehezen bírják. én szeretem.

változni kell.

mindennapi irodalom

Fodor Ákos : Tündérpárbeszéd

- Tudsz játszani?

- Tudok.
- És szeretsz is?

- És szeretlek is.

az ilyenektől muzsikál a lelkem.

tank/csapda

ma délelőtt egy régi nyár tankcsapda száma hangzott fel a rádióban, miközben a kedvenc meggylevesem készült (imádom a nyarat) -- hajjaj, gondoltam! no és arra is, hogy talán nem tart minden mégsem örökké.
az volt az a nyári hétvége a Socán, amikor A-t kirúgta a nője, és a hegyi utakon, míg bennfentesként a túravezetőkkel tartottunk a folyó kijelölt szakasza felé, állandóan tankcsapda dübörgött. szolidaritásból. ez egy ilyen imprint lett: neoprémben izzadó nyári testek felszabadult éneke a minibuszban, aztán még egy kis adrenalin löket a Socán.

és aztán elteltek az évek, s megnéztük, hogy élnek anyádék. hallottam, hogy azóta mindenki boldog családapa, és mély nosztalgiával tekint a Socás évekre.

én meg fogtam magam az idei extravaganzán, és elvittem a csajokat raftingolni. a Tarára. isteni volt. kristályzöld hűs (nagyon hideg) hegyi patak, szikrázó napsütés, magas vízszint, úgyhogy suhantunk. még csobbani is volt időm - igazi feltöltődés és kikapcsolódás - testi-lelki! és közben úgy éreztem magam vagyok a mennyország turist :)

örökké tart

együtt/lét

fura alkalmazkodni egy másik emberhez - pedig csak átutazóban van itt. 2 hét. a korlátaimat figyelem. hogy nem nézek tv-t, bár reggel a híreket meghallgatom. hogy nem akkor és úgy használom a fürdőszobát. nyitott ajtóval. hogy gondolnom kell rá, hogy ő is evett-e vacsorát. hogy meddig bírom, hogy soha nem vagyok egyedül. -- ilyen olyan régen volt.
most olyan az élet, mint egy teszt. kibírok-e egy jó barátot angolul 2 hétig. akiért (szerintem) , én is felelős vagyok - mindegy, hogy állítja, hogy nem. én így érzem. nálam vendég.
tegnap rájöttem, hogy az a baj (régen is ez volt), hogy soha nem vagyok egyedül itthon. legalább egy rövid időre. amikor csakis egyedül lehetek. meztelen.

miért olyan fontos ez??

ünnepi könyvhét

szerette az ünnepi könyvhét hangulatát, egy olyan nyárra emlékeztette, amikor a pórusain keresztül érzékelte a világot. a könyvhétről soha semmi más nem jutott eszébe, mint az a séta hazafelé a kora délutáni napsütésben egy nagy csomag könyvvel és a férfival. meleg nyári nap sütött, napsárga ruhájában eggyéolvadt a napsütéssel, lobálta kezében a szerzeményeket és boldog volt. érezte a kora nyári utca hűvösét, amely még nem forrósodott át, még csak ennek ígéretét sejtette. egy forró délután ígéretét, a falak között. a szavak és a szerelem mámorában.

azóta is ezeket a pillanatokat kereste. idegesítette a tömeg, a sok lökdösődés, hogy nem tud elmélyülni a könyvek illatában. a napsárga nyugvópontot kereste azóta is a tömegben. önmagában.

egyformák

egy chat-ből :
"- Nem vagyunk egyformák!
- De egyforma akarok lenni (értsd: mainstream), nem bírom a másságom! (értsd: hogy állandóan magyarázkodnom kell, hogy én mit hogyan értek, miért úgy viselkedem, mit szeretnék stb)"

szal írtó fárasztó az életem (nemcsak mostanában, de mostanában így érzem), mert nem ugyanabban a rendszerben gondolkodom (gondolkodom egyáltalán vagy csak érzek?), mint az emberek többsége, pedig annyira próbálok, de néha elszáll az agyam és csak a világfelforgató énem marad, no meg az intenzitásra való szükségem. néha arra gondolok, hogy az érzelmek intenzitása szükségszerűen csökken-e az életkor előrehaladtával, vagy csak hozzászokunk és ezért a további késztetés?

szellemi és fizikai vibrációs szintem az egekben - ezt én is nehezen viselem, hát még a környezetem! - lehet ezt valaha mederbe terelni?? kell-e??

státusz

fyi: azért nem írok hetek, hónapok óta, mert a remek körülményeim ellenére a frusztrációs indexem az egekben van. bár mit teszek, nem csökken (ergo nem a megfelelő dolgokat teszem), s már nagyon unom (magam). a környezetem halálra idegesít és a legtöbb energiámba az kerül, hogy ez ne látszódjék kifelé, hogy véletlenül se sértsek meg senkit.

biztos valami jó fog kisülni a végén, csak ki kell várjam. így sokat agyalok.

egy email végén...

"Love them, when they don't deserve it, that is when they need it the most..."

33

akkor kapta a borospoharakat,
szkopjében élt,
s élvezte a létet,
olykor zenélt a lelke,
mert megpendített néhány húrt
az érzelem mélysége?


az ember a születésnapján vegyen ki szabadságot: aztán Isten éltesse! ezt a bölcsességet adta át. nem ő gondolta így, a másik mondta. ez volt az ajándéka.
hogy van az, hogy a korkülönbség ebben a relációban sohasem csökken?
mindig az öccse lesz, gondolta ;D

ápr. 13.

arra gondolt, hogy nem lehetett könnyű A kabbalistának. nem akkor, amikor választania kellett a szerelem és a hivatás között, hanem akkor, amikor rájött, hogy együtt is lehet a kettőt, a neki rendelt emberrel.

Geert Kimpen: A kabbalista, Nyitott könyvműhely, 2009.

ápr.12.

van az úgy, hogy valamit elszalasztunk, annak ellenére, hogy tudjuk, hogy ez egy fontos, sorsfordító dolog lehet. és mégis.
aztán már csak ott állunk, és várjuk, hogy mégis megtörténjen. állunk, s örülünk a másik sikerének.

póteskü a hétkerben

ma délután letettem a pótesküt. ezen viccelődtek is a barátaim a héten, amit meg is értek, én is viccesnek találtam, mármint a póteskü fogalmát. az is szóba került, hogy mekkora lúzer vagyok, hogy egy egész vasárnapot erre szánok. de volt, aki azt mondta, hogy ez tök klassz, és milyen kár hogy neki nem jutott eszébe. én sem gondolom, hogy baj az, ha az ember felelős állampolgárként viselkedik, és fontosnak tartja a demokráciát, gondolkodtam azon is, hogy lehet nem ártana az ilyenfajta részvételt akár kötelezővé tenni (mint például az Egyesült Államokban az esküdtszéki tagságot, ha behívnak) - de ez persze csak egy gondolatfoszlány..

de hogyan is kerültem a szavazatszámláló bizottságba?
baráti körben köztudott, hogy szimpatizálok az LMP-vel, vagyis a Lehet Más a Politika mozgalommal, ami ma már párt, és vasárnap eldől, hogy lesz-e belőlü(n)k parlamenti párt - sajnos a mozgalomban nem volt időm hathatósabban részt venni, de ezt azzal a poénnal szoktam elütni, hogy én vagyok a támogató "tömeg" mögöttük :) de most ők lettek a jelölő szervem :))
épp egy jó pillanatomban kerestek meg egy emaillel, és jelentkeztem. régóta szerettem volna látni, hogy milyen egy szavazás belülről, de mégis a széleken. és megtapasztalni azt, hogy hogyan reagálok a változatos szavazókra. kihívás lesz. egy kis szociográfia.

az első kihívás már az eskütétel volt. most hétfőn (húsvét) kaptam az emailt, hogy csütörtökön délután félhatkor van az esküm. ezt nem találtam túl demokratikusnak, mert bár elkötelezett állampolgár vagyok, de egyben elfoglalt vállalati vezető is, így nem tudtam átszervezni a megbeszéléseimet ilyen rövid határidővel. ezt jeleztem is, azaz hogy kell lennie alternatív megoldásnak, időpontnak. lett. péntek délután öt óra. a póteskü.
időben érkeztem, már gyülekezett a többi jelölt is. meglepett, hogy folyamatosan olvasták fel a nevünket, és kérdezték meg az adatainkat hangosan, a többi jelölt előtt. ez felháborított, de igyekeztem nem felhúzni magam. kinek van köze a születési dátumomhoz, vagy a szig.számomhoz? (ja, a jogosítvány+lakcím kártya nem volt elegendő)
ezek után az alpolgármester úr elkésett, mert rossz helyszínre ment, de az adminisztráló hölgynek nem jutott eszébe, hogy egyértelmű módon tájékoztasson bennünket, nem hiszem, hogy tudnom kellene, hogy ki az a "Gergely úr". amikor megérkezett, akkor belevágtunk, előolvasta az esküt, mi pedig utána mondtuk. ennyi. aztán írjuk alá. ja, kaptunk egy kiadványt, hogy azt vegyük el.
én valahogy azt vártam, hogy valaki köszönt bennünket, elmondja, hogy örömmel veszi, hogy jelentkeztünk a feladatra, ami ez és ez lesz. hova, mikor menjünk, ki miért felelős, és egyáltalán, mik a keretek, elvárások, feladatok, folyamatok stb., ahogyan szerintem (és az álmoskönyv szerint is) egy ilyen tájékoztatót, felkészítőt tartani kell. én szégyelném, ha az én kollégáim így tartanának egy info napot a kedvezményezetteknek. forgatókönyv, elképzelések nélkül. azt gondolom, hogy engem itt fel kellett volna készíteniük, ha másképp nem, legalább módszertanilag.
természetesen így bénáztam is, rögtön két példányban írtam alá az egypéldányos eskümet - a szokás hatalma ;) mert gondoltam, én is kapok egy másolatot. a végén meg is jegyeztem az adminisztrátornak, hogy ennél több felkészítést vártam. módszertanilag. és mi volt a válasz? nevetni fogtok. "ez csak egy póteskü". szerencsére az alpolgármester érezte, hogy ez így édeskevés, és próbált néhány mondatot még hozzáfűzni. azt is megtudtam, hogy a héten zajló felkészítések (ezek szerint több is volt!?) úgy másfél órásak volt, és végigvették a kiadványt. de én olvassam végig. Hurrá! olvashatok ismét egy kis szárazanyagot. NadeJÓ, legalább lesznek olyan tagok, akik legalább egyszer hallották a feladatokat!
azt nem fejtettem ki , hogy ha az én kollégáim így tájékoztatnák az ügyfeleinket, és így tartanának tájékoztató eseményeket, akkor én szégyelném magam, de nagyon. így csak az egész ország - államigazgatás - nevében égek.
a többit meg majd meglátom.

gyertek el szavazni Ti is - én ott leszek!

"Csodálatos az is, mennyire érzékenyek az emberek. Mint egy rózsa. Mint egy kankalin. Oly végzetesen figyelnek minden szóra, mely hiúságukat sértheti, mint senki és semmi az élők világában. Egy hanglejtés is halálra tud sebezni egy embert, igen, már az is, ha éppen hallgatsz róla, mikor ő úgy várja, hogy dicsérjed, vagy helyeselj neki: örökké ellenségeddé változtat egy embert. S ugyanezek az emberek, akik ilyen félelmesen finom hallással érzékelnek mindent, ami személyükre vonatkozik, akik egy kézszorítás bensőségén, egy telefonbeszélgetés hanglejtésén is átérzik a személyük felé villanó véleményt vagy igazságot, ezek a mimózánál gyöngédebb és érzékenyebb emberek gondtalanul követik a legotrombább aljasságokat, szemrebbenés nélkül kegyetlenkednek, közömbösen és néha jókedvűen is. Az emberi léleknek ezt a rugalmasságát nem érdemes bírálni; csak tudni kell erről. S nem lepődni meg semmin, soha."
(Márai Sándor)

sangre flamenca y borges

borgesről mindig az jut eszembe, amikor azt mesélted, hogy egy üveg whiskey-vel kell együtt olvasni. no, és egy nővel. épp próbáltunk átvergődni a novellán, s már már érteni véltem, amikor azt mondtad, hogy borges megértése ez. akkor állnak össze szöveggé a szavai. a novella címére sem emlékszem, csak arra a délutáni napfényben telt álmos óránkra. amikor elképzeltem, hogy mit tehet egy üveg whiskey. a spanyol mondatok kavarogtak a fejemben. mesélted, hogy egy négyzetcentimétere a bőrének az egész estét betöltötte, s akkor megértetted a zsenijét. a nőjét és borgesét.

a flamenco táncosok ma esti ritmusa kergette elém újra azt a vásott nyarat. amikor a nyelv, a zene, egy ital, némi tapas volt az est ritmusa, ott abban a granadai nyárban, a vérem is forrott.

sangre flamenca

mérleg