vígjátékok

egy barátnőm arra kért, hogy estére valami laza, könnyű programot nézzek már ki, mert sok volt a drámából. könnyűben nem vagyok jó, egyáltalán nem, ha rajtam múlik, akkor moziban, színházban drámát, valamit ütőset nézünk, a romantika, vígjáték pedig úgyis lejön a tévében előbb-utóbb.

nagyjából ezeket sikerült ma estére kigyűjtenem (néhányat nem tettem fel a listánkra, mert "szenzitív" témákat érintett;):

Bor, kapufa, tangó (dán vígjáték)

Nathalie második élete (fr- svéd rom. vígjáték)

Tegnap Éjjel  (am-fr romantikus)

Viszlát első szerelem (francia-német romantikus)

a végére röhögtem. még hogy vígjátékok, ugyanolyanok mint a drámák, mind félrelépésekről, csalásokról, elhagyásokról, csalódásról szólnak, az ehhez vezető döntésekről, rágódásokról, helyzetkomikumokról -- hahaha, ez is csak optika kérdése!!

mehetnénk drámára is, akár...

egy kis optikai csalás ;))

the Help

kinn vagyok Jackson, Mississipi-ből, ahol ez elmúlt napokat töltöttem. nagyon kemény volt, túlfűtött faji feszültségek a 60-as évek hátteréből, mégsem a politikai, civil mozgalmakon keresztül mutatja mindezt be, hanem a cselédek történetein keresztül látunk bele a fehér háztartásokba, válunk részesévé három nő összefonódó történetének, barátságának, akik "csak" elmondanák, milyen fekete cselédnek lenni fehér családoknál. furcsa, nehéz világ ez, sok ki nem mondott tettel, érzéssel, ahol  a különböző státuszuk ellenére nagyon egymásra vannak utalva az emberek, és ami megmutatja azért azt is, hogy ki hogyan tud ember maradni, és ki hogyan akar, felel meg a társadalmi elvárásoknak, egy olyan történelmi háttérben, ami épp forrong és változóban van.

rég olvastam ilyen jó irodalmat a Délről. valamit nagyon megérzett Kathryn Stockett the Help c. könyvében (azóta utána néztem, a könyv best-seller, és film is készült belőle). asszem Toni Morisson könyvei óta nem olvastam ilyen hatású könyvet. a bőrömön éreztem minden rezdülését. bár olyan apró betűkkel szedte a Penguin, hogy a szemem majd kifolyt, de nem tudtam letenni, annyira feszes volt és felkavaró. ráadásul úgy volt írva, ahogy ott beszélnek, eszméletlen nehéz volt először ráhangolódni erre a fekete-déli-angolra (írásban!), de megérte a fáradtságot.

"Wasn't that the point of the book? For women to realize. 

We are just two people. Not that much separate us. Not nearly as much as I'd thought."

Kathryn Stockett: the Help, Penguin Books 2010.

aki nyer

döbbenet, hogy az ember agya, hogyan asszociál, ír át, dolgoz fel... az elmúlt héten háromszor ébredtem fel az éjszaka közepén ugyanazzal a dalammal és sorral a fejemben "miért maradnál két tűz között, a szerelem csak egy érzés, semmi több", amit aztán reggelre persze elfelejtettem, nade ma reggel, sikerült elcsípnem. kiderült, hogy a dallam stimmel, ellenben a szöveget kissé átírtam ... aha, naja.

Kowalsky meg a Vega. Aki mer, az nyer

Tudod, hogy aki mer, az nyer
Akinek remeg a lába
Annál kicsorbul a fejsze él a kemény fába
Mert hát minek a hátszél, ha nagy a jéghegy
Könnyen jött, könnyen megy az ilyen ingyen jegy

Minek a tét, ha végül elveszted a hited
Ez az igazi kérdés, nem az, hogy ma ki fizet
Tízet találsz ilyet egy szakadt lebujban
Aki már az első menet előtt feladta

Minek maradnál két tűz között
A lehetetlen egy tévhit, semmi több
Döntsd el, hogy merre mész
Ne veszítsd el a fejedet semmiért

Aki korán kel az lehet, hogy aranyat lel
Ne kérdezd soha senkitől azt, hogy írás vagy fej
Mert aki biztos mindig magában
Annak a szerencse ott jár mindig a nyomában
Ilyen a végzet, Te is eleven vagy
Amilyen én, meg ez a vad korszak
Amiben egyedül vagy, de sohasem magányos

Van, ami mindig ugyanúgy jön
Ahogy a hetes busz a Blahán Rád köszön
Ilyen az eredmény is, ha szeretnéd is
És ha dolgozol érte keményen
Mert minek a tét, ha végül elveszted a hited
Ez az igazi kérdés, nem az, hogy ma ki fizet
Tízet találsz ilyet egy szakadt lebujban
Aki már az első menet előtt feladta

Minek maradnál két tűz között
A lehetetlen egy tévhit, semmi több
Döntsd el, hogy merre mész
Ne veszítsd el a fejedet semmiért (x3)

majd egyszer

mert vannak visszatérő számok az életben
mert már megint erre ébredtem
mert dönteni kell - (tényleg kell?)
majd egyszer...

tony morrison again

újra kell olvasnom Tony Morrisont. alapvetően határozta meg a huszas éveim elejét, volt egy idő, amikor az összes könyvét olvastam, és valójában miatta iratkoztam be az angol szakra is - már a felvételin közöltem, hogy ha, akkor belőle fogok diplomadolgozatot írni (nem végeztem el, bár imádtam oda járni). most meg kinyitom az idézetes füzetemet - így 20 évvel ezelőttről, - és újra olvasom, amiket leírtam, még mindig érzem, hogy mi fogott meg akkor belőle, és még mindig megérint, és van üzenete. persze az is lehet, hogy ma már más érint meg, nem teljesen ugyanaz, de akkor is van számomra még mindig üzenete.

"Violet újból megtanulta: hogy a nevetés halálosan komoly dolog. Szászorta bonyolultabb és komolyabb, mint a könnyek." (Tony Morrison: Jazz)

" ... You think he belongs to you because you want to belong to him. Hagar, don't. It's a bad word, 'belong'. Especially when you put it wtih someboday you love. Love shouldn't be like that. Did you ever see the way the clouds love a mountain? They circle all around it; sometimes you can't see the mountain for the clouds. But you know what? You go up top and what do you see? His head. The clouds never cover the head. His head pokes through, because the clouds let him; they don't wrap him up. They let him keep his head up high, free, with nothing to hide him or bind him. Hear me, Hagar?" He spoke to her as he would to a very young child. "You can't own a human being. You can't lose what you can't own. Suppose you did own him. Could you really love somebody who was absolutely nobody without you? You really want somebody like that? Somebody who falls apart when you walk out the door? You don't, do you? And neither does he. You're turning your whole life to him. Your whole life, girl. And if it means so little to you that you can just give it away, hand it to him, then why should it mean any more to him? He can't value you more than you value yourself." (Tony Morrison: Song of Solomon)

(...)

mint idegen,

mintaidegen minta

az idegen

(hogyan lesznek állapotokból kérdésekre feleletek)

 változat:

mintaidegen minta 

az idegen

- neked ez (miért) idegen?

úgybokán

ülök itt, és bömböl valami régi szám a jútyubról, és a jövőre gondolok. meg arra a régről fakadó érzésre, hogy úgy bokán rúgnálak. és aztán rájövök, hogy már nincs benne(m) sajnálat (indulat?), csak egy kicsit; hogy két értelmes ember... de ha Te így, akkor ezt is el kell fogadjam, mert nincs kedvem küzdeni.
azt hiszem ezt tanultam (értettem?) meg mostanság, hogy nincs kedvem küzdeni, kitaposni a helyet, ami az enyém (lehetne). hogy pontosan miért is kell(ene) nekem küzdenem. lehet, hogy nem a legracionálisabb és legoptimálisabb döntést hozom, de nem akarok küzdeni. fölöslegesnek tartom. tudom, hogy a többség nem így működik, de én így. az én rendszeremben mindennek és mindenkinek megvan a maga helye, és nincs benne ez a folyamatos bizonyítási kényszer, hogy mindegy mi, de én vagyok a "legjobb, a legokosabb, a legszebb stb", és bármi áron - és előbb-utóbb úgyis bebizonyítom neked, Te dög/seggfej/fajankó,- hogy akkor is én vagyok. még akkor is, ha mindezt a legkulturáltabb okosfiú/lány értelmiségi - "na, most már meg nem sértődj, kisanyám," - jelmezbe bújtatom. itt az én egóm diktál. neked kuss. evvan.
nem vagyok tudatos, vagy szeretnék az lenni, de mégsem megy, mert akkor szembe kéne nézni önmagammal, és akkor ez nem megy. sérül az egóm, aki én vagyok. tehát nem kell. nem fogok. jó ez így, én vagyok az ász. vazze. csá.
nem küzdök. amit nem értenek. én kooperálni szeretek. én szeretem, ha mindegyikünknek jó. ma ez nem népszerű, de tudom, hogy hosszútávon nekem van igazam. remélem.

nna, asszem, ezt biztosan nem akarom. így élni.
egyre többször eszembe jut, hogy tiszteletben és szeretetbe szeretnék élni. nem akarok magyarázkodni. az én rendszeremben az emberek nyíltak és őszinték. értik egymást, és figyelnek egymásra. ez fontosabb, mint bármi. (nem, ez nem idealisztikus. hiszen arra is figyelnek, hogy élni kell, itt és most. és igen, ez feszültséggel és hajtással jár. de ami fontos az a figyelem. meghogy kint hagyjuk a fölösleges feszkót. megtanuljuk kint hagyni, mert különben megeszi a bentet.)
ezt próbálom. így akarok élni. hogy legyen fontos, ami benn van! hogy figyeljek, figyeljünk oda, mert különben semmi értelme az egésznek.

most az ugrott be, -mert eszembe jutott, ahogy ma hátat fordítottál, bár valszínű, hogy észre sem vetted, - hogy akkor ki kitől is tart? ki kinek (és miért is?) kudarc? hah! ez jó. még mindig itt tartok (hát, Te?)! mindegy. már mindegy. nem érzek benne feszültséget. csak csalódottságot. meg kicsit nevetséges ez a helyzet. úgybokán rúgnálak. hátha attól leesik (és meghúzod a copfom).

de az van, hogy ma új életet kezdtem. megvalósítottam egy álmom, ami további álmok megvalósítására inspirál. persze még le kell zárjak néhány dolgot, de aztán újra felépítem magam. újra lesznek új álmaim. csak azt sajnálom, hogy nem leszünk barátok, még csak igazán jóban sem leszünk, pedig az jó lenne. hiányozni fogsz.

Szevasz, Bópeer!*

*hogy ez miért jutott eszembe, nemtom megmagyarázni. de talán majd egyszer kiderül.
lehet kevesebbet kéne innom a nagy boldogságban? és többet írnom?

mozaik (régről)

vörösre festem érted az ajkaimat,

a körmeimet mély lilára, hogy húsig hatolva beléd olvadhasson,

s talán csak a szívem táján izzom rózsaszínűn,

- mindezt azért, hogy könnyen felismerj egy csábító éjszakán, -

a vérem kéken száguld a táguló horizonton.

nem könnyű a bárkaépítés...

Így szólt az Úr Noéhoz:
- Fél év múlva megnyitom az ég csatornáit és addig fog esni, amíg a Földet el nem lepi a víz, a emberiség megérett a kipusztulásra. De szeretnék megmenteni néhány jó embert és minden állatfajból egy párt, ezért építs bárkát!
Egy villámlás után a tervrajz ott feküdt a földön.

Fél év múlva elkezdett esni az eső, de az Úr legnagyobb megdöbbenésére Noé csak ült szomorúan a kertjében, bárka sehol.
- De Noé, hol a bárka? - kérdezte felháborodva.
- Uram, bocsásd meg nekem, de felmerült néhány igen nagy probléma:

1. A hajóépítéshez engedélyt kellett kérnem, mert a terveidet nem fogadta el a Hajóépítési Hivatal Műszaki Osztálya, ezért több mérnököt is fogadnom kellett az áttervezéshez.

2. A szomszédom feljelentett, hogy nem a rendezési tervben megengedett tevékenységet akarok folytatni a kertemben.

3. Nem tudtam fát szerezni, mert a fülesbagoly életterének megőrzése érdekében fakivágási tilalmat rendeltek el.

4. Ahogy elkezdtem begyűjteni az állatokat, beperelt egy állatvédő egyesület.

5. A Katasztrófavédelem közölte, hogy nem építhetem meg a bárkát, amíg nem készíttetek egy hatástanulmányt az özönvízről.

6. Ezután konfliktusba kerültem az Esélyegyenlőségi Hivatallal az ügyben, hogy mennyi hátrányos helyzetű kisebbségi etnikumot viszek magammal. Ennek az lett a vége, hogy lefoglalták a félkész bárkát.

7. Amikor el akartam hagyni az országot, közölték velem, hogy adótartozásom van, így nem mehetek sehová.

- Most úgy ítélem meg, hogy körülbelül még 100 év kell a bárka elkészítéséhez.
Ekkor elállt az eső, és kisütött a nap.
- Úgy döntöttél, hogy mégsem pusztítod el a Földet? - kérdezte Noé bizakodva.
- Nincs rá szükség - mondta az Úr. - Megoldjátok ti magatok ....

jaja, Uram, megoldjuk!

B. my angel!

Ma lenne 35.! Isten éltessen, immár ott fenn! Remélem, angyali partit ad Neked :) nagyon megérdemled, hogy csakúgy egy kicsit a tenyerén hordjon.

Erről eszembe jutott az az egyik kedvenc történetünk, amikor megy az ember az útján, nem is látja, hogy hogyan segíti Isten. Megy az úton és amikor hátranéz, látja, hogy 2 pár lábnyom van mögötte a homokban, majd amikor nehézségei vannak, látja, hogy csak 1 nyom követi. Az égbe kerülve pedig azt mondja az Úrnak, hogy "amikor a legnagyobb szükségem volt rád, nem voltál ott, hátranéztem, és csak 1 lábnyomot láttam". Az Úr válasza: "Nem vetted észre, hogy akkor a karomba vittelek?"

Ez mindig nagyon meghatott. Most meg arra gondolok, hogy hányszor is visz Bennünket az Úr a karjaiban, nem is tudhatjuk!
Bár azt hiszem, hogy engem most, hogy nem vagy, ott vihet, és még jópár barátodat, akik nagyon szerettünk Téged, és akiknek csak úgy, ha rád gondolnak elerednek a könnyei. És persze nem értjük a 'Miért?'- et.

A születésnapod van. Ma lennél 35. Milyen színkódot választanál a partihoz, elmélkedem...
Emlékszel? Az én 35.szülinapomat 'vörös és fekete' alapon ünnepeltük, amire Te készítetted a mini-ajándékokat (az új kreatív üzleti kezdeményezésed volt), aminek úgy örültek a barátaim, és amiből 1-2 megmaradt nekem, és a mai napig ott van a polcomon. Kedves emlék ez is.

Nekem a Te színed még mindig a türkizkék és a fehér hozzá.. amitől olyan nagyon kékek lesznek a szemeid, és amitől rögtön látszik, hogy milyen a kedved. Amikor jó passzban vagy és nevetsz, akkor mindenkit megbabonáznak és jókedvre derítenek, felvidítanak, mert ehhez nagyon értesz! hogy feldobj bennünket - és ez az ami nagyon hiányzik! Hogy csakúgy fordítsunk egyet a napon, amikor nem megy. Ezt kellett (volna) ellesnünk, amíg itt voltál, s ezt kell most önmagunkban gyakorolni, hogy nem vagy itt!

Hidd el menni fog, csak bíznunk kell benne, hogy Te most is itt vagy velünk! és hogy most ez a lecke, hogy nélküled ünnepeljük a napokat, hogy a legjobbat hozzuk ki belőlük - ehhez adj erőt nekünk Uram, ha már visszahívtad őt az angyalaid közé, ahova mindig is tartozott! És igazán hálásak vagyunk, hogy itt lehettünk vele egy darabon...

Ja, és Uram, egy baráti jótanács, szóljon az a parti odafent, mert különben nem világítanak az égszínkék szemei, és Uram, akkor hidd el, neked sem lesz könnyű!

Boldog születésnapot, Angyal!