A mai nap azért volt szép, mert elmentem vért adni! Eme nemes, nagylelkű, emberi (stb.) gesztusomat már rég nem gyakoroltam, mert 2004-ben hazavágott a rendszer, hogy én ne akarjak a születésnapomon vért adni, ha előtte tavasszal Dél-Afrikában hesszoltam, és malária (elleni) bogyót is szedtem. Hát én meg jól felhúztam magam! Mert persze kiderítettem, hogy a szer kb. 3-6 hét alatt kiürül a szervezetemből, és nyugodtan fogadhatnák a véremet 3 hónap után, de kényelemből nem teszik. Ezért én sem tettem!
Viszont most jött egy körüzenet az iwiw-en, hogy csökkent az ország vérállomány tartaléka, és hát kellene egy kis adomány. Mivel ismét remek egészségnek örvendek, így gondoltam, bevállalom! Írtam én is köremailt a barátoknak, ismerősöknek, hogy jöjjenek velem, mert akkor nem unatkozom végig a sort... hát, a válaszok mindenfélék voltak :( Nők esetében inkább megértem, hogy nem tudnak adni, lett légyen az menstruáció, szülés, terhesség stb, de azt gondolom, hogy a férfiak, hacsak nem ájulnak el a vértől és egészségesek, emeljék fel az egójukat és tolják el egy véradásra! Ugyanis később ők vannak a leginkább felháborodva, ha netán tán egy műtét során szükségük lenne rá, és nincs. Van egy volt osztálytársam, egy jó pasi, aki mindig ad; rendszeresen, mert azt vallja, hogy a szervezetének ez jót tesz (lásd a nőket, aki havonta véreznek), mert ellenállóbbá és fittebbé teszi! Nem tudom, hogy ez igaz-e, de a srác a mai napig fitt és egészséges!
Egyetlen ember jelzett vissza - egy volt tanítványom, akit nagyon bírtam, hogy jönne! Így együtt mentünk, s lehet hogy végre neki nem leszek 'Tanárnő!'. ;) Ő is egy aktivista, emberi jogi, okos és csinos nő. Nagyon büszke lettem rá, mert a kurzusomon tanultakat használja a mindennapi munkájában is. És mivel évek óta nem találkoztunk, így végre kidumálhattuk magunkat, együttérezhettünk a személyzettel és szórakoztattuk is őket - a karszorító szalag egyáltalán nem ment a ruhám színéhez!! Viszont a cseppnyi kitűző illett a ruháinkra a végén :)
Ezen túl persze, adtunk még egy pipetányi vért a Szent László Kórház leukémiás részlegének is kutatásra!
Bár a dolog nem volt várakozásmentes, mert ma viszonylag sok ember jött el, jó volt látni, hogy itt senki sem idegeskedik, vagy siet, és a mobil telefonok sem csörögtek. Erre a másfél órára mindenki teljesen egyenlő volt és ugyanazért a célért volt itt - hogy segítsen! Várt a sorára, elmajszolt közben egy nápolyit, a nagy melegben megivott egy-két ásványvizet. A fáradt mosolyok mellett, még Samuel P- Huntigton egy könyvét is megkaptuk ajándékba. S nekünk nem voltak dilemmáink, hogy Kik vagyunk mi!?
Újabb időpontok és helyszínek itt!
Viszont most jött egy körüzenet az iwiw-en, hogy csökkent az ország vérállomány tartaléka, és hát kellene egy kis adomány. Mivel ismét remek egészségnek örvendek, így gondoltam, bevállalom! Írtam én is köremailt a barátoknak, ismerősöknek, hogy jöjjenek velem, mert akkor nem unatkozom végig a sort... hát, a válaszok mindenfélék voltak :( Nők esetében inkább megértem, hogy nem tudnak adni, lett légyen az menstruáció, szülés, terhesség stb, de azt gondolom, hogy a férfiak, hacsak nem ájulnak el a vértől és egészségesek, emeljék fel az egójukat és tolják el egy véradásra! Ugyanis később ők vannak a leginkább felháborodva, ha netán tán egy műtét során szükségük lenne rá, és nincs. Van egy volt osztálytársam, egy jó pasi, aki mindig ad; rendszeresen, mert azt vallja, hogy a szervezetének ez jót tesz (lásd a nőket, aki havonta véreznek), mert ellenállóbbá és fittebbé teszi! Nem tudom, hogy ez igaz-e, de a srác a mai napig fitt és egészséges!
Egyetlen ember jelzett vissza - egy volt tanítványom, akit nagyon bírtam, hogy jönne! Így együtt mentünk, s lehet hogy végre neki nem leszek 'Tanárnő!'. ;) Ő is egy aktivista, emberi jogi, okos és csinos nő. Nagyon büszke lettem rá, mert a kurzusomon tanultakat használja a mindennapi munkájában is. És mivel évek óta nem találkoztunk, így végre kidumálhattuk magunkat, együttérezhettünk a személyzettel és szórakoztattuk is őket - a karszorító szalag egyáltalán nem ment a ruhám színéhez!! Viszont a cseppnyi kitűző illett a ruháinkra a végén :)
Ezen túl persze, adtunk még egy pipetányi vért a Szent László Kórház leukémiás részlegének is kutatásra!
Bár a dolog nem volt várakozásmentes, mert ma viszonylag sok ember jött el, jó volt látni, hogy itt senki sem idegeskedik, vagy siet, és a mobil telefonok sem csörögtek. Erre a másfél órára mindenki teljesen egyenlő volt és ugyanazért a célért volt itt - hogy segítsen! Várt a sorára, elmajszolt közben egy nápolyit, a nagy melegben megivott egy-két ásványvizet. A fáradt mosolyok mellett, még Samuel P- Huntigton egy könyvét is megkaptuk ajándékba. S nekünk nem voltak dilemmáink, hogy Kik vagyunk mi!?
Újabb időpontok és helyszínek itt!
No comments:
Post a Comment