csoki szuflé

de mi van a poklon túl? tette fel magának a kérdést miközben hazafelé tartott egy hűvös tavaszi estén. a héten már megjárta a bugyrokat. akkor úgy érezte, hogy A pokolét, de végül megkönnyebbüléssel nyugtázta, hogy ez csak a saját pokla volt. ott a fejében kelt életre. forgatta meg, avagy fel, s lökte aztán tovább. előre. ezt akarta gondolni. hogy a biztos, csak előre lehet.
vidáman szedte a lábait egy könyvekkel megrakott szatyrot lóbálva. szeretett ovlasni, de mostanában annyira elfáradt, hogy elaludt estére. a könyveken is. most volt nála vagy két kilónyi PSZICHOLÓGIA. ezt végiggondolva elnevette magát. két kilónyi, hisz ez több mint az agyának tömege, pedig ott aztán sok minden van jelen - egyszerre. talán egy kis pszichológia is. ezen derült, s gondolta, még az nap éjjel betölti az újabb adag megvilágosodást. ha lehet.

de mire hazaért ismét érezte, hogy lemerült. sok volt az aznapi adag élet. intenzív. bár ezen már meg sem lepődött. épp arra vágyott, hogy úgy omolhasson bele az éjszaka karjaiba, mint a város legjobb csoki szufléja... lágyan, édesen, egy kis eperszószba és tejszínhabba mártva leheletnyi mentával a tetején... hm... és már ott sem volt.