nem úgy..

egy hete kerülgették egymást, mesélte a csajoknak a kávéházban, mire megszólította a fiú. "Az nem úgy van.. "- kezdte. "Hát, persze, - gondolta a lány - soha semmi nincs úgy." , miközben elmosolyodott, ahogy a fiút hallgatta, és már nem is a szavakat figyelte, hanem a mögöttük megbúvó félénkséget, tartózkodást és kíváncsiságot, hogy ha nem úgy van, akkor most, hogy lesz.

elkezdődött.

mindennapi irodalom... egy kedvenc

Szécsi Margit: Arany sarkantyúk

Csak meg ne halj, csak meg ne haljak,
csak el ne vássunk túlkorán,
arany sarkatyúk a világon,
az isten vágtató lován.

(in: Szívzuhogás, Móra könyvkiadó, 1986)

egy mosoly

tegnap láttunk egy nagyon jó filmet (Szemekbe zárt titkok - argentin-spanyol, 2009), amely az összes szövevény, szörnyűség, évtizedeken átnyúló tettek ellenére nagyon emberi maradt. és mint egy rendes latin filmben, ebben is fontosak voltak az érzelmek. ez az, ami a leginkáb megfogott. ez az, ami a leginkább megfog.

csak az ember képes várni egy mosolyra, a szeretett nő mosolyára évtizedeken át :)) és persze akkor dől el, hogy igazi volt-e az érzelem. hogy megérte-e, mert a töltés még mindig ott van. és hogy mégsem voltak elfecséreltek azok az évek (sem). zseniális!

az élet is visszaigazolta ezt mostanában. a magán- és a közéletben egyaránt.
a közéleti pillanatot fura volt elkapnom, mert nem illet a helyzetbe, de egy kicsit emberivé tette az illetőt (ettől még bizonyos viselkedése az adott körülmények között nem megbocsátható), egy pillanatra esendővé vált. láthatóvá vált az arca.
a magánéleti pedig arra döbbentett rá, hogy néha legyek már önmagam, zökkenjek vissza, és mosolyogjak szívből, ha már annyi mindent megtesz érte a környezetem. akció-reackció-szívből-szív-sn.

a mosolyok mozgatják a világot.