együtt/lét

fura alkalmazkodni egy másik emberhez - pedig csak átutazóban van itt. 2 hét. a korlátaimat figyelem. hogy nem nézek tv-t, bár reggel a híreket meghallgatom. hogy nem akkor és úgy használom a fürdőszobát. nyitott ajtóval. hogy gondolnom kell rá, hogy ő is evett-e vacsorát. hogy meddig bírom, hogy soha nem vagyok egyedül. -- ilyen olyan régen volt.
most olyan az élet, mint egy teszt. kibírok-e egy jó barátot angolul 2 hétig. akiért (szerintem) , én is felelős vagyok - mindegy, hogy állítja, hogy nem. én így érzem. nálam vendég.
tegnap rájöttem, hogy az a baj (régen is ez volt), hogy soha nem vagyok egyedül itthon. legalább egy rövid időre. amikor csakis egyedül lehetek. meztelen.

miért olyan fontos ez??

ünnepi könyvhét

szerette az ünnepi könyvhét hangulatát, egy olyan nyárra emlékeztette, amikor a pórusain keresztül érzékelte a világot. a könyvhétről soha semmi más nem jutott eszébe, mint az a séta hazafelé a kora délutáni napsütésben egy nagy csomag könyvvel és a férfival. meleg nyári nap sütött, napsárga ruhájában eggyéolvadt a napsütéssel, lobálta kezében a szerzeményeket és boldog volt. érezte a kora nyári utca hűvösét, amely még nem forrósodott át, még csak ennek ígéretét sejtette. egy forró délután ígéretét, a falak között. a szavak és a szerelem mámorában.

azóta is ezeket a pillanatokat kereste. idegesítette a tömeg, a sok lökdösődés, hogy nem tud elmélyülni a könyvek illatában. a napsárga nyugvópontot kereste azóta is a tömegben. önmagában.